2013. 01. 04.

Két késeslés


Ez az év sem kezdődik jól, ismét egy országos hírű késelés járja be a médiát. A mai bejegyzésben két késes támadásos esetet szeretnék kielemezni.
A cikkben szereplő áldozatoknak ezúton is jobbulást kívánok!


„Megfenyegették a megkéselt sportolót és családját

Megjelent: 2013.01.03. 10:41|Frissült: 2013.01.03. 14:27
A szilveszter éjszakai szigethalmi késelő és családja megfenyegette az áldozatot és hozzátartozóit mondván: vér fog folyni még, ha Gergő vallomást mer tenni a rokonuk ellen.

Ahogy beszámoltunk róla, a szigethalmi sörözőben szilveszter éjszaka elkövetett késelés áldozatai sportolók voltak. Egyikük, Sávoly Gergő - az MTK ökölvívó szakosztályának 18 éves, +90 kilós bunyósa, aki 2011-ben országos bajnok volt - már annak ellenére jobban van, hogy testét 8 késszúrás is érte, 4 a szív környékét, az egyik majdnem átvágta a szívburkot.

A másik sérültről, Bozsányi Gergőről egyelőre azt lehet tudni, hogy 19 éves, a szigetszentmiklósi Sziget SC 69 kilós birkózója. Ő járt rosszabbul. Joszkin János, vezetőedző arról számolt be, hogy a fiatal sportoló életveszélyes állapota enyhén javult. A Merényi Kórházban hat órás életmentő műtétetet követően már felébresztették a mesterséges altatásból, de a testébe behatoló 3 késszúrás súlyosan megsértette a lépét, a máját és a gyomrát is. Az már biztosnak tűnik, hogy soha többet nem sportolhat versenyszerűen - ezzel egy nagy tehetséget veszített el a magyar élsport.

Az MTK-honlap szerdán éjszaka megjelent cikke szerint: "Az elkövetetett bűncselekménnyel két embert gyanúsít a rendőrség. Az egyiket a helyszínen őrizetbe vették, a másik egyelőre menekül. Az elkapott gazember esetében holnap döntenek az előzetes letartóztatásról. A letartóztatott elkövető és a szökésben lévő elkövető családja, megfenyegette Sávoly Gergő családját, hogy vér fog folyni még, ha Gergő vallomást mer tenni a rokonuk ellen."

Csütörtök délután a Budakörnyéki Járásbíróság úgy döntött, hogy a fiúnak az előzetes letartóztatás helyett egyelőre elég a javítóintézet is. A döntés ellen az ügyészség fellebbezett, így az egyelőre nem jogerős.Úgy tudni, a megtámadott, majd később megfenyegett sportolót és társát is rendőrök örzik a kórházban.”


A másik írás:

„Alku közben szúrt a suhanc

Megjelent: 2013.01.03. 13:29|Frissült: 2013.01.03. 13:50
A bűnöző hiába menekült, a rendőrök néhány órán belül elfogták.


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi felesége értesítette a rendőröket, miután férjét egy fiú megvágta. Kiderült, hogy a szolnoki fiatal üzletet akart kötni a 78 éves mezőtúri emberrel, de miután nem tudtak megegyezni, kést rántott, szúrt, majd elfutott. A sérültet életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők.

A késelő ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás, a rendőrök kezdeményezték, hogy a bíróság helyezze előzetes letartóztatásba.”


Milyen tanulságokat vonhatunk le a két esetből?

Az első cikkben szereplő két áldozat mindegyike élsportoló volt, az egyik ökölvívó, a másik birkózó. A boxoló gyorsan és technikásan tud mozogni, olyan ütőereje van, hogy (túlzással élve) azzal marhát lehet taglózni; a birkózónak pedig olyan technikája és fizikai ereje van, hogy ha egyszer valakit meg/lefog, akkor az nem szabadul. Mindezek ellenére megkéselték őket. Miért? Mert a kés egy sunyi, gyors és veszélyes fegyver. A kés használatához nem kell nagy fizikai erő, elég, ha tudja a támadó, hogy mit és hogyan kell csinálni. Éles helyzetben inkább számítsunk hasonló támadásra, minthogy váratlanul érjen minket.
Mivel nem ismerem az eset részleteit, ezért nem erről a konkrét esetről írok, hanem általánosságban: A veszélyes késes támadás váratlan és gyors, emiatt még annak is nehéz ellene védekeznie, aki ez ellen edz; egy tapasztalatlan, más „rendszerben” gondolkodónak pedig még nehezebb. Ezzel nem azt mondom, hogy egy önvédelmet tanuló ember meg tudta volna magát védeni, hanem azt, hogy az önvédelmi oktatáson ilyen helyzetekre is edz az ember, emiatt „felkészültebb”. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy egy képzett késes támadó ellen gyakorlatilag lehetetlen hatékonyan védekezni, ha támadó elszánta magát arra, hogy öljön.

