2011. 10. 13.

A helyzet értékelése

A blog nem halt el, folytatom tovább, csak a munka miatt nincsen időm a megszokott ütemben frissíteni az oldalt.



A mai bejegyzésben egy fontos lépésre szeretném felhívni a figyelmet, ez pedig nem más, mint a helyzet kiértékelése. Beszélgettem egy ismerősömmel, és megdöbbentett, hogy egy önvédelmi szituációban milyen szélsőségesen viselkedne. A beszélgetésből kiderült, hogy ő bármilyen helyzetben agresszíven és támadóan lépne fel, helyzettől és körülményektől függetlenül. Szerintem ez a magatartás nem ideális, ugyanis az indokoltnál agresszívabb védekezés bajt jelenthet ránk nézve. Ezért tartom fontosnak, hogy fel tudjuk mérni, hogy az adott szituációban mit kellene tenni. Ennek szemléltetésére nézzünk pár példát.

Szórakozó helyen egy részeg kötekedik, mire a védekező lecsapja a sörösüveg alját a bárpult szélén, majd a szilánkos