2009. 12. 24.

Karácsonyi köszöntő

Minden kedves olvasónak ezúton kívánunk boldog karácsonyt, és sikerekben gazdag, boldog újévet!


Vigyázzatok magatokra!

2009. 12. 22.

Jó hír

Végre egy jó hír!

(Demszkyvel nem értek egyet, de ez az én véleményem, nem szeretném senkire sem ráerőszakolni. Biztos csak a látszatért költenek erre többszáz millió forintot, és nem azért, mert tényleg szükség van rá... De persze, ez meglátás csak az én rosszindulatúságomnak a levetülése.)


Négy fővárosi aluljáróban építettek ki kamerarendszert

Négy fővárosi aluljáróban építettek ki kamerarendszert, amelynek központi fogadóállomását hétfőn adták át a VIII. kerületi Mosonyi utcában. A 150 millió forintos beruházást Demszky Gábor főpolgármester közlése szerint folytatják, a 3 éves felújítási program keretében további 29 aluljárót kameráznak be és így 374 készüléken keresztül figyelik majd azok forgalmát. A teljes aluljáró-rekonstrukció költsége 3,5 milliárd forint, ebből a 33 aluljáró bekamerázására 500 millió forintot költenek. Demszky Gábor kiemelte, hogy Budapest Európa egyik legbiztonságosabb városa, de egy városnak nemcsak biztonságosnak kell lennie, az ott élő embereknek is biztonságban kell érezniük magukat.
A felújítás első ütemében a Deák téren, a Nyugati téren, a Ferenc körúton és a Nagyvárad téren készült el a biztonsági rendszer, összesen 60, mennyezetre épített kamerával.
(MTI)



Vigyázzatok magatokra!

2009. 12. 15.

A tisztánlátás végett 2.

A mai bejegyzésben egy kicsit ismételném önmagam. Újra kapok olyan levelet, amiben azt firtatják, hogy az említett helyeken hányszor, és milyen sűrűségben járok, mert „az nem úgy van!” (mármint ahogy én látom). Nos, szeretném, ha ismételten tisztáznánk a dolgokat:
A blogot azért írjuk, szerkesztjük a szerző társsal, mert szeretnénk minél több emberrel megosztani a TAPASZTALATUNKAT, hogy másokat kisebb eséllyel érjen baj. Azokat az információkat, amiket leírunk, nem a kisujjunkból szopjuk, hanem a saját bőrünkön tapasztaltuk meg. Nyílván lehet eltérés két, három, vagy több ember élménye között; sőt, még az is lehet, hogy átépítés (vagy bármi más) miatt változott a posztban leírt helyzettől az aktuális állapot, de a fontosabb észrevételek nem változtak.

Sokaktól hallottam, hogy ők arra járnak, és „még soha semmi nem történt velük”. Hát először is, ennek örülök. Másodszor, ez a kijelentés nem garantálja, hogy nem is fog a jövőben baja esni az illetőnek. Harmadszor rohadtul nem mindegy, hogy az illető, hány éves, hogy néz ki, mettől-meddig tartózkodik (vagy utazik át) az adott helyszínen.
Pl. ha hétfőn, reggel 9 órakor mész ki a Blahára teljesen más tapasztalatod lesz, mint ha szombat este 10 órakor.
És még azt is szeretném elmondani, hogy ha gázos környéken átmész 10 alkalommal, és a 10 alkalomból 10-szer nem történik semmi, akkor ne vond le azt a következtetést, hogy hülyeséget írtak/mondtak a környékről. Sétálj el ott 50-szer, és ne fényes nappal, és könnyen előfordulhat, hogy megváltozik az arány (illetve az illető hozzáállása).

Sokan vádaskodnak, hogy gyűlölet-, félelemkeltő az oldal. Azt is vágták már a fejünkhöz, hogy a levegőbe beszélünk, és a leírtaknak semmi köze nincs a valósághoz. Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a tények egyelőre még minket igazolnak: statisztikák (tudom, hogy nem pontosak), a cikkek, illetve a szemmel látható, sétáló „bizonyítékok”: a csövesek, a szipusok, a drogosok, a seftes-, a lehúzós (stb.) „elemek”, vagy az összes többi „rosszarcú” egyén. Ha valaki van olyan naiv, vagy az elmúlt 10 évben autó volt a segge alatt, és nem képes felismerni a számára veszélyes egyéneket, akkor szerintem jobb, ha nem nyilatkozik.
Könnyű úgy ítéletet mondani, hogy nagyrészt fényes nappal, egy szélvédő mögül látod a várost. Tedd le az autódat, és utazz egy kicsit a BKV-vel (de ne valamelyik budai, hegyen járó járattal, ahol a legnagyobb veszély az, hogy fékezésnél megrándul a vállad) és mindjárt más színben fogod látni helyzetet.

Utolsó sorban pedig azt szeretném még javasolni azoknak, akik felháborodva fröcsögnek, mondván, hogy az ő kerületük nem olyan: ne szívjátok mellre. Az, hogy a kerület egyes részei gázosak, nem jelenti azt, hogy az egész kerület olyan. És az, hogy a kerület nagy része nem biztonságos, nem téged minősít, hanem a felelősök hozzá nem értését. Kéretik elfelejteni az ilyen lokálpatrióta hozzáállást, és tisztán látni.


Vigyázzatok magatokra!

2009. 12. 02.

Zsebesek

Az ünnepek közeledtével megszaporodik a zsebtolvajlások száma. Ez az az időszak, amikor az emberek nagyobb összeget hordanak a táskájukban, zsebükben, több helyen megfordulnak, és a szokásosnál nagyobb a tömeg.

Zsebesekkel leginkább a tömegközlekedés főbb vonalain, és a forgalmas helyeken találkozhatunk. Boltok, plázák, pályaudvarok, forgalmasabb csomópontok a zsebtolvajok vadászterülete. Minél nagyobb a tömeg, és a forgalom, annál ideálisabb a körülmény egy ilyen bűncselekményhez.

Vannak olyan zsebesek, akik csoportban dolgoznak. Ezek általában úgy fosztanak ki valakit, hogy valamivel elterelik az emberek figyelmét, és amíg rájuk figyelnek, addig a csoport csendes tagja kizsebeli a bámulókat.
Az is előfordulhat, hogy verekedést imitálnak, generálnak, ott még kevésbé tűnik fel, ha valaki neki lökődik az áldozatnak. Ilyen esetben lehet terelni a csoport csendes tagja felé az áldozatot.
Mivel csoportosan dolgoznak, jelentős lehet az erőfölény az áldozat és a zsebesek között. Tettenéréskor gyakran viselkednek agresszíven. Legyünk nagyon körültekintőek, mert nem tudni, hogy kitartozik a zsebes bandába.

A másik fajta, aki egyedül dolgozik. Gyakran improvizálnak, megpróbálják kihasználni a környezet nyújtotta lehetőségeket.
Őket nehezebb kiszúrni, mert általában ügyesebbek, mint akik bandában fosztogatják az embereket, emiatt nehezebb is ellenük védekezni. Ritkán agresszívek, de tetten éréskor tudnak meglepetéseket okozni.

Leggyakrabban a külső zsebekből, táskából emelik el az értéktárgyakat (mobil, tárca stb.), de van olyan, hogy kivágják (pl.: PVC vágóval) a táska/zseb alját. Előfordul az is, hogy a női táskák vállpántját elvágva elfutnak a táskával a kezükben.
Ha bárhol levesszük a táskánkat, kabátunkat, mindig tartsuk szem előtt (pl.: soha ne terítsük a szék háttámlájára, ha gyorsétteremben vagyunk).
Csak azokba a zsebekbe tegyünk értékes dolgokat, amik közvetlenül vannak rajtunk, és rálátunk (tehát a kabátzsebbe ne tegyünk telefont, a farzsebbe pedig ne rakjuk a tárcánkat). A táskákkal ugyan ez a helyzet: váll-, hátizsákba ne tegyünk apró, értékes tárgyakat.
Ajánlatos elosztani az értékeket a zsebek között: ha készpénz van nálunk, akkor több helyre tegyük el, így nem vész el az egész egy zsebelés alkalmával.
Segíthet az is, ha felülre papírzsebkendőt teszünk, így nehezebben tudja kitapintani, megfogni a tárcát, mobilt stb.
Ha valami szokatlan dolgot tapasztalunk (veszekedés, verekedés stb.), jobban figyeljünk a környezetünkre. Ha meglöknek, azonnal ellenőrizzük, hogy nem lettünk-e könnyebbek egy mobillal, vagy más hasonló értékes dologgal.

A forgalmas vonalakon (pl.: 1-es, 2-es, 4-es, 6-os, 61-es villamos, 7-es busz, metrók), a forgalmasabb aluljárókban (pl.: Deák, Keleti, Nyugati), valamint a plázákban, csarnokokban különösen figyeljünk oda.


Vigyázzatok magatokra!

2009. 11. 19.

A rendőrség válaszolt

Küldtem egy levelet október 30.-án a rendőr főkapitánynak, amelyben kértem, hogy adjon tanácsot, mivel védhetjük meg magunkat, ami még legálisan is lehet nálunk, és hatékony is. Ma megérkezett a válasz, amit változatlanul közlök. Természetesen az egész levelet nem fogom bemásolni, csak a lényeget, és neveket sem tüntetem.

A rendőrségnek pedig ezúton is köszönjük, hogy vették a fáradságot, és válaszoltak nekünk!


Tehát a rendőrség válasza:

"A támadások során a sértett ellenállása mindig fokozott veszéllyel jár. Ilyenkor a támadó indokoltnak érzi az erőszak alkalmazását, ami súlyos sérüléseket, életveszélyt vagy akár halált is okozhat. Kérdés, hogy megéri-e bármilyen vagyontárgy megtartása ezt a kockázatot?
A sikeres ellenállás érdekében reálisan kell felmérni saját lehetőségeinket és a támadók létszámát, erejüket és eszközeiket. Csak ezek ismeretében lehet dönteni arról, hogy megkíséreljük-e az ellenállást.

A védekezésre használt eszközök többsége alkalmas támadásra is, ezért ezek birtoklását a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló 175/2003. (X. 28.) Korm. rendelet korlátozza. Ezen eszközök közül az előírásoknak megfelelő gázspray tartható magunknál önvédelem céljából. Gáz-riasztó fegyver viselése engedélyköteles, ilyen engedélyt a Rendőrségtől kell kérni.

Kereskedelmi forgalomban korlátozás nélkül kaphatók személyi riasztók, amelyek támadás estén hangos jelzést adnak. Ezek használata megzavarhatja a támadókat és lehetőség nyílik a menekülésre. Elsősorban hölgyeknek ajánljuk a mini hajlakk beszerzését, ez támadáskor a gázsprayhez hasonlóan használható.

Ne felejtsük el azt, hogy a védekezésre szolgáló eszközt, akár ellenünk is fordíthatják.

Felfegyverkezett vagy túlerőben lévő támadó elleni fellépés mindig fokozottan veszélyes. Néhány önvédelmi fogás elsajátítása és alkalmazása bizonyos esetekben eredményes lehet, máskor viszont csak ronthat a helyzeten.

A támadás elhárítása mellett, a megelőzés fontosságát szeretném hangsúlyozni. Kerüljük el a veszélyes környékeket, közlekedjünk csoportosan. A ruházat kiválasztásánál, főleg a hölgyek esetében kerüljük a kihívó ruházatot. Ne tartsuk kézben a mobiltelefon, médialejátszót. Feltűnő ékszereinket hagyjuk otthon vagy rejtve viseljük, csak a szükséges mennyiségű készpénz legyen nálunk. Jusson eszünkbe, hogy egy ittas ember könnyebb célpont, így neki nagyobb az esélye a támadásra.
"


Várom észrevételeiteket e-mail, vagy komment formájában.


Vigyázzatok magatokra!

2009. 11. 17.