Mit érdemes még megemlíteni az első cikkel kapcsolatban?
Az egyik áldozatot megfenyegették , hogy bántják a családját, ha vallomást tesz. Ez elég kényes helyzet, sajnos nem ritkán előfordul hasonló. Ha valaki hasonló helyzetbe kerül, nagyon érdemes végig gondolnia, hogy kinek milyen lehetőségei vannak; ki hol-milyen környéken lakik, dolgozik, van-e családja stb. Az ilyenek már komoly és veszélyes ügyek.

Az utolsó cikket azért vettem be a bejegyzésbe, mert arra szerettem volna rávilágítani, hogy a veszély a legváratlanabb helyzetekben törhet ránk. Ehhez az esethez még annyit fűznék hozzá, hogy érdemes megnézni, hogy kivel próbálunk üzletelni és milyen körülmények között.


Vigyázzatok magatokra!

19 megjegyzés:

  1. A két sportoló olyan helyzetre készül, ami ringen belül van. 1:1-es felállás, egyenlő esélyek, sérülést okozó eszközök nélkül. A szilveszteri esetnél túlerő volt, és a másik fél eszközt is használt. Ott akkor a sportszerűség nem létezett. Valószínűleg a nagy tér helyett úgy tudom hogy egy kis mosdóban történt az egész.

    Az külön szomorú, hogy 1 támadó kivételével mindenkit futni hagytak a hatóságok. És jelenleg úgy tűnik, hogy az az egy se megy börtönbe. Gyilkossági kísérlet, de mégse lesz belőle börtönbüntetés. Már kimondani is felháborító, de úgy tűnik hogy ez lesz a szomorú valóság. Volt már ilyen, úgyhogy talán annyira már nem is meglepő ha ilyenről hallunk.
    http://tuleloblog.blogspot.com

    VálaszTörlés
  2. Elég keveset találtam az első esetről - bár valószínűtlen, hogy két fegyelmezett sportoló túl sokat iszik és utána beleköt másokba, nem fordulhatott ez most elő?

    A késes támadásról mindenhol azt olvasom, hogy gyakorlatilag védhetetlen, akár "amatőr" támadóval is. Kése pedig mindenkinek lehet... :-(

    VálaszTörlés
  3. Igazából ha valaki rendesen felkészül, akkor lehet védekezni kés ellen is, de sosem lehet biztos a védekezés kimenetelében még az sem, mert a késnek elég kicsit arrébb csúszni és egy gyenge érintéssel máris felvágta az ember kezét, míg ha sima verekedés van akkor pl. egy félig kivédett, de becsúszott ütésnek nem lesz komoly következménye. Ezért olvashattad több realista megközelítésű helyen(pl ebben a blogban is), hogy kés ellen nagyon rosszak az esélyek.
    Sok önvédelmet/küzdősportot tanító helyen ezt nem hangsúlyozzák ki eléggé amikor kés elleni védekezést tanítanak, és a többé-kevésbé felkészült gyakorló ahelyett hogy elmenekülne, vagy elkerülné az összecsapást azt hiszi, hogy meg fogja tudni nagy eséllyel védeni magát...
    Egy "éles", elkerülhetetlen szituációban ezzel együtt is sokkal több esélye van annak, aki késes támadás ellen is tanult védekezni, de garancia így sincs semmire.

    Üdv:
    Bambusznyárs

    VálaszTörlés
  4. Igazad van, aki azt hiszi, felkészült a kés ellen, nem elfut, hanem belemegy a konfliktusba.