Tanács 2.

http://www.origo.hu/itthon/20091117-kaposvar-cigiert-vertek-embereket-fiatal-lanyok.html

Cigiért vertek embereket fiatal lányok Kaposváron

MTI2009. 11. 17., 9:25Utolsó módosítás: 2009. 11. 17., 9:30

Három lány bántalmazott egymás után két felnőttet hétfőn este Kaposváron, mert azok nem voltak hajlandóak cigarettát vagy pénzt adni nekik. Második áldozatukat ki is rabolták.

Gyereklányok cigarettáért vertek meg egy nőt, majd nem sokkal később egy férfit, akitől elvették a pénzét és a mobiltelefonját Kaposváron hétfőn este - közölte a kaposvári rendőrkapitányság sajtószolgálata kedden.

A rendőrség közleménye szerint a két fiatalkorú lány - egy 15 és egy 16 éves -, valamint egy harmadik gyermekkorú társuk előbb egy bevásárlóközpont dohányzórészében cigarettázó nőtől kért cigarettát, de miután nem kaptak, bántalmazni kezdték. A nőt többször megütötték, a hajánál fogva kirángatták az utcára, közben pénzt követeltek tőle, ám mivel azt sem kaptak, tovább ütötték és rugdosták. A verésnek végül egy járókelő vetett véget.

Alig húsz perc múlva - nem messze az előző helytől - a három lány egy férfit szólított le az utcán, akitől ugyancsak cigarettát kértek. A férfi közölte, hogy nem dohányzik. Ekkor pénzt kértek tőle cigarettára, de nem kaptak, ezért őt is ütni kezdték. Hangos szidalmazás közben egy üdítős fémdobozzal az orrát, majd a fejét ütötték, rángatták a ruháját, elvették a pénzét és a mobiltelefonját.

A rendőrök mindhárom lányt elfogták. A két fiatalkorú lányt őrizetbe vették, a gyerekkorú elkövető azonban nem büntethető, így ellene nem indult eljárás.”


Ez a cikk nagyon jól mutatja be, hogy a fiatalkorúak (vagy a gyerekek) is jelenthetnek veszélyt egy felnőtt emberre. Sokan, akik nem járnak mindennap az utcán, vagy nem figyelnek kellően oda a környezetükre, nem hiszik el, hogy egy 15 éves ugyanolyan veszélyt jelenthet az emberre, mint egy felnőtt.
Persze, ezzel nem azt szeretném mondani, hogy most már mindenkitől rettegnünk kell, de fontosnak érzem felhívni a figyelmet arra, hogy egy bandába verődött tizenéves okozhat kellemetlen perceket.
Itt is a „sok kicsi sokra megy” törvény érvényesül. Arról nem is beszélve, hogy náluk is könnyen előkerülhet a kés. És a tapasztalatok szerint az ilyen tizenéves bűnözők sokkal agresszívebbek, durvábbak, kegyetlenebbek, mint az idősebbek.

Több tanulmány is foglalkozik a fiatalkorú bűnözéssel; van, amelyik reálisan látja a problémát, valamelyik pedig rosszul ítéli meg a helyzetet, de sajnos nem tesznek eleget a jelenség elterjedése ellen, és nem látok törekvéseket az ilyen jellegű bűncselekmények visszaszorítására.

Szerintem az a legfontosabb, hogy ha ilyen fiatal, „rosszarcú elemeket” látunk, azokat igyekezzünk el-, vagy kikerülni. Ne hagyjuk, hogy körbevegyenek minket! Készüljünk fel arra, hogy sunyin, alattomosan kezdenek, de nagyon hamar agresszívé válhatnak.
Kerüljük el azokat a környékeket, ahol rendszeresen ilyen csoportosulásokat látunk, mert az idősebb korosztály hajlamos a hozzájuk tartozó fiatalokat bevédeni (mindegy, hogy jogosan, vagy sem), és ha ez megtörténik, akkor nagyon-nagy szarba kerülhetünk.

Ezeknél a fiataloknál gyakran van kés, vagy más egyéb eszköz, soha ne vegyük őket félvállról, mert könnyen megszívhatjuk.
Ha ránk támadnak, akkor viszont ugyanúgy járjunk el, mintha felnőttek támadnának ránk, Ne legyünk tekintettel az életkorukra! Szabaduljunk meg a szorult helyzetből, ahogyan, és amilyen gyorsan csak tudunk.


Végezetül pedig egy elgondolkodtató cikk:

http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/egyre_eroszakosabbak_a_gyermek-_es_fiatalkoru_bunozok/2047661/

Egyre erőszakosabbak a gyermek- és fiatalkorú bűnözők

Független Hírügynökség
2008.02.19. 12:36

Egyre erőszakosabb, agresszívebb bűncselekményeket követnek el a fiatalok és a gyermekkorúak is. Tóth Ferenc alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyermek és ifjúságvédelmi osztályának vezetője a Független Hírügynökségnek azt mondta, a fiatalokat és gyerekeket az azonnali pénzszerzés érdekli.

2007-ben azonban már volt olyan eset, hogy 14 év alatti, tehát hivatalosan gyermekkorúnak számító kamasz áldozatának életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon szerdán a fiatalkorúak neveléséről, beilleszkedéséről és az ellenük alkalmazható büntetésekről tartanak konferenciát.

Tóth Ferenc alezredes, a BRFK ifjúságvédelmi osztályvezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az összes, ezen korosztályba tartozók által elkövetett bűncselekmények között a statisztikák és a tapasztalatok szerint is nőtt az egyre erőszakosabb módszerek aránya. A gyerekek által elkövetett bűncselekmények száma kicsit kevesebb volt - 2007-ben 289, egy évvel előbb 310 - de egyre többször használnak kést, vagy vernek össze csoportosan valakit. Öt év alatt 47-ről 57-re nőtt a rablások száma a fővárosban.

2007-ben egy embert majdnem meg is öltek 13 éves fiatalok: a Kálvária téren szúrtak le egy férfit, akit előzőleg összevertek. Életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Ilyen súlyos esetben gyerekeknél az úgynevezett védelembe vétel az eljárás neve: a gyámhatóság megfigyelés alatt tartja őket, hogy vissza tudnak-e illeszkedni a társadalomba. Ha nem, kérni lehet az intézeti elhelyezésüket. Súlyos bűncselekmény esetén 12 éven felüli fiatal zárt intézménybe is kerülhet. 14 év alattiak egyébként az utóbbi három évben jutottak el emberölési kísérletig- egyet-egyet tavaly és tavaly előtt, 2005-ben pedig két ilyen bűncselekmény volt- azelőtt utoljára 2000-ben történt egyetlen ilyen eset.

Fiatalkorúak tavaly több, mint ezer bűncselekményt követtek el a fővárosban. Ezek közel fele lopás és betöréses lopás volt. A rablások az összes eset 20 százalékát teszik ki. A fiatalokat és gyerekeket az azonnali pénzszerzés vágya hajtja. A pénzt a tapasztalatok szerint szórakozásra, illetve alkoholra és kábítószerre költik. Fiatalkorúak 2003-ban ölték meg a legtöbb embert, akkor 11 ilyen eset volt. A következő évben jelentősen visszaesett ez a szám, de azóta folyamatosan nő, 2007-ben 6 ilyen bűncselekmény történt a fővárosban. Ezek verekedésekhez, rablásokhoz köthetőek, de volt családon belüli erőszakból kiinduló ügy. Ez utóbbinál a húga védelmére kelő fiatalember leszúrta az apját.

Tóth Ferenc szerint elmondható, hogy a gyerekek és fiatalok bűnözővé válásához a gyenge családi kötelékek és a családon belüli, fizikai és szexuális erőszak vezet elsősorban. A kortársak gyakran rossz hatása, később pedig az intézetből való szökések csavargás tovább rombolja a fiatalok személyiségét. További tényezők a fiatalokban megjelenő erős utánzási hajlam, az alkohol-és kábítószer-fogyasztáshoz társuló személyiségzavarok. Ezen felül bizonyos internetes oldalak és videojátékok által a túlzott és indokolatlan erőszakról festett kép is rossz hatással van a kialakuló személyiségre. A rendőrség szakemberei szerint a bűnözővé válás kialakulásában közvetett okok is szerepelnek, ezek a: a szegénység, a munkanélküliség, a társadalmi kirekesztés és a rasszizmus.

A gyermek és fiatalkorú bűnözők által leginkább fertőzött területek a fővárosban a XX., XXI., XXIII., és a XIV illetve a IX. kerületek. A vagyon elleni bűncselekményeknél nagyon gyakran hasonló korúak az áldozatok, mint az elkövetők. A gyilkosságoknál, súlyos sérülést okozó veréseknél gyakrabban áldozatok a felnőttek.

A gyerekek sérelmére felnőttek is követnek el bűncselekményeket: például ilyen a megrontás, illetve a szexuális erőszak. A különbség hogy megrontás esetén a fiatal beleegyezik az együttlétbe. Tóth Ferenc elmondta, hogy ezeknek a bűncselekményeknek a száma a tapasztalatok alapján növekszik. Legtöbbször családon belül történik az erőszak, és volt már olyan eset is, hogy nem férfi, hanem nő volt az elkövetője. Létező bűncselekmény típus a pedofília, de ez más országoktól eltérően Magyarországon nem a gyerekek elleni fizikai erőszakot, hanem a gyerekekről készül pornográf felvételek készítését, megszerzését és tovább adását jelenti. 2007 nyaráig a lefoglalt képek száma, azóta egy jogszabály változás miatt a felvételeken látható különböző gyerekek száma határozza meg, hány bűncselekmény miatt indul eljárás egy-egy fotógaléria lefoglalásnál.

A rendőrség a megelőzés és a figyelemfelkeltés, valamint a teendők összefogására szervezte meg a "Jövőt a múltért - A fiatalkori antiszociális személyiség" című szakmai konferenciát, amit szerdán tartanak meg a rendőrség Teve utcai központjában. A rendezvényen kriminológusok, gyermekpszichológusok, bírók, rendőrök és a terület más szakemberei tartanak előadásokat.

A gyermek- és fiatalkorúak bűnözése januárban került újra a figyelem központjába, mikor a Blaha Lujza téren egy 11 éves,az utcán élő erdélyi kisfiú megkéselt egy 15 éves másik fiút. Nem sokkal ezután egy VIII. kerületi iskolából hazafelé tartó gyereket ütött meg úgy az egyik társa, hogy a fiú később belehalt a sérülésébe.A rendőrség egyébként folyamatosan szervezi megelőzési célú ifjúságvédelmi programjait. a gyermekbűnözés elterjedése azonban szélesebb társadalmi összefogást igényel.”



Vigyázzatok magatokra!

2009. 11. 13.

Kérdőív 2.

A kérdőívet már nem lehet kitölteni, levettem az oldalról.

Köszönöm azoknak a segítségét azoknak, akik válaszoltak a kérdéseimre!


Vigyázzatok magatokra!

2009. 11. 10.

Külsős olvasói levél 2.

Az alábbi levelet a BKV Figyelő blogról másolom be, ezen a linken találjátok az eredeti bejegyzést: http://bkvfigyelo.blog.hu/2009/11/10/kotekedtek_a_lannyal_majd_tobbszor_szajon_utottek

"Tisztelt BKV!

Azt szeretném megtudni, hogy ma 18:30 körül a 33.-as számú buszon Budafok felé az Újbuda Center előtt leszálló lányomat a buszon bántalmazó - arcul ütő 2 cigány lányról készült-e felvétel? Lányom szerint azon a buszon van kamera.

Amikor felszállt a buszra, a lányok körülvették, beszorították az ülésbe, és kötekedés után többször szájon ütötték. Ő a neveltetése miatt nem alacsonyodott le hozzájuk, de ezt többen szótlanul, és tettek nélkül nézték. Mindezt több utas láthatta, de csak egy frissen felszálló fiatalember volt olyan tisztességes, hogy ismeretlenül is leszállt vele a buszról, és gyalog elkísérte a következő megállóig, hogy onnan tovább tudjon hazafelé utazni. Én ide mentem elé kocsival, mert teljesen kiborult a megaláztatástól.

Ha van felvétel, elkérhetem-e, mert szeretnék feljelentést tenni. Garázdaság, és rablási kísérlet is történt, hiszen a táskáját is erővel kellett visszavennie a támadóitól.Mindez több ember szeme láttára történt ma este. Kérem válaszukat e-mail címemre. Ugyanezt a leírást elküldtem a BRFK e-mail címére is mint bejelentést.

Tisztelettel: XY"

Amit ezzel kapcsolatban fontosnak érzek megemlíteni:
- soha nem tudhatod, hogy mikor történik meg veled a baj
- általában csapatostul támadnak (min. 2 fő), egyedül csak ritkán lépnek akcióba, akkor is csak indokolt esetben
- még a jónak mondott környékeken is megtörténhet a baj (bár a tapasztalatok, és a beszámolók szerint Újbuda is egyre gázosabb hely)
- jobbára magunkra számíthatunk; nagyon ritkán van, hogy valaki a segítségünkre siet
- szerintem az üggyel kapcsolatban nem fog történni semmi: ha bemennek a rendőrségre, akkor pár órán át várhatnak, majd felveszik az adatokat, és rövidúton lezárják a nyomozást
- ja, és a BKV ha veszi a fáradságot, hogy reagáljon a levélre, akkor egy sablon szöveget fognak küldeni


Vigyázzatok magatokra!

A hónap kérdése:

A civilruhás rendőrön miért van láthatósági mellény?


Komment formájában várom a megfejtéseket, ötleteket, mert én nem tudok rájönni.

2009. 11. 02.

Levél (kiegészítés)

Az előző bejegyzésben írtam, hogy küldtem egy levelet a rendőr főkapitánynak, hogy mit tud javasolni, mi legyen nálunk; mi az az eszköz, amivel megvédhetjük magunkat.

Ha kapok választ, akkor szerintem az az alábbi tájékoztató lesz (amit a www.zsaru.hu -n is olvashattok):

http://www.zsaru.hu/modules.php?name=Sections&sop=viewarticle&artid=3

"Milyen eszközök használhatók védekezésre?

Legálisan vásárolható a military boltokban gázspray. A kis palack elfér a zsebben, szükség esetén előkapható. Nagyon vigyázni kell, hogy megfelelően használjuk, nehogy magunknak ártsunk vele. Nem biztos, hogy a döntésre rendelkezésre álló pillanatok alatt fel tudjuk mérni a széljárást, vagy nem csavarják ki a kezünkből, és nem fordítják ellenünk a palackot.

Dezodor
Kapható olyan védőeszköz is, amely gombnyomásra félelmetes hangot ad. Van olyan spray is, amely nem könnygázt, hanem paprika- vagy borskivonatot tartalmaz. Paprikás kézzel biztosan nyúltak már a szemükhöz, el tudják képzelni a hatást. Legalább ilyen jó szolgálatot tehet egy kis méretű dezodor is: pár percig garantáltan nem lát, akit szembe fújnak vele, ez elég időt adhat a menekülésre.

Fegyver
Fegyvert csak engedéllyel lehet tartani, ezt mindenki tudja. A fegyverkezelési jártasság csak megfelelő gyakorlással érhető el, és csak állandó tréninggel tartható fenn. Aki fegyverrel védekezik, komoly tortúrának teszi ki magát, hiszen vizsgálni fogják, valóban jogos védelmi helyzetben volt-e, és ha fegyverhasználatát a támadás mértékéhez mérten túlzónak találják, igen rosszul járhat.
Az önvédelmi tanfolyamok sokat segíthetnek. Már az is önbizalmat adhat egy embernek, hogy tudja, képes lehet megvédeni magát. A magabiztos, határozott fellépés pedig eleve távol tarthatja a rossz szándékú embereket.
Nem biztos, hogy legjobban tárgyakkal tudjuk biztosítani önmagunk védelmét. Sokkal inkább segíthet az óvatosság, a figyelem és néhány megelőzési alapszabály betartása.

Mit ne tegyünk?
Fontos például. hogy ne hivalkodjunk azzal, amink van, ne tegyük közszemlére ékszereinket, értékeinket! Illuminált állapotban lehetőleg ne kössünk ismeretséget idegenekkel. Este hazafelé ismert útvonalat válasszunk! Ha gyanús idegen követ bennünket, kérjünk segítséget valamilyen nyilvános helyen! Ha az értékeinket követelik, gyakran tanácsosabb inkább engedni az erőszaknak, mintsem megsérüljünk. Az értékek pótolhatók.
A garázdák megfékezésére se vállalkozzunk, különösen ne, ha többen vannak, inkább hívjunk rendőrt! A szexuális indíttatású támadás is megelőzhető, ha a nők hallgatnak a megérzéseikre és figyelnek környezetükre.

Közbiztonságra különösen veszélyes eszközök
Olyan szúró- vagy vágóeszköz, amelynek szúróhosszúsága vagy vágóéle a nyolc centimétert meghaladja, dobócsillag, rugóskés, íj, számszeríj, franciakés, szigonypuska, parittya, gázspray (kivéve a kereskedelmi forgalomban engedélyezettet), fegyverutánzat, boxer, ólmosbot, elektromos sokkoló, hangtompító, lézeres célzókészülék, gumibot, rendőrbot (tonfa), bilincs, nuncsaku, sebességmérő készüléket jelző vagy zavaró eszköz."

Ennyi. Azért remélem, hogy ettől konkrétabb, használhatóbb választ kapok.
Végül is nem rossz, amit írtak, de egy releváns intézményttől többet várnék.
Arról nem is beszélve, hogy aki már hívta a 107-t, az tudja, hogy milyen hamar veszik fel a telefont, és milyen gyorsan érnek ki... Amikor én utoljára hívtam a 107-t, másfél perc múlva vették fel a telefont. Másfél perc alatt engem háromszor lehúznak; ennyi idő túl hosszú, ha veszélyben vagy. (A történethez az is hozzátartozik, hogy a várakozás után egy talpra esett rendőr vette fel a telefont, aki jól végezte a dolgát.)

A másik, hogy a tapasztalatok ellent mondanak a gázspray-s jó tanácsnak. Van, hogy a rendőrség nem kezeli helyénvalóan, ha valaki spray-vel védekezik. (Bár erre mondják, hogy inkább látogassanak a beszélőn, mint a temetőben.)
Ha valamilyen küzdősportot űzöl, és használod is az utcán, akkor szintén eljárás indulhat ellened.

Itt egy példa:

http://www.monokli.com/boxing/news/hazai/konnyu-robert-konnyu-testi-sertes_3_3646.html


"Könnyű Róbert: könnyű testi sértés

2008. jan. 25., péntek, 20:18

Osztályfőnöki órán verte meg két osztálytársa az ifjúsági Európa-bajnokságon bronzérmes Könnyű Róbert bokszolót, az Egri Városi Sportiskola versenyzőjét – jelentette a HirTV. Nem védekezett, mert ha visszaüt, vége a sportkarrierjének. A verést az egyik osztálytárs mobiltelefonnal rögzítette, a felvételt a Szent Korona Rádió tette közzé. Az osztályfőnöknő felszólította ugyan a támadókat, hogy hagyják abba a verekedést, de nem lépett közbe. Rendőrségi eljárás nem indult, miután a látleletek szerint a fiatal ökölvívó könnyű sérüléseket szenvedett. A támadók megúszták igazgatói intővel, Könnyű Róbertet pedig áthelyezték egy másik osztályba."



Minden esetre várjuk a főkapitány megtisztelő válaszát.


Vigyázzatok magatokra!

2009. 10. 30.

Levél

Az alábbi levelet Magyarország rendőr főkapitányának, Dr. Bencze József r.altábornagynak küldtem, mert szeretném, ha egy hiteles, hozzáértő választ kapnék. Arra kértem a főkapitányt, hogy november 30.-ig küldje el válaszát.
Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a válasz, mert úgy tapasztalom, hogy a bűnösöknek több joguk van, mint magának az áldozatnak. Arról nem is beszélve, hogy nem kellőképpen bűnhődnek a bűnösök. Ettől jobban nem szeretnék belemászni a témába, mert igyekszem a honlap apolitikus beállítottságát megőrizni.

Tehát a levél:

"Tisztelt Dr. Bencze József r.altábornagy!

A http://www.hovane.blogspot.com/ szerzőjeként szeretném a segítségét kérni.

A fent említett blog önvédelemmel foglalkozik; olyan tanácsokat ad az oldal, amik segítenek megelőzni, hogy az ember bűncselekmények áldozata legyen, valamint igyekszik tudatos környezet figyelésre tanítani az olvasókat. A bejegyzések többségében a különböző környékeken előforduló veszélyekre hívja fel a figyelmet.

Az olvasók korrekt tájékoztatása érdekében azt szeretném kérdezni, hogy mit tud ajánlani az oldal látogatóinak, mivel tudják magukat megvédeni? (Mert meg kell magát, és az értékeit védenie; ha ezt nem teszi, és az első felszólításra / fenyegetésnek engedve átadja az értékeit, vagy enged az erőszaknak, akkor az áldozatot senki sem kárpótolja. Mi több, az ilyen magatartás további bűncselekményekre biztatja a bűnözőt. Mindezek mellett nem szerencsés arra nevelni az embereket, hogy áldozatok legyenek.)
Mik azok az eszközök, amik teljesen legálisan lehet az embereknél; amiknek a használata miatt nem indul a sértett ellen eljárás?
Mik azok az eszközök, módszerek, lehetőségek, amikkel meg tudják védeni magukat az emberek egy viperával, vagy egy késsel felfegyverzett támadóval/támadókkal szemben? (Sajnos, az előbb említett eszközökkel elkövetett bűncselekmények száma nem csekély.)

Bár tudom, hogy Ön igen elfoglalt ember, de még is arra kérem, hogy válaszlevelét november 30-ig szíveskedjék elküldeni. Válaszát természetesen változtatás nélkül közölni fogom az oldalon.

Köszönettel és üdvözlettel,

Sztyopa"

November 30.-ig lehet a jóslatokat, és a véleményeket komment formájában közzétenni.


Vigyázzatok magatokra!

2009. 10. 27.

Kérdőív

Kedves Olvasók!

A blog válaszút előtt áll. Ahhoz, hogy miként éljen tovább az oldal, ismernem kell az olvasói szokásotokat. Ezért kérlek titeket, hogy töltsétek ki a kérdőívet! A válaszotok meghatározzák a honlap jövőjét.

Válaszaitokat előre is köszönöm!

- KÉRDŐÍV -

2009. 10. 26.

Egy külsős olvasói levél

Az alábbi olvasói levél a Metropol újság, 2009. október 14.-i számában jelent meg. Úgy vélem, hogy igen tanulságos, és elszomorító ez a levél:


72 éves vagyok, történetemet okulásképpen írtam le. A Kőbány-Kispest metróvégállomáson már láttam a társaságot, de nem gondoltam semmi rosszra. Dél körül, a 151-es busz megállójában újra láttam őket, majd amikor a Kőbánya felé tartó buszra felszálltam, újra ott voltak. Nem gyanítottam semmi még akkor sem, amikor ott szálltak, ahol én.
Már majdnem hazaértem, amikor az egyikük megkérdezte, hogy hány óra van. Én készségesen megmondtam, mire a másik letépte a nyakamból a két aranyláncomat. Ne gondoljanak valami nagy értékre, ezek a láncok vékonyak voltak, csak nekem értek sokat az emlékek miatt. Kérek minden időst és fiatalt, okuljon ebből, nehogy így járjon.
A tudat a legborzalmasabb, hogy ilyesmi már fényes nappal is megtörténhet
.”