    Most találtam egy új cikket:

    http://atv.hu/cikk/20130105_rablasi_ugybe_keveredett_a_szigethalmi_szurkalas_serultje?source=hirkereso

    AND

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kisebb helyeken nagyon részletesen leírták meg részletes riport videók is vannak. Az igaz,l hogy a nagy tévécsatornákon, meg a nagyobb sajtóban nem írtak róla túl sokat.

      Törlés
  5. Amit viszont érdemesnek tartok megjegyezni az eset kapcsán, és ezt Sztyopa is számtalanszor felhozta a blogban, hogy a kés önvédelmi eszközként a lehető legrosszabb választás. Ölni kiválóan lehet vele, önvédekezni gyakorlatilag lehetetlen. Egy önvédelmi eszköz akkor jó, ha minél távolabbról lehet alkalmazni, minél nagyobb stophatással rendelkezik és a magyar jogalkalmazást alapul véve az sem hátrány ha a rendeltetésszerű használat mellett nem (vagy csak rendkívül extrém esetekben) okozhat halálos sérülést. Ezek közül a kés egyiket sem teljesíti.


    A hatékony késharc alapja a csonkolást illetve ölést célzó technikák a késsel. Ugyanis egy adrenalintól túlcsorduló támadó sok esetben észre sem veszi, hogy meg lett sebesítve, egyszerűen nincs megfelelő stophatása, sokszor csak a harc befejeztével tűnik fel neki, hogy vérzik. Aztán az már sokat nem ér, hogy a támadó ugyan elpatkol a kórházban, de előtte pépessé törte az összes csontunkat és megnyúzott. Nem beszélve arról, hogy egy a kés megfelelő használatához nem értő személy esetén könnyen előfordulhat, hogy a saját késével végeznek rajta élveboncolást. Akit bővebben érdekel a téma javaslom, hogy olvassa el Don Pentecost: Put em down, take em out című könyvét. Neten fent van, csak meg kell keresni.

    Aztán, hogy a kés helyett mi a hatékony önvédelmi eszköz? Magyarországon gyakorlatilag csak a gáz-riasztó/gumilövedékes fegyver jöhet szóba.

    Fromthedeep

    VálaszTörlés
  6. Don Pentecost irását többen kritizálják: börtönviszonyokra szól, az ellenfél mindenképpeni megölését propagálja.

    Az éles lőfegyver önvédelmi alkalmazása sehol sem magától értetődő: a legtöbb amerikai államban a "self-defence" önálló jogi kategória, ahol az önvédekezőn áll a "burden of proof" azaz neki kell bizonyítania, hogy tényleg önvédelem volt. Városi legenda a tömegesen lelőtt postások esete.

    A gumilövedék szerintem közel van az optimálishoz: 100 J felett a stophatás brutális, nem halálos, távolabbról is használható.

    AND

    VálaszTörlés
  7. "ahol az önvédekezőn áll a "burden of proof" azaz neki kell bizonyítania"

    Ezt erősen kétlem. Mindenki ártatlan, amíg rá nem bizonyítják hogy bűnös. Aki a saját házában lő le egy betörőt, a legtöbb államban minden szó nélkül lelőheti. Még az se kell hogy a behatoló rátámadjon, elég ha csak ott van valaki házában és épp elemelne valamit. Ahol pofon csattan, vagy öklös repül, ott meg főleg nem kell mérlegelnie. Nincs olyan, hogy az ököllel támad, akkor én is csak ököllel védekezhetek.

    Gumilövedékesre nem hinném hogy lehetne viselésit kapni. Csak gázpisztolyra lehet.

    Volt egy régi eset, mikor vagy 20-an támadtak egy srácra, aki gázpisztollyal lőtt néhányat mikor megtámadták, aztán félholtra verték. Néhány hete meg valakit kergettek az utcán, gázpisztollyal lőtt hátrafelé, de tovább kergették.

    VálaszTörlés
  8. Gumizható gázpisztolyra lehet viselésit kérni és kapni is (pl. Alfa G030, Zoraki R1GG sőt, egy időben jelent meg GR-nek vizsgáztatott Onesta is), igaz ezek teljesítménye igencsak messze van a 100 J-tól. A két esetre reagálva: A gázpisztoly nem csodaszerszám. Ilyen nincs. Rengeteg esetben megvéd, de vannak bizonyos szituációk, ahol semmit nem segít, vagy inkább ront a helyzeten. 20 ember ellen teljesen felesleges azt remélni, hogy gázpisztollyal majd hatékonyan tudunk önvédekezni.A hátralövős: A gázpatronok akkor fejtik ki igazából a hatásukat, de a delikvens közvetlenül arcba kapja, ha épp csak átszalad a felhőn, lehet, hogy nem sokat ér.