Metropol, Posta rovat, 2009.10.14.



A tanulságokat most nem vonnám le. Várom az észrevétleket, és a tapasztalatokat komment formájában.


Vigyázzatok magatokra!

2009. 10. 15.

Tanácsok

Sajnos időhiány miatt a területelemzős bejegyzésre még várni kell, de lesz még.

Továbbra is várom az olvasói leveleket; ha van olyan környék, amit jól ismersz, és hasznos, ha a többi olvasó is birtokában van a tapasztalataidnak, akkor írd meg az elemzést, és küld el a hovane@citromail.hu e-mail címre!


A mai bejegyzésben pár jó tanáccsal szeretnék szolgálni, amikkel megkönnyíted a helyzetedet.
Ezek alapvető dolgok (szerintem), valamint a hasonló oldalakon is le van írva, de még is, nagyon sok ember valamilyen okból kifolyólag figyelmen kívül hagyja ezeket az alapvető biztonsági lépéseket.

Szerintem fontos, hogy ne legyünk feltűnőek. Ha a lányok kipakolják mindenüket nagyobb eséllyel szólnak be nekik (ciccegnek, fütyülnek, pisszegnek az „elemek”). Ha feltűnően öltözködsz, nem csak megcsodálnak, és megnéznek maguknak az emberek, hanem magadra is vonhatod azokat a tekinteteket, amiket amúgy igyekszel elkerülni.
Mindezeken kívül még pluszban további támadási felületeket szolgáltatsz (okot adsz, a kötözködésre) azoknak is, akik adott esetben nem figyelnének fel rád.
És persze nem utolsó sorban könnyebb beazonosítani, felismerni.
Blőd, sarkított példa: ha vörös pulóverben, és kék hajjal rohangálsz az utcán többen figyelnek fel rád, és kóstolhatnak be, mintha elvegyülsz az emberek között. (Persze, ezzel nem azt akarom sugallni, hogy legyen mindenki konformista, egyenruhás; a szélsőséges megnyilvánulásokat kerüljük lehetőség szerint.)

A technikai eszközökről:
Ha lehet, ne villogj a telefonoddal. Minél többet van elől, és nyomogatod feleslegesen, annál nagyobb az esélye, hogy valakinek megtetszik (pl. „elemnek”) és megpróbálja megszerezni magának. Én például egy ősrégi telefont használok, és vallom, hogy felesleges a legújabb, legdrágább készüléket megvenni. És nem csak biztonsági okokból :) (holnapra már úgy is elavult lesz; ha elveszted, a havi fizetésed ment rá stb.)
Ha olyan környéken jársz, ajánlott lehalkítani a telefonodat. Elég, ha rezeg.
Én mindig javaslom mindenkinek, hogy utcán ne hallgasson zenét. Régen én is mindenhova zenével jártam (walkman, cdlejátszó, mp3lejátszó), még a sarki boltba is. Egy idő után viszont mellőztem, és azóta nagyobb biztonságban érzem magam.
Első sorban azért hasznos, ha nem hallgatsz semmit útközben, mert akkor egy információs csatornával többet használsz. Hallod, hogy mi van a környezetedben, és előbb észreveszed a veszélyt. Továbbá az is fontos, hogyha látják a füledben a fülhallgatót, akkor tudják, hogy van nálad valamilyen technikai kütyü, amit el lehet venni, és utána el lehet adni. Alkalom szüli a tolvajt, ahogy szokták mondani.

Pénz, pénztárca, iratok:
Ne legyen sok készpénz nálad. A pénztárcádat mindig olyan helyre tedd, ahol nehéz hozzáférni. Én például, láncon hordom (így nem tudják elvinni), és ha lehet, ráhajtom a pólót/pulóvert. Ha lehet, több részre oszd szét a pénzedet: legyen a tárcádban, zsebedben, táskádban stb. Nem árt, ha van egy-két titkos zseb a ruházatodon.
Hasznos, ha fel van írva az a telefonszám, ahol a bank-, és hitelkártyákat le lehet tiltatni. Ha elveszted a kártyádat, legyen az az első, hogy kártya letiltatod.

Spanyolviasz: figyelj a környezetedre! Ha látod, hogy a térfigyelő kamerák alatt állnak, akkor azt a társaságot kerüld el (a térfigyelő kamera az alatta lévő területet nem látja). Figyelj, a körülötted lévő társaságok hanghordozására (kiejtésére…), szóhasználatára, mozdulataira.

Az önvédelmi eszközökre fordíts nagy figyelmet (ha hordasz magadnál, és tudod is használni). Másmilyen környezet, másmilyen időjárás más hordást, és használatot követel meg. Az eszköz mindig olyan helyen legyen, ahol nem látszódik, de könnyen, biztosan elő tudod venni. Télen, ha behúzod a kabátot, és fázik a kezed/kesztyű van rajtad, máshova kell tenned az eszközödet, mint nyáron, amikor csak egy póló van rajtad.
Az nem elég, ha bevágod a táskába, és nálad van! 1-2 mp alatt elő kell tudnod venni az eszközt. Nem érsz rá kotorászni a táskában, zsebedben. Ezt főleg a nőknek szól, mert ők dobják a gázsprayt egy laza mozdulattal a táskába.
Csak akkor legyen nálad valamilyen eszköz, ha tudod használni.

Ha lehet, olyan ruha legyen rajtad, ami nem gátol a mozgásban, és kényelmes. Persze nem arra gondolok, hogy mindig melegítőmackóban lépjetek ki az ajtón :) De elég kellemetlen, ha azért nem tudsz elszaladni, mert nem tudsz lépni a nadrágodban…

Várom a tapasztalataitokat levél, vagy hozzászólás formájában.


Vigyázzatok magatokra!

2009. 10. 09.

Elemzés 2

Újabb fejlemény:

http://index.hu/bulvar/2009/10/08/kes_volt_a_foiskolas_tamadoinal/

Kés volt a főiskolás támadóinál

·Független Hírügynökség
2009. október 8., csütörtök 21:49

A rendőrség nyilvánosságra hozta a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyek alapján elfogták a szeptember végén a VIII. kerületben megvert főiskolás támadóit. A felvételeken az is látszik, hogy a rasszista bűncselekménnyel gyanúsított támadók egyikénél kés is volt.

Nyilvánosságra hozta a rendőrség a Józsefvárosi diák megtámadásáról készített felvételeket, ezekből az is látszik, hogy kés volt a támadóknál. Szerdán derült ki, hogy még szeptember 23-án a VIII. kerületi Tavaszmező utcában romák a rendőrség szerint magyar etnikai hovatartozása miatt megvertek egy iskolába tartó főiskolás diákot.
A Budapesti Műszaki Főiskola villamosmérnök hallgatójának többször durván beszóltak, majd amikor el akart menekülni, ütni kezdték. Végül a bántalmazottnak sikerült elmenekülnie a támadói elől, és berohant a főiskola Tavaszmező utcai kollégiumába.
A rendőrség a térfigyelő kamerák képei alapján öt támadót elfogott. A
felvételeken [1] látszik, hogy a támadók a főiskola ajtajáig követték a megvert diákot, és tovább kiabáltak az épület előtt. A térfigyelő kamera felvételein az is látszik, hogy egyikük egy több mint húsz centiméteres kést tart a kezében.
A rendőrség elmondta, hogy a támadók végig szidalmazták a fiatalembert magyar etnikai hovatartozása miatt, többször késsel fenyegették. Emiatt közösség tagja elleni erőszak miatt indult ellenük eljárás, már előzetesben vannak. A diák nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az RTL híradója szerint a támadókra sok panasz érkezett korábban is: törmelékkel dobálták, köpködték a főiskolára igyekvőket és a többi járókelőt is.


Észrevételek:
Mint látható, nem feltétlen azért kötnek az emberbe, mert kell a pénze/telefonja stb. Elég ha arra mész, és kész a baj.

Ha meg tudjátok nézni a felvételt (http://www.rtlhirek.hu/video/71903) akkor láthatjátok, hogy hogyan tartják a kést. Azért hívom fel erre a figyelmet, mert ez egy nagyon sunyi, és nagyon veszélyes késtartás. Szinte lehetetlen kivédeni, és nagyon súlyos (halálos) sérüléseket okoz(hatnak vele).
Próbáljuk meg úgy nézni a támadót/támadókat, hogy lássuk a kezüket, lábukat. Tudom, hogy ez gyakran lehetetlen, mert körbe állnak, de azért törekedjünk rá.

Kérdés:
„Az RTL híradója szerint a támadókra sok panasz érkezett korábban is: törmelékkel dobálták, köpködték a főiskolára igyekvőket és a többi járókelőt is.”
Ha több panasz is érkezett, miért nem csináltak semmit? Komolyan meg kellett várni, hogy majdnem egy újabb tragédia világítson rá a (súlyos) problémára?
Miért nem tesz senki semmit?


Vigyázzatok magatokra!

2009. 10. 08.

Elemzés

Ami bejegyzés rendhagyó lesz. Az alábbi cikket szeretném kielemezni, minden előítélet nélkül, a blog szellemiségét figyelembe véve.


http://index.hu/bulvar/2009/10/07/megvertek_egy_foiskolast_mert_a_romak_utcajaba_ment/

Megvertek egy főiskolást, mert a romák utcájába ment

2009. október 7., szerda 20:48

Közösség tagja elleni erőszakkal, vagyis rasszista bűncselekménnyel gyanúsít a rendőrség öt józsefvárosi romát.

Romák vertek meg szeptember 30-án egy főiskolás fiatalembert Budapesten, a VIII. kerületi Tavaszmező utcában, tudta meg az MTV Híradója. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskola hallgatójának többször durván beszóltak, majd amikor el akart menekülni, ütni kezdték. "Hogy mersz bejönni a mi utcánkba?", "Megdöglesz", ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket kiabáltak.
A fiatalember hiába próbált elfutni, tizenöten körbevették, és rátámadtak. Végül a bántalmazottnak sikerült elmenekülnie a támadói elől. A főiskola kollégiumába rohant be, ahová már nem követték támadói.
A rendőrség öt támadót elfogott a térfigyelő kamerák képei alapján. A négy férfit és egy nőt közösség tagja elleni erőszakkal, vagyis rasszista bűncselekménnyel gyanúsítják. A bíróság mind az öt - egyébként büntetett előéletű - gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.
Csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak miatt nyolc év fegyházat is kiszabhat a bíróság. Budapesten tavaly egy nyomozás indult rasszista bűncselekmény kapcsán, idén az év első tíz hónapjában már öt, de ez az első eset, amikor a sértett nem valamelyik kisebbséghez tartozott.


Elsőként azt említeném meg, hogy ez sajnos, mindennapos dolog. Azért, mert nem szerepel a hírekben, nap, mint nap történnek, ilyen, és ehhez hasonló bűncselekmények. Sokszor sokkal szerencsétlenebb, tragikusabb végkifejlettel.
Budapesten is, vidéken is ez mindennapos. Újpesten, a belvárosi részekben (VI., VII., VIII., IX. kerület egyes részein), Kőbányán, Csepelen stb. hasonló történeteket mesélhetnének az ott lakók. Persze nem feltétlenül hasonlítanának a cikkben leírtakra, de egy valami közös bennük: egy bizonyos csoport által terrorban tartott utca/környék/falu stb.
Úgy vélem, hogy az ilyen csoportokat nem kell bemutatni (vagy ha mégis, akkor az illető valószínűleg még életében nem jött le a Rózsadombról… az ilyeneknek jó lenne kiköpni az ezüstkanalat, és kinyitniuk a szemüket).
Ezek a csoportok a külvilággal szemben összetartóak, a végletekig bosszúállóak, és erőszakosak. Sokszor értelmetlenül (ad hoc), vagy szórakozásból kötnek bele az emberbe, de elég gyakori indok a vagyonszerzés (pénz, telefon, ékszer stb.) is.

Az ilyen eseteket nehezen lehet kivédeni. Többek között ezért is indult el a blog: tudd, hogy melyik környéket kerüld, illetve ha oda kell menned, tudd, hogy mire számíthatsz. Persze, ha olvasod a blogot, az nem azt jelenti, hogy megúszod az ilyen szituációkat, de legalább felkészültebb vagy. (A főiskolás srác nagyon jól tette, hogy futott, és nem állt le izmozni tizenöt emberrel szemben.)

A cikk első részét olvasva kitűnik, hogy miért indult el a blog:
-melyik környékeket kerüld el
-hova tudsz menekülni, ha baj van
Erről többet talán nem is írnék.

„…ez az első eset, amikor a sértett nem valamelyik kisebbséghez tartozott.”
Ez hazugság! Ez egy rohadt nagy hazugság! Felháborítónak, és dühítőnek tartom, hogy ezt leírták, és meg is jelenhetett. Mint a bejegyzés elején is írtam, az ilyen, és ehhez hasonló esetek mindennaposak, csak nem foglalkoznak vele.

Kíváncsi vagyok, hogy a kiszabható nyolc évből hányat fognak kapni az elkövetők. Valamint arra is kíváncsi vagyok, ha a tizenöt elkövetőből ötöt le is csuknak, akkor mi lesz a maradék tízzel…

Várom észrevételeiteket és hozzászólásaitokat témával kapcsolatban. Ne szerénykedjetek, írjatok bátran!

Vigyázzatok magatokra!

2009. 10. 07.

Ajánlás

Nem régen találkoztam velük, és volt szerencsém részt venni egy edzésükön. Ajánlom mindenkinek!



Önvédelem és egészségvédelem
KYUSHO-életpontokon alapuló önvédelem, és segítségnyújtás
Biztos alapok, amelyek folyamatos és végtelen fejlődést biztosítanak
Évezredes harci tapasztalatok, tudományos módszereke és modern igények
Fizikai és mentális fejlődés, stresszoldás, energetizálás
A Japán Császári Elit Alakulat által, a II. világháborúban, a civil lakosság részére kifejlesztett védelmi rendszer integrálásával.
Magyarországon elsőként!


elérhetőség:

2009. 09. 28.

Álrendőrök, Rendőrök

A mai bejegyzés az álrendőrökről szól, akik az igazi egyenruhára hasonlító álruhába öltöznek, így nyerik ki a gyanútlan áldozatoktól a kisebb-nagyobb értékeket.
Mivel a magyar rendőrségi egyenruhát és jelvényt könnyen tudják hamisítani, gyakran élnek ezzel a csalási móddal a bűnözők. Általában idős, naiv, könnyen megfélemlíthető emberek a célpontok.
A bejegyzésben szereplő azonosítási támpontok, valamint a képek a rendőrség honlapjáról (http://www.police.hu/) származnak.


„A rendőröket egyenruhájuk (jelvénnyel), illetve szolgálati igazolványuk és azonosító számmal ellátott jelvényük igazolja. Amennyiben kétsége merülne fel az intézkedő személyazonosságával kapcsolatban, hívja a 107-es segélyvonalat!



( A valódi rendőrigazolványon látható a tulajdonos arcképe, neve, és rendfokozata. A hozzá tartozó azonosító jelvény alsó részén a POLICE felirat helyett egy ötjegyű AZONOSÍTÓ SZÁM szerepel)
Előfordult már Magyarországon olyan eset, amikor a bűnelkövetők magukat rendőrnek álcázva, hivatalos eljárás színlelésével csaltak ki pénzt, illetve követtek el különböző típusú bűncselekményeket. Ezek a cselekmények zömében az autósokat érintik, általában külterületi, nem túl forgalmas országutakon fordulnak elő, illetve hivatalos eljárás színlelésével jutnak be idős korúak magánlakásába, ahol a sértett figyelmének elterelése mellet tulajdonítanak el többnyire kézpénzt.


A rendőrt intézkedése során az egyenruhája és az azonosító jelvénye, polgári ruhában szolgálati igazolványa és azonosító jelvénye igazolja.
Ezek kinézetét, alakját, színét formáját bemutatjuk annak érdekében, hogy az életben felismerhesse. Az azonosító jelvényen kívül névkitűzőt, karjelvényt, rendfokozati jelzést (váll lapot) az ábra szerint elhelyezve, továbbá közúton történő ellenőrzés során un. láthatósági mellényt visel.







Tudnia kell, hogy a rendőr nem intézkedik zaklató jelleggel, visszaélésszerűen. Ha bármely okból kétségek merülnének fel önben az intézkedés jogszerűségét illetően, joga van megkérdezni, felírni a rendőr nevét, rendfokozatát, szolgálati helyét és jelvényszámát. Joga van panaszt tenni a rendőri intézkedés ellen, ha azt sérelmesnek találta.
Az álrendőröket leggyakrabban a készpénz megszerzése motiválja. Fenyegetik, visszatartják az autóst mindaddig, amíg a kért összeget át nem adták. Ha ilyen helyzetbe kerül, ragaszkodjon a jogaihoz!


A legfontosabb, amit tudnia kell, hogy a rendőr nem vehet át készpénzt! Ha a szabálysértés miatt a helyszínen megbírságolja, postai befizetési utalványt kell adnia. Ha Ön ezt nem veszi át, vagy nem fizeti be, a rendőr Önt feljelenti, az illetékes rendőrhatóság pedig lefolytatja a szabálysértési eljárást, amelynek végén alakszerű határozatot hoz.
Tanácsoljuk Önnek, hogy nyaralása alatt Önnél lévő iratairól, tárgyairól, műszaki cikkekről, a gépkocsiról stb. készítsen leltárt. Jegyezze fel a sorszámot, gyári számot, írja fel az egyedi azonosítókat. A legjobb, ha iratairól fénymásolattal rendelkezik. Probléma esetén ez jelentősen megkönnyíti az ügyintézést!
Minden elővigyázat ellenére előfordulhat, hogy szüksége lesz a rendőrség segítségére.

Ha már megtörtént a baj
Hívja az ingyenes 107 - es rendőrségi, vagy a 112-es általános segélykérő telefonszámot, vagy forduljon közvetlenül a területileg illetékes rendőrkapitánysághoz, ahol a rendőri szervek a nap 24 órájában fogadják a panaszosok bejelentéseit.

Amit a rendőri igazoltatásról, intézkedésekről tudni kell:
A rendőr feladatának ellátása során igazoltatja azt, akinek személyazonosságát meg kell állapítania. Így különösen bűncselekmény, szabályértés, idegenrendészeti intézkedés, vagy külön jogszabályban meghatározott indokok alapján kerülhet erre sor. Személyazonosság igazolására elfogadható minden olyan okmány, amelyből az igazoltatott kiléte hitelt érdemlően megállapítható. Így: személyi igazolvány, útlevél, vezetői engedély (fényképes, hatóság által kiállított okmány).

Megtagadható az igazoltatás? Megtagadás esetén miként járhat el a rendőr?
Az igazoltatás megtagadása esetén az igazoltatott feltartóztatható, az igazoltatás sikertelensége esetén előállítható. A rendőr az igazoltatott személy ruházatát, járművét átvizsgálhatja, ha azt a személyazonosság megállapítása, a valószínű veszély elhárítása, bűncselekmény, vagy szabálysértés elkövetésének gyanúja szükségessé teszi.

Mennyi ideig tartható fenn a szabadság korlátozása?
A rendőrség az előállítással a személyes szabadságot csak a szükséges ideig, de legfeljebb 8 óra időtartamban korlátozhatja. Indokolt esetben ezt az időtartamot a rendőri szerv vezetője egy alkalommal, 4 órával meghosszabbíthatja.

Teendők, amennyiben a rendőri ellenőrzés során korrupcióra utaló magatartást észlel?
A rendőri intézkedés után kérdezze meg a rendőrtől nevét, beosztási helyét, ha egyenruhában van, jegyezze fel jelvényének számát. Ezeket az információkat a rendőr köteles megadni.
Ezután haladéktalanul keresse fel a rendőrség panaszirodáját, vagy az intézkedő rendőr parancsnokát, a kapitányságvezetőt. Mondja el a történteket! A belső korrupció elleni küzdelem a rendőrség és az egész társadalom érdeke. Ön is hozzájárulhat a közélet tisztaságához!
A most bemutatott rendőri egyenruhákon kívül további szolgálati öltözetek is rendszeresítve vannak a rendőrségen, ezeket egy következő cikkünkben fogjuk részletesen, fényképekkel bemutatni.”


Az eredeti cikk itt érhető el: http://www.police.hu/magyarendorseg/rendor20070518


Nos, ez így néz ki elméletben. Kíváncsi vagyok, hogy Nektek milyen tapasztalatotok van a gyakorlattal kapcsolatban. Küldjetek levelet a hovane@citromail.hu e-mai címre.


Vigyázzatok magatokra!

2009. 09. 22.

Oktogon

A bejegyzésben leírtak már nem valósak, egy korábbi állapotot mutatnak be. Az idő elteltével már változott a környék, a különböző intézkedések hatására változott a hely közbiztonsága is. 
Az aktuális állapotokról például ezen az oldalon tudsz informálódni: http://otthonterkep.hu/?s=elado&o=osszbun&lat=47.454094290400015&lng=19.388809204101562&z=11


Picitől, lelkes olvasonktól, és szerkesztőtárstól érkezett egy újabb, mérnöki precizitással szerkesztett elemzés. Vegyetek róla példát! :)


"Oktogon

Az oktogonról nagyvonalakban:
· Találkozóhely, majdnem akkora, mint a Nyugati vagy a Jászai. Rengeteg ember fordul meg itt, és rengetegen beszélnek meg találkát ezen a helyen.
· Habár nem akkora tömegközlekedési csomópont, mint a Nyugati vagy a Deák, de itt is van mindenféle BKV-s járat (Földalatti, Busz, Villamos)
· Nyílt terület. Nagy távokkal a pontjai között. Légvonalban nem lenne nagyon messze, csak az odajutás problémás.
Ezeket szeretném kifejteni a blog szellemében.

Találkozóhely:
A Burger King a legkedveltebb találkahelyek egyike. Találkoznak itt szerelmesek, bulizni vágyóak, csövesek, balhézni készülő elemek, rockerek, discosok, emosok…stb. Most csak azt írom le, hogy milyen emberek vannak, lehetnek ott, hogy hová ne menj, azt a későbbiekben tárgyalom.