    Az tény, hogy DP írása börtönviszonyokról szól, ami nem feltétlen megfelelő kiindulási alap az átlagember számára, és az is tény, hogy mindenképpen az ellenfél megölését propagálja(itt már lehet vitatkozni, sok érvet fel lehet hozni pro és kontra), de aki elolvassa messze hitelesebb képet kap a késsel végrehajtható technikákról mind az SD/MT tanfolyamok, képzések 90%-ból. Amit még nagyon javaslok olvasgatásra, az Marc MacYoung nononsenseselfdefense oldala. Itt is rengeteg érdekes dolgot lehet találni.

    Fromthedeep

    VálaszTörlés
  9. Gumilövedék: otthonvédelemről beszéltünk meg betörőkről, nem viselésről.

    Gázpisztoly: max 2-3 nem fegyveres támadó ellen szokták mondani, hogy védelmet nyújtHAT. 20 támadó ellen nem nagyon létezik elérhető önvédelmi eszköz.

    A No Nonsense oldalon a szerző, aki állítása szerint sokat tapasztalt, leírja az vélt vagy való önvédelem utáni jogi és pszichés történéseket. Érdemes beleolvasni - szerinte nem abból áll az önvédelem, hogy lelövöm, rámtámadtbiztosúr, oszt jónapot. Saját tapasztalatom nincs a témában.

    DP: Könyvből, SD tanfolyamokbó nem kapsz megfelelő gyakorlati tudást, akkor mi a megoldás? Beiratkozni a börtönakadémiára pár évre, ahol megfelelő gyakorlati oktatás folyik? :-(

    AND

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem beszélt senki otthonvédelemről. A cikk két esetéből mind a kettő utcán történt. Nem tudom mi az a No Nonsense, de nekem is van bőven tapasztalatom ilyen téren. Szóval a saját tapasztalataimban bízom. Persze ha adsz linket, elolvashatom más írásait is.

      Törlés
    2. Túlélő:

      nononsenseselfdefense(pont)com (inkább így írom le, nem tudom, hogy ez a blogmotor is szokta-e szabotálni a liket tartalmazó hozzászólásokat.)

      AND:Úgy veszem észre, hogy mi egyetértünk csak elbeszélünk egymás mellett. Egy pontra azonban reagálnék, ha megengeded: Nem feltétlenül kell börtönbe kerülni ahhoz, hogy az ember megfelelő késes tréningen vehessen részt. Véleményem szerint, az SD-tanfolyamok jelentős százalékában Van Damme filmekből ellesett eszelős f@szomságokat oktatnak kés ellenes önvédelmi technikák címszó alatt, de ez nem azt jelenti, hogy mindenhol. Éppen ezért javaslom azt, hogy az ember annyi ilyen elméleti jellegű könyvet, oktatófilmet nézzen, olvasson amennyit csak tud. Egyrészt egyre nagyobb rátekintést kap a témára, másrészt, van valami alapja, amire építkezhet... És ez segítHET eldönteni, hogy egy adott SD-tanfolyamon mennyire használható technikákat tanítanak.

      Fromthedeep

      Törlés
    3. Ok, megnéztem a linket.

      Biztosan igazad van sok mindenben, csak én már mindent "amerikai szemmel" nézek. Gázriasztós, gumigolyós dolgot már egyáltalán nem érintenek (régen míg otthon voltam addig igen), de manapság lőfegyver és csak a kaliberen variálok. :)

      Most nézem a linket, itt jó sok hosszú angol szöveg van. Elég sok komoly saját tapasztalatot szereztem még Magyarországon az utca veszélyeiről. Hála az égnek itt -a sokak szerint nagyon veszélyes Államokban- még nem volt erőszakra példa. Egy átlagos városban éjjel 11-kor is lehet sétálni a sötét utcán. (Csak a rossz környékeket kell kerülni és a nagyvárosokat.) Magyarországon meg már mindegy hogy nagyváros, kisváros, település, falu vagy tanyavilág, mert már mindenhol veszélyes az élet. :(

      Túlélő/Thatmaninblack

      Törlés
  10. thatmaninblack: Itthon gyakorlatilag lehetetlen éles önvédelmi fegyverre viselésik kapni. De a poszt eredeti témájához - kés elleni önvédelem - ez irreleváns: mire a fegyvert előveszed, csőre húzod, már késő lehet. Ami a "jó" környéken való tartózkodást illeti, nem mindíg választhatod meg, hova kell menned, hol kell laknod - ha nem is keresed a bajt, a baj is megtalálhat téged. :-(

    Névtelen: nézek/olvasok a témában, már azt gondolom, hogy ki tudom szűrni a baromságokat. (Sajnos a legtöbb magánvállalkozás, ahol a megtérülést nézik a tulajok, mindenáron. Felelősségük meg semmi, ha utólag használhatatlannak, sőt veszélyesnek bizonyul a tanított tudás.)

    Majd kiderül mennyit ér, amit összeszedtem, bár nem akarom feltétlenül tesztelni a tudásom. :-)

    AND

    VálaszTörlés
  11. And: A második bekezdéseddel messzemenőkig egyetértek! Azonban az első bekezdésedhez pár dolgot szeretnék hozzáfűzni, ha nem baj...

    Egyetértek azzal, hogy sok esetben késő lehet elővenni a fegyvert, de azért véleményem szerint, ha kitekintünk Banánisztán határain túlra akkor egyértelműen az éles lőfegyver a leghatékonyabb önvédelmi eszköz, gyakorlatilag minden típusú támadás ellen egyformán használható. Ugyebár körülbelül két másodperc alatt tud egy gyakorlott felhasználó fegyvert rántani a tokból. (Mindenkinek ajánlom megtekintésre a fegyvervideo(pont)hu által készített Tueller teszt és Fegyvertokok című videókat) A jellemző önvédelmi lőtávolság körülbelül 1-2-3 méter körül mozog és úgy még nekem is sikerült embermellkason belül duplákat leadni a lőtéren, pedig akkor voltam először. Persze alapvetően más egy nyugodt, kivilágított lőtér mint egy sötét utca, ahol az adrenalin és a félelem hatására a finommotorikus mozgások gyakorlatilag teljesen szétcsesződnek, de ezért fontos a gyakorlás. Ja igen, még egy fontos dolog: Ma már minden önvédelemre normálisan használható fegyvert lehet csőretöltve, tűzkészen biztonságosan viselni. Szerintem csak így van értelme. Amit itt meg lehet kérdőjelezni, hogy hiába rántok fegyvert és duplázok rá mielőtt elérne, vajon elég stophatással rendelkezik-e az adott fegyver, hogy a támadó ne érjen el bennünket. A Tueller-szabály szerint 7 méteren belül benne van a pakliban, hogy elér, de korántsem esélytelen a dolog. Nálunk persze szeretik úgy előadni a dolgot, hogy 7 méteren belül mindig a késes nyer, ami viszont helytelen megállapítás. Visszatérve a stophatásra, rengeteg dolog függvénye az, hogy megállítja-e a lövés: Milyen kaliber, milyen tömegű a lövedék, expanzív-e vagy sem, milyen testfelületen találja el, és a többi... Viszont sajnos itt is előjön a bűnözőket védő magyar jogalkotás és joggyakorlat. Ugyanis ha valaki valami csoda folytán mégis tud engedélyt szerezni éles lőfegyverre, az sem töltheti az önvédelemre igazán alkalmas JHP lövedékkel szerelt lőszerre, az csak sport célra engedélyezett, ott viszont semmi értelme. Igaz, soft point használható, és a puha ólom azért valamennyire deformálódik a testben legalábbis az FMJ-hez képest mindenképpen előrelépés, de nem az igazi. Viszont az igazán megdöbbentő az, hogy még a rendvédelmi szervezetek sem használnak expanzív lövedékes lőszert, sőt, nemhogy az átlagrendőr nem ilyennel van felszerelve, még a bevetési egységeknél sincs. És hogy ez miért lehet tragikus azt a Széna térnél tökéletesen láthattuk. Szóval a legnagyobb probléma, hogy a jogalkotás teljes mértékben a bűnözőket védi, a rendőrhatóság hathatós segítségével, ott lehetetlenítik el a jogkövető polgár önvédelmét, ott veszik el a tőle a lehetőséget hogy megvédhesse magát, ahol csak lehet. Ebben a témában nagyon szívesen olvasnám Túlélő gondolatait, hiszen ő sokkal több gyakorlati tapasztalattal rendelkezik a fegyverekkel kapcsolatban mint én.

    Igen, tudom, hogy jórészt okafogyott dolog erről diskurálni, hiszen, ahogy említettük, itthon szinte lehetetlen önvédelmi célra viselési engedélyt kapni, de ugyanakkor ez a dolog is erősen hozzátartozik az önvédelem témaköréhez, és annyi rendkívül buta tévhitet terjesztettek el az emberek ezzel kapcsolatban (nem kis szerepe van ebben a rendőrök csapnivaló szakmai felkészültségének. Gondolok itt például a Túlélő által a YT-re feltöltött "Halálos gázpisztolyok, golyóálló A4 -es papírlap" című videóra. De ez csak egy példa a számtalan közül), szóval véleményem szerint nem árt ezt a témát is egy kicsit átbeszélni.

    Fromthedeep

    VálaszTörlés
  12. Úgy érzem, közelednek az álláspontok. Teljesen egyetértek, hogy a gyakorlás az önvédelem része, még ha itthon nem is kaphat a polgár önvédelmi fegyvert és a késtámadás nem feltétlenül kerül bejelentésre előzetesen. Az IPSC edzés után pedig megy a vas a páncélszekrénybe.

    Stophatás: hiába kitűnő a nagy kaliberek megállítóhatása, ha a hozzá tartozó fegyver olyan nagy és nehéz, hogy a tulajdonos inkább otthon hagyja (vagy ha viselné is, hogy teszi ezt nyáron?). A .38 SPL "pisze" revolvereket szokták optimumként emlegetni. Szintén elméleti dolog Magyarországon.

    Lövedéktípus: amennyire tudom, a Lapua CEPP még belefér az FMJ kategóriába, ugyanakkor expandál is. Ezt kaphatnák a rendőrök, persze méregdrága lőszerfajta.

    A tévhitek: amíg hivatalos sajtóközleményben "38 mm-es különleges űrméretű" kifejezés szerepel (38 Special), addíg ne várjunk áttörést.

    Amúgy a gázpisztoly lehet halálos (ha fejbevernek vele) és az A4 is megfogja a golyót (pl. 2 egymásra tett 500 lapos csomag). :-)

    AND

    VálaszTörlés
  13. "mire a fegyvert előveszed, csőre húzod, már késő lehet."

    Sok esetben a támadást szóváltás előzi meg, fenyegetőzés, agresszív fellépés, utcán követés, bejárati ajtó berúgása, benyomása, ablak betörése. Ilyen esetekben bőven van arra idő, hogy valaki elővegye az önvédelmi lőfegyverét.

    Az Egyesült Államokban évente vagy 2-2,5 millió esetben ez meg is történik. :-)

    Túlélő/Thatmaninblack

    VálaszTörlés
  14. Arról ne feledkezzetek meg, hogy a támadók nem kamikaze pilóták. Ha sérülés vagy fájdalom veszélye áll fent, inkább másik áldozatot keresnek. Továbbá, ha többen vannak, mindegyik arra vár, hogy a társa gyűjtse be a védekezőtől a büntit.
    Én vertem vissza négy garázda támadását úgy, hogy az elsőt pofánfújtam könnygázzal (sima CS). A másik három kivonult a küzdelemből. Elég volt hallaniuk az élenjárójuk visítását (amikor a szemébe ment a cucc) majd a krahálását (amikor a tüdeje is megtelt vele). Nem kértek belőle.

    Gázrevolverrel is a két összeszokott és hétpróbás rablóból az egyiket lőttem fejbe, a másik menekült a gázfelhő elől.

    Mark Twain írása megvan? Amikor az ezredes a kétcsövű puskával kiáll a lincselésre készülő tömeg elé. Száz emberből nincs kettő, aki bevállalná a lövést...

    S X.

    VálaszTörlés