Ez a hely a Burger King és a földalatti Vörösmarty tér felé haladó földalatti megállójának feljárója által közrefogott közepes szélességű járdaszakasz. Itt közvetlenül a BK (Burger King) mellett található egy italbolt. Nagyátlagban ott szoktak tankolni a fiatalok, és a piamennyiség akár helybeni elfogyasztása után innen indulnak bulizni.Az itt fellelhető emberek napközben átlag polgárok, és néhány csöves. Nem mondom, hogy nincs hajléktalanból sok, de jóval kevesebb, mint pl. a Nyugatinál, vagy a Blahán. Ami az itt ténfergő csövesekre jellemző, hogy a pia reményében eléggé elpofátlanodtak. Ritkán tudok ott úgy elmenni, hogy ne kéregessenek. Ám nem nagycsoportosan, hanem inkább egyedül jönnek oda az emberhez. Eléggé rámenősek tudnak lenni, mert azt hiszik, hogy te is piát venni mentél oda, és ezért nekik biztos, hogy csurran-cseppen valami. Hát nem…legalábbis részemről. Nem hallottam olyant, ami ilyen esetről szólt volna, hogy csövesek balhéztak volna ott, de ha egy kicsit utánajár Sztyópa, akkor tuti talál ilyen esetekről hírt. Amit az itt lebzselő hajléktalanokról mondani érdemes, hogy nagyon piaéhesek, pofátlanok, de nem kötekedőek..NAPPAL!!!! Este teljesen más a szituáció. Akkor még a nappalinál is kevesebb van belőlük, de akkor már eléggé részegek tudnak lenni, ami veszélyes lehet. Az egész napos lejmolás után szert tehetnek alkoholra, és az esti órákban is megszánhatja őket pár fiatal, amit szesszel próbálnak kimutatni. Nem beszélve arról, hogy (sok *ülye) kiskorú, teenager, egyetemista, aki azt hiszi, hogy neki nem árthat meg egy üveg vodka, és milyen vagány hogy egymaga lehörpint egy egész üveggel, az ott helyben lekezd vedelni, és amikor már nem bírja tovább, akkor otthagyja a néha félig tele lévő üveget, amire a csövesek meglepő gyorsasággal lecsapnak. AZ UTCA TELE VAN SZEMÉTTEL, ÉS SOK AZ ÜRES, VAGY FÉLIGTELT ÜVEG!!!!! Nem hinném, hogy az olvasók közül senki nem lett volna életében minimum egyszer részeg. A részegségre visszaemlékezve vagy a beszámolók alapján tudhatjuk, hogy akkor az ember nem úgy viselkedik, mint azt a normák megkövetelnék. Van, aki agresszívabb, vagy gyámoltalanabb lesz. Ugyanez megy végbe a csövesekkel is. Legyen csak ez egyik agresszívebb az átlagnál, és kész a baj. Szóval, ha itt belefutnál egy csövesbe, akkor próbáld meg elhajtani, vagy ha nem megy, akkor irány be a Burger King-be, mert annak van biztonságija, és oda nem mennek be a csövik, vagy ha mégis, akkor azt kidobja a szekus.
Nappal még megtalálhatóak még az utcai élet minden „csodája”. Rengeteg „elem” is tanyát tud verni ezen a ponton, mert vagy enni mennek a BK-ba, vagy lebzselnek, amit soha nem csinálnak egyedül.
Eléggé forgalmas pontja ez a térnek, és néha tömött is…
Esténként tényleg minden rétegből és „kultúrából” találhatók itt nagyszámban képviselők. Közel a Retro Disco (régebben Bank Disco) ami a techno fanokat vonzza. Itt van nem messze egy kisutcában a Rocktogon, ami viszont a rockereket, punkokat, emosokat csábítja ide. „Elemek”…rockerek… discosok…elég nagy zűr tud kialakulni, ha egy peches este keveredsz oda.
Ha bármi gondom adódna, és nem látok egyik irányba sem menekülő utat, akkor ÉN(!) a BK-ba menekülnék. Szeretnék tisztázni valamit. Ha bemenekülsz egy ilyen gyorsétterembe, akkor nem állsz meg az ajtóban, és keresgeted a szemeddel a biztonsági őrt, hanem futsz tovább és kiabálsz, hogy meghalsz, megölnek, kés van náluk, agyon akarnak verni téged. A benti futkosás közben keresgéled az őrt. Ne szégyelld, mert a testi épségedről van elég komolyan szó. Ne legyél rest, rántsd magad mögé az üres székeket, ezzel lassítva az üldözőidet, kapj fel egy tálca kaját, és vágd a képükbe, ezzel megvakítva őket egy időre. Lehetőleg ne egy drabál állat kajáját szemeld ki, hanem mondjuk két csajét, akik nem fenyegetik az épségedet. Üvöltözz! Kiabálj, stb. Ez nem csak az oktogoni BK-ra vonatkozik, hanem minden ilyen helyre legyen az szórakozóhely, gyorsétterem, bármi. Ha ismered a hely elrendezését, kialakítását, akkor próbáld elkerülni a zsákutcákat, ha nem, akkor men,j amerre látod az őrt, és kiabálj. Ha megvan az őr, akkor bújj a háta mögé. A hősök ideje lejárt…ha a barátnőd ezt „cikinek” érzi, vagy a barátaid kiröhögnek emiatt, akkor elmehetnek oda, ahonnan jöttek … a kedves anyukájukba.

Éjszakai megálló, McDonald’s, Rotschild üzlet:Nos… Itt rengeteg a gyanús elem, aki balhét akar, és ezt akár a buszon is megkeresi, rengeteg a részeg, akinek nem csak a modora, hanem a mozgása is instabil. Ezek nagyrészt itt szálnak fel vagy le. Mennek buliba. A tér felé közelebb van egy Subway étterem, majd egy Rotschild élelmiszer bolt BIZTONSÁGIVAL!!! és utána a McDonald’s, ahol úgyszint van biztonsági szolgálat. A Rotschield éjjel-nappali, és állandó őre van. Ezen a helyen nagyon sok a „baljós árny”. Kötekednek, részegen randalíroznak, isznak, és nincsenek tekintettel az ott áthaladó emberre. Nagyjából az a helyzet, mint az előbb tárgyalt „Találkahely” rovatban leírtaknál, csak meg van spékelve még egy éjszakai járattal. Ami nagyon nagyot változtat a hely biztonsági színvonalán. Itt is kialakul egy kisebb tömeg, amint nehéz és néha veszélyes átkelni, de ha baj van, akkor ÉN(!) inkább a Rotschildba mennék, mert az nagyobb mint a McDonald’s, éjjel nappal be lehet menni, és ha hozzá kell vágjak valamit a támadóimhoz, akkor az nem valakié, veszélyeztetve engem a tulajdonos haragjától is. Itt nem szoktak nagyon lebzselni emberek… nappal egész biztonságos része ez a térnek, de este 180 fokos fordulatot vesz a hely szelleme. Sokan várják az éjszakait, sokan az éttermek egyikébe tart vagy onnan jön, akár részegen is. Csendben somfordálj át itt, de ne meghunyászkodva, mert az is ok lehet…

A tér másik fele, részei:
Itt nincs semmi, ami komolyabb említésre volna méltó. Habár a Hősök Tere felöli oldalon van egy étterem, de az nem sok vizet zavar… az ténylegesen étterem, nem gyorsétterem. A másik oldalon semmi nincs, csak egy bank, ami este zárva van. Itt nem folyik az élet, nem úgy, mint az előző két helyen.

Az Andrássy út HŐSÖK TERE FELÖL:
Amit itt ki szeretnék emelni az az út és a járda kialakítása. Nem csak a házak mellett lehet gyalogosan közlekedni, hanem mondhatni gyalogosforgalomnak kialakított fás, bokros pados járdaszigetek vannak az úton, amin a gyalogosoké a forgalom. Nappal igen szép környezetnek tűnhet, de este, éjjel más a helyzet. Az, hogy itt milyen emberek járkálnak, az eléggé meghatározatlan. Van minden. Itt igazából a kialakítás lehet nagy akadály. Az nem elég, hogy a padokat általában szerelmes párok, csövesek vagy részegek birtokolják, de két oldalról még autós forgalom is határol minket. Ez ennek a régiónak a legnagyobb hátránya ilyen szempontból. Ha menekülnünk kell, és nincs túl messze az oktogoni Rotschild, akkor ÉN oda mennék…futnék. Persze meg lehet kockáztatni az úton való átkelést, de az a mai autós kultúrával nem biztos, hogy összeegyeztethető, pláne nem az éjjeli forgalom képviselőivel. Ha az oktogon felé nézünk, és a ligetes részen állunk, akkor balra a négysávos Andrássy van, jobbra meg egy sáv autóút. Ha el vagyunk torlaszolva, magyarul az oktogon és köztünk van, vannak a támadóink, és feltett szándékunk az oktogon felé menekülni, akkor inkább az egysávosat választanám, persze vigyázva. Ez a ligetes kialakítás az Andrássy páros ás páratlan oldalán is megtalálható. Ha úgy döntünk, hogy a Hősök tere felé mennénk, akkor ott egymagunk vagyunk, mert arrafelé nincs sok menekülőhely. A közvetlen közelben nincs biztonságot jelentő menedék, csak az oktogonon. Ahogy már máshol és máskor is mondtam a kisutcák TILOSAK!!!!

Közeli terek:
Most az Oktogonon állva a Deák tér felé nézve két térbe futhatunk.


Jókai tér:
Egy baromi nagy talapzaton áll Jókai ülőszobra. Parkos, ligetes játszótér van a szobor háta mögött. EZ A HELY SZIGORUAN TILOS!!!!! A játszóteret parkoló kocsik veszik körül sűrűn egymásra parkolva. kicsi zegzugos helyek vannak itt, és a játszótér is inkább egy hajléktalan szálló, drogelosztó és kocsma, mintsem szórakozóhely gyerekeknek. Ez a helyzet napszaktól független. Nappal is ugyanolyan, mint este…VESZÉLYES! A házak mellett álló kocsik is felparkolnak a járdára, ezért nehezen lehet közlekedni.


Liszt Ferenc tér:
Na ez a Jókai tér szöges ellentéte. Mondhatni az oktogon a végletek tere. A Liszt Ferenc tér tele van exkluzívabbnál exkluzívabb éttermekkel. Fényár és pompa. A tér kezdete a Liszt szoborral kezdődik, mondhatni farkasszemet néz a két szobor. A szobor mögött kétoldalt a házak és a park által behatárolt szakaszon az éttermek által kihelyezett napernyős asztalok székek találhatóak, ami a rohangáló pincéreket nem is beleszámolva nagyon megnehezítik a menekülésünket. Nagyon zsúfolt, és még nem lehet tudni, hogy a mélyen tisztelt felső vezetés hogyan dönt a VI. kerületi szórakozóhelyek 10 órás zárásáról, addig ez zsúfolt hely is marad. Nagyátlagban tehetősebb emberek ülnek vacsorájukat fogyasztva, vagy turisták. A Liszt szobornál lehet megtalálni nyomokban az „utca embereit”. Elemek, csövesek, deszkás fiatalok, drogosok. Kevesen vannak, és nem sok vizet zavarnak, de jobb, ha ügyelsz a jelenlétükre. Ha menekülni kellene, és a két tér közül kéne választani, akkor én erre mennék.

Villamos megálló:
A már sokszor emlegetett 4-6os villamos. Ennek a megállónak egy nagy hibája van a sok csöves, részeg, drogos, „elem” mellett. Az hogy nincs két külön villamosmegálló leszállóhely a két iránynak, hanem egy középen, amit a két irányból közlekedők, és itt le vagy felszállók közösen kell használjanak.
Ez azért rossz, mert átláthatatlan a megálló. Rettentően zsúfolt, és még a villamosmegállóba elhelyezett esővédők, padok is gátolnak a mozgásban. Két oldalról autóút és villamos sín korlátoz minket, ami veszélyes. Két átkelőhelye van a megállónak mindegyik a járdasziget végén. Ami az oktogon felé van, az a veszélyesebb. Nem egyszer láttam ott egy kisseb…nagyobb „elem” csoportot, aki még annyit sem tesz meg, hogy összehúzódjon, hogy mellette el tudjanak menni a DOLGOZÓ emberek munkába menet vagy jövet. Magam részéről nem szeretem ezt a megállót, mert személy szerint a legveszélyesebbnek tartom, még ha nem is lenne annyi gyanús elem a vonzás, vagy közvetlen körzetében.
Mindig van csöves, és nem tudom azt mondani, hogy ott állva egy bizonyos irányból biztos nem támadnak, mert 360 szögből küldhetik rád az áldást.


Menekülő utak:


A számok helyszínek, a betűk pedig irányok!
Most leírom, hogy mi hol van, és néhány infót az adott helyszínről.
1. Burger King: többszintes, tágas, A BEJÁRATI AJTÓ KÉTSZÁRNYAS ÉS KÉT FELÉ NYÍLIK!!!, Biztonsági őr van, kamerával felszerelt
2. Italbolt: Riasztó van, kamera van, NINCS BIZTONSÁGI ŐR!!!
3. Villamos megálló: lásd fentebb
4. Éjszakai buszmegálló a Blaha felöl: lásd fentebb
5. McDonald’s: kicsi, egyszintes, zsúfolt elrendezésű, kamera van, biztonsági őr van.
6. Rotschild élelmiszer: 0-24, tágas, nem zsúfolt, Biztonsági szolgálat van, kamera van. A bejárati ajtónál van egy beléptető kapu…vagy hogy hívják… ami minden nagyobb élelmiszer boltban megtalálható a bejáratnál, egy fogó állvány, ami egy embert enged be egyszerre. Ez lassíthatja a menekülésed ütemét. Bejárattal szemben van egy polc, amin borok, és üveges italok találhatóak…célozz pontosan J
7. Subway sandwich gyorsétterem: van terasz, ami a gyalogosforgalamt akadályozza (szűkíti a járda szélességét), belülről kicsi és zsúfolt. se kamera se őr.
8. Étterem: terasz van, őr-kamera nincs
9. Liszt Ferenc tér: Lásd fentebb
10. Jókai tér: Lásd fentebb
11. Rocktogon: Rocker szórakozóhely, pincéből kialakított. zsúfolt, veszélyes.
12. MSZP irodaház: Állandó fegyveres őr vagy katona!!!!!!!!! Állandó szolgálatban. de nincs mindig nyitva. és az őr belül van…hangosan dörömbölni és kiabálni, az se baj, hogyha betöröd az üvegajtót, csak csapj zajt, amire az őr felfigyel!
13. Éjszakai busz megálló a nyugati felöl: Kietlen, kivilágítatlan, de kevesebb ember van itt mint a 4;-es pontnál
A. irány: Opera, Bajcsi, Deák Ferenc tér felé. Nívós éttermek, és drága boltok. mind riasztóval felszerelve. errefelé nem nagyon szoktak gyanús emberek menni, de az éttermek teraszai itt is elfoglalnak a járdából egy nagy adagot.
B. irány: Király utca, Blaha felé. kihalt, de veszélyes vidék. sokáig nincs menekülőhely.
C. irány: Hősök tere felé. Semmilyen menedék nincs!!!! elit hely, de kihat, max a kirakatok betörésével, vagy a riasztó megszolaltatásával hívhatsz segítséget. Tudom…tudom hogy szólaltatod meg a riasztót…ahogy a helyzet hozza. Én még a mobilomat is nekivágnám a kirakatnak
D. irány: A nyugati felé. teraszos éttermek, szűk járdák, gyanúsabbnál veszélyesebb emberek szakasza.




Menekülési irányok:




Végezetűl a summa:
Rengeteg leszűkített utcaszakasz van, és néha a járdán hever egy üveg, ami fegyver lehet neked is, de nekik is. Ezeket az útvonalakat ajánlom. Amelyik piros pöttyhöz közelebb vagy azt válaszd. Sok az ATM. 3 bank is jelen van a téren, mindegyiknek kártyás beléptető rendszere van az ATM.-hez, kivéve a K&H-nak nem. Az az utcára nyílik. A többi OTP, CIB Atm-hez be kell menni.
NEM annyira veszélyes, mint a nyugati, de ésszel kell menni itt is….Inkább azt mondom, hogy ugyanannyira veszélyes hely, mint a nyugati, és akkor max csak kellemeset csalódtok J
Talán a Hősök teréről Gabriel Arkangyal segítően ránk kacsint egy vészesebb helyzetben, de ha nem ,akkor az azért van, mert ma Budapesten nagyon sokfelé kell ilyen kacsintásokat küldenie, és még ha akar sem telik erejéből, hogy ennyi felé segítsen."




És a szoksásos cikkek:



http://hvg.hu/itthon/20070413_oktogon_lovoldozes.aspx


Lövöldözés volt a Combinón

2007. április 13. 13:24 Utolsó módosítás:2007. április 13. 14:19

Az eddigi információk szerint egy szóváltást követően a Király utcai megállónál az elkövető leszállt a villamosról és a nyitott ajtón keresztül arcba lőtt egy 24 éves férfit, majd elmenekült. A sértettet az Oktogonról vitte kórházba a mentő, állapota súlyos, de nem életveszélyes. A rendőrség az MTI érdeklődésére egyelőre nem kívánt információkat adni az ügyben.A BKV a fődiszpécsere arról tudott tájékoztatást adni, hogy erőszakos cselekmény történt az egyik villamoson a Király utcai megállónál. A villamosnak ezt követően rövid ideig az Oktogonnál kellett várakoznia. A forgalom összesen 13 percre állt le.



Vagy:



http://index.hu/bulvar/okt1209/


Lövöldözés az Oktogonnál

2003. december 10., szerda 13:25 Frissítve: 2003. december 10.

Tizenöt-húsz, vélhetően török állampolgár tűzött össze egymással kedden a Nagykörút és az Aradi utca sarkán. Két lövés is eldördült. Hat embert a rendőrök bilincsben vezettek el a Terézvárosi Rendőrkapitányságra, egy embert a környéken fogtak el. A mentő sérültet nem vitt el a helyszínről. Legutóbb három éve volt lövöldözés az Oktogonnál, akkor két ember halt meg.


Lövöldözés volt a Teréz körút és az Aradi utca sarkán, jelentette kedden háromnegyed hatkor az Index véletlenül a helyszínen tartózkodó munkatársa.

Egy tizenöt-húsz tagú, feltehetően törökökből álló társaság a körút egyik török éttermében szólalkozott össze. A dulakodást és a szóváltást a vendéglőből kilépve az utcán, illetve az Aradi utca parkolóházánál is folytatták, akkor került elő a pisztoly és egy kés. Az Index tudósítója két lövést hallott eldördülni, a rendőrség ugyancsak helyszínen tartózkodó sajtóügyeletese „több lövésről” számolt be lapunknak. A nyomozók találtak egy töltényhüvelyt, a társaság tagjai egy vámrendszámos BMW-t hagytak a helyszínen.
A Nagykörúton egy vérző orrú embert lehetett látni, a mentőknek senkit sem kellett elvinniük. A csoport – a Havaria Press szerint az Aradi utcán a Városliget felé menekülő – tagjai elképzelhető, hogy vittek magukkal sebesültet, aki – a szerda reggeli Népszava szerint – fejlövést kapott. A rendőrök a fővárosi kórházakban és rendelőkben még nem bukkantak a nyomára.
Hárman őrizetben
Hét török állampolgárságú személyt előállított, közülük hármat őrizetbe vett a rendőrség a kedd délutáni, budapesti Teréz körúti verekedés és lövöldözés kapcsán, tájékoztatta az MTI-t szerdán a rendőrség. „A hét előállított személyből, őrizetbe vétel mellett, három ellen indult eljárás, csoportos garázdaság megalapozott gyanúja miatt (...); meghallgatásuk folyamatban van” – mondta Unger Pál, az Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának ügyeletvezetője.
Az őrnagy rámutatott, hogy a rendőrség információi szerint kedden délután a Teréz körút és az Aradi utca sarkán két török család üzleti vitája torkollott verekedésbe és lövöldözésbe. Hozzátette: több lövés is eldördült, a fegyverszakértők jelenleg vizsgálják a helyszínen talált töltényhüvelyeket. Az egyik lövés egy parkoló személygépkocsi visszapillantó tükrét találta el. A rendőrség nem tud sérültekről, a mentők a helyszínen nem láttak el és nem is szállítottak el sérült személyt.
Vérnyomokat és kést találtak
Nem lőtt sérülésből, hanem dulakodásból származó vérnyomokat és kést is találtak a keddi Teréz körúti lövöldözés helyszínén a rendőrök, mondta el az MTI kérdésére Mihály Csaba, a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozó főosztályának munkatársa a BRFK szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten. „Lőtt sérülés nem keletkezett, a lövések valóban megtörténtek, de személyt nem értek”, azokat figyelmeztető szándékkal adták le, mondta Mihály Csaba. A vérnyomokat még nem azonosították, nem tudni kitől származnak, de a helyszínre érkező mentők nem láttak el és nem szállítottak el sérültet.
Az Oktogonnál nem ez az első lövöldözés. 2000. július 4-én Bódi Zsolt a McDonald´s-ban lőtt rá négy fiatalemberre [1], mert „irritálták” őt. A magát önként feladó férfi négy áldozata közül kettő meghalt, kettő súlyosan megsebesült. A fiatalembert tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.
A cikkben hivatkozott linkek:
[1] http://index.hu/politika/belfold/oktogon/


Vagy:



http://index.hu/belfold/oktogon/


'Lelőttem négy embert'
Az Index helyszíni tudósítása az Oktogon téri leszámolásról

Erdős Ákos [forest],
Sz. I. M.
2000. július 5., szerda 01:50 Frissítve: 2003. február 13.

Az Aradi utcánál fogták el a rendőrök az Oktogonon keddről szerdára virradóra történt lövöldözés feltételezett tettesét. Az Index értesülései szerint legalább három súlyos sebesültje és egy halálos áldozata van annak a leszámolásnak, amely a McDonald's gyorsétteremben zajlott le.


Kovács László, azon rendőrök egyike, aki elfogta a feltételezett tettest, az Indexnek elmondta: a Blaha Lujza térről tartottak az Oktogon felé, amikor egy rosszul kivilágított helyen észrevettek egy gyanús fiatalembert. Igazoltatták, s csak ekkor derült ki, hogy fegyver van a megállított gyalogosnál. Arra a kérdésre, hogy miért van nála pisztoly, szinte rezzenéstelen arccal azt felelte: "Lelőttem négy embert."

A HavariaPress tudósítása szerint a rendőrök azonnal megbilincselték a 25 éves B. Zsoltot, aki magyarázatként csak annyit mondott, ahhoz, hogy tettét megindokolja, hosszas filozófiai fejtegetésekre lenne szükség.
Lapunk információi szerint három ember volt a tettes feltételezett célpontja, a negyedik sérült minden bizonnyal a gyorsétterem egyik dolgozója lehetett. A fiatalember az Oktogon közelében, a Teréz körúton található McDonald'sban három embert sebesített meg, egyet pedig egy közeli utcasarkon. A mentők egy áldozatot a McDonald's Oktogonon lévő helyiségéből szállítottak el. Garamvölgyi László, az ORFK sajtófőnöke, az Indexnek elmondta: a sérült hajnali négykor életét vesztette.
Egy másik férfi, akit az ámokfutó az utcán lőtt hasba, kritikus állapota ellenére a Szondi utcáig menekült, ott találtak rá a mentők.

Az ámokfutó takarásban Miután a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, lezárták a környéket, és egy ideig a forgalmat is elterelték. Az Aradi utcánál szintén elzártak egy szakaszt, itt még az újságírók tudtán kívül is történhettek bizonyos események. (Egyes, hivatalosan meg nem erősített, feltételezések szerint elképzelhető, hogy a tettes nem egyedül számolt le áldozataival.)



Vigyázzatok magatokra!

2009. 09. 08.

Ajánlás

Újra feltöltötték a videót, szóval bátran ajánlom mindenkinek, aki reális utcai önvédelmet, botharcot, késharcot, vagy kés elleni önvédelmet szeretne látni. Annyit tudok írni a rendszerükről, hogy nincs benne semmi varázslás, nincs fölösleges mozdulat. Az egyszerű, gyors, lényegretörő technikákon van a hangsúly.
További részletek, és információk itt: http://www.eskrima.hu/




Vigyázzatok magatokra!

2009. 09. 06.

Albérlet

A mai bejegyzés némileg eltér az előzőektől, annyiban, hogy ez most egy bizonyos célcsoportnak szól: az albérlet keresőknek. Nem csak a fiatal, felsőoktatásban tanulókra gondoltam, hiszen nem csak ők nincsenek annyira eleresztve anyagilag, ezáltal rákényszerülhetnek olyan lakások bérlésére, ami olcsóbb, viszont rossz környéken van, hanem mindenki másra, aki lakást keres.

Pár pontban gyűjtöttem össze azokat a tanácsokat, amit érdemes végig zongorázni az albérlet kereséskor:

Először is, vannak olyan kerületek, környékek, ahol nagyon jó lakásokat lehet bérelni, és még a közbiztonság is ideális. Ilyen például a XII. kerület, vagy a II., III., XI., XXII. egyes részei.

Azt, hogy melyik kerületekben nem ajánlott albérletet keresni, sokkal nehezebben behatárolható. Például a VIII. kerületnek (joggal) veszett híre van, még is vannak olyan környékei ahol, nyugodtan lehet lakást keresni, mert nyugodt a környék, és odafigyelnek az emberekre. Például a Kálvin tér, és környéke is a VIII. kerület része, ott nem annyira gázos a helyzet.
Azok a kerületek, ahol nagyon észnél kell lenni, ha albérletet keresel: IV., VI., VII., VIII., IX., X., XIII., XIX., XX. Budapest ezen részein is vannak nyugodt, csendes környékek, de nagyobb részt gázosak ezek a helyek. Például a XIII. kerületben Újlipótvárosban keress inkább lakást (jó drága lesz), viszont Angyalföldön már óvatosabban válogass.

Ha már a saját szempontodból fontos kritériumoknak megfelelő lakást megtaláltad (pl. cirkófűtéses, emeleti stb.), akkor ellenőrizd le a környéket. Például itt a blogon :) Vagy megteheted a rendőrkapitánysági, vagy más kriminalisztikai statisztikákkal foglalkozó honlapokon is (pl.: http://crimestat.b-m.hu/), de fontos a pesti ismerősök tapasztalatára is hallgatni.
Ha kimész a helyszínre, akkor figyelj az árulkodó jelekre:
mennyire szemetes a környék
mennyire van össze grafitizve, firkálva (tagelve) a fal
a környező házak állapota milyen
a busz-, és villamosmegállók állapota milyen
a környező boltba/piacra milyen emberek járnak
az utcán milyen emberek járnak
út közben hány „veszélyes elemet”, csövest látsz
nincs-e a környéken nagyobb szórakozóhely (pl. diszkó)
nincs-e a környéken hajléktalanszálló, vagy hasonló
a telefonfülkék állapota is sok mindent elárul
érdemes arra figyelni még, hogy a boltok, földszinti lakások védelme milyen (pl.: mennyire van berácsozva)
van-e térfigyelő kamera kihelyezve
hány rendőrt látsz útközben

Két térkép, ami segíthet az albérlet keresésben:

http://crimestat.b-m.hu//Krimstat/Krimstat200911/Terkep/eros_intt_mt_Buda_200906.jpg

http://crimestat.b-m.hu//Krimstat/Krimstat200911/Terkep/ibcs_intt_mt_Buda_200906.jpg



Ha van tapasztalatod a témával kapcsolatban, amit szívesen megosztanál az olvasókkal, akkor várom leveled a hovane@citromail.hu –ra.


Vigyázzatok magatokra!

2009. 09. 01.

Ajánlás

Egy kis ingyen reklám :)

Mindenkinek ajánlom:





Vigyázzatok magatokra!



Frissítés:

Azzal, hogy kitettem egy klub videóját, nekem nem származik semmilyen előnyöm, nem kapok érte pénzt stb. Azért linkeltem be a felvételt, mert ismerem a stílusukat, a koncepciójukat, és hasznosnak, hatékonynak találom.
Ezért is ajánlom mindenkinek.

A jövőben is lesznek hasonló témájú bejegyzések, ha megismerek egy másik olyan stílust, klubbot, egyesületet, amit őszintén tudok ajánlani. Csak olyanokat fogok feltölteni, amit ismerek, és volt alkalmam személyesen is megtapasztalni/kipróbálni. Pusztán csak felvételről nem fogok ítéletet mondani; ergo: nem lesz netkaratézás :)

Frissítés 2:

Sajnos idéglenesen le kellett szedni a videót a youtube-ról, de hamarosan újra nézhető lesz. Addig is a türelmeteket kérik.

2009. 08. 26.

Jászai Mari tér

A bejegyzésben leírtak már nem valósak, egy korábbi állapotot mutatnak be. Az idő elteltével már változott a környék, a különböző intézkedések hatására változott a hely közbiztonsága is. 
Az aktuális állapotokról például ezen az oldalon tudsz informálódni: http://otthonterkep.hu/?s=elado&o=osszbun&lat=47.454094290400015&lng=19.388809204101562&z=11

Jászai Mari tér

A hídon történő autóforgalmat ideiglenesen (a felújítási munkálatok miatt) megszüntették, emiatt a járműforgalom által akadályozott menekülési útvonalak részben megváltoztak! Ebből kifolyólag a leírtak eltérhetnek az aktuális állapottól. Amint visszaállítják a végleges forgalmi rendet a bejegyzés is frissülni fog.


A Jászai Mari tér nem kifejezetten egy veszélyes környék, de azért tartogat meglepetéseket. Kb. egy éve egy öregurat megszúrt egy hajléktalan, mert a bácsika nem engedte, hogy a csöves zaklassa az arra járó hölgyeket.

A Nyugati közelsége, valamint a Szigetre tartó „elemek” miatt lehet kellemetlen élményünk.
A környék színvonala pedig sokat esett az elmúlt pár évben, de még mindig nem olyan gáz a helyzet, mint mondjuk a Moszkván.

A Jászai Mari tér legfontosabb része a villamosmegálló. Itt fordul meg a legtöbb ember, ez a tér központja.

A mi szemszögünkből nézve nem szerencsés a megálló elrendezése, mert két irányból is érhet minket támadás.
Az, hogy a villamosmegálló egy járdaszigeten van, szintén nem jó, mert két oldalról az autóút határolja, ha erre menekülünk jó eséllyel üt el egy kocsi.
Ha a Nyugati felé indulunk, akkor vagy a villamos síneken kell futni, vagy pedig át kell rohanni valamelyik zebrán (van jobb és balkéz felé is), ahol szintén elgázolhatnak, ha nem zöld a lámpa.
Az egyetlen, állandóan járható menekülési útvonal az aluljáró. Sajnos ez sem olyan jó ötlet, mert az aluljáróból nehéz elmenekülni: sok a lépcső (könnyen elbotlik az ember, pláne, hogy nincs rendesen kivilágítva), fölfelé kell futni, nem tudod, hogy a következő sarkon mibe futsz bele.
A megállóhoz közel csak két lehetséges menedék van: a McDonald’s és a gyrosos (a körút északi oldalán van, a zebrától egy 10 méterre). Ha nagy a gáz, akkor ott esetleg kaphatunk segítséget, de az tuti, hogy ott legalább kihívják a mentőt.

A Jászainál lévő park szintén nem egy biztonságos hely. Az északi park résznél találjuk a szökőkutat, a padokkal, sövényekkel-bokrokkal. A lépcsőn fölfelé rohanva pofára eshetünk, a kövezet miatt szintén könnyű elesni, a bokrok-sövények takarásában könnyen áldozatok lehetünk (nem látnak meg minket), ezért ha lehet, ne erre fussunk, ha baj van. Továbbá a parkot három oldalról autóút határolja (az egyik a rakpart), ami szintén behatárolja a menekülési lehetőségeinket. A Pozsonyi út felé haladva, a zebra után nagy, beton koloncokkal két oldalról le van zárva az út, csak gyalogosok mehetnek át rajta, így a McDonald’s háztömbje mellé kerülünk. Innen már csak egy iramodásnyira van a gyorsétterem (azt azonban ne felejtsük el, hogy éjfélkor bezár!).

A parkban sokszor csöveznek a hajléktalanok a bokrok mellett / alatt, akik adott esetben veszélyt jelenthetnek ránk.

A déli részen a bokrok által szintén nagy a takarás, és itt szintén sok a csöves. Ezt a részt is három oldalról határolja autóút, ezért itt is meg van szabva a menekülési irány (a rakpart felé soha ne fussunk, mert ott biztosan elütnek, és senki nem áll meg, ha éppen agyon vernek).

A két parkot összekötő, a híd alatt áthaladó alagút természetesen tilos, és kerülendő.

Az aluljáróban sokszor isznak, alszanak csövesek. Legkedveltebb helyük a villamosmegállótól levezető lépcsővel szemben található bemélyedés, ahol régen a telefonfülkék voltak. Itt gyakran befészkelik magukat, és az arra járóktól kunyerálnak, vagy éppen beszólnak nekik. Estefelé ajánlott előkészíteni az önvédelmi eszközünket.


A Jászai Mari tér mögötti utca (Budai Nagy Antal utca), ahol a 76-os troli végállomása van, található egy nem éppen nívós kocsma. Az innen kiszállingózó részegek esetlegesen veszélyt jelenthetnek ránk.


A Hollán Ernő utcát átépítették, most két részre osztja a kialakított virágágyás, a szökőkút, a padok. Ha a Jászai Mari tér irányából érkezünk, akkor a jobb oldalon nem tudunk futni, mert egy étterem terasza útban van.


A 2-es villamos végállomásával szemben van egy nagy fehér ház (most képviselői irodaház), amit mindig egy egyenruhás őriz. Ha idemenekülünk, talán megvéd meg minket a kirendelt katona. Nehéz ide eljutni, mert előtte egy úttesten kell átrohanni.


A másik cél, amit menekülésnél ajánlatos megcélozni, az a Honvédelmi Minisztérium. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy ha a villamos megállóból indulva (a Nyugati felé) a jobbra eső zebrán átrohanunk, végig futunk az utcán (Falk Miksa utca), és ott lesz az első saroknál (a Balaton utca és a Falk Miksa utca kereszteződése). Az épület körül egy parkoló van egy ott posztoló egyenruhással, nem lehet eltéveszteni.


Figyeljünk arra is, hogy ha körúton menekülünk (a Nyugati felé), akkor a különböző éttermek és kávézók teraszai lecsökkentik a járda szélességét, emiatt kisebb a manőverezési lehetőség.


A környéken leginkább csövesek, és az arra járó lehúzós és kötözködős „elemek” jelentenek veszélyt. A hajléktalanok inkább a tér környékén, a parkokban csövelnek, míg az „elemek” a környező (kis)utcákban élnek, és tevékenykednek.

Igazából este, éjszaka érdemes magasabb készültségi szintre állítani magunkat.


Pár cikk:



http://www.hirtv.hu/belfold/kek_hirek/?article_hid=231215


Hajléktalan késelt a Jászai Mari téren


2008-08-28 14:03


Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy idős férfi, mikor egy koldus megkéselte a Jászai Mari téren, miután segítségére kelt egy, a hajléktalan által zaklatott nőnek.


Szerdán délután, néhány perccel 5 óra után történt a késelés, a XIII. kerületi Jászai Mari téren. A súlyos bűncselekmény előzménye az volt, hogy a 37 éves hajléktalan kiabálni kezdett egy nővel, aki nem adott neki pénzt. A nő segítségére sietett az a nyolcvanas éveiben járó férfi, akit aztán a koldus késével megszúrt. A megkéselt ember súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett; a támadót a rendőrök a helyszín közelében elfogták. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés miatt indított a szurkálóval szemben eljárást, s egyben kezdeményezték előzetes letartóztatását is.HavariaPress



Vagy:



http://alleycat.hu/webform/20070116/magellan-deneb-ossztelos-szurke-fekete-karcos-bicikli#comments


(…)13:45 körül a Jászai Mari téri Mc Donalds elől elloptak egy MAGELLAN DENEB típusú öszteleszkópos kerékpárt! Az enyémet!Átvágták a láncot fényes nappal a járókelők szeme láttára és senki a kisujját sem mozdította!! (…)



Vigyázzatok magatokra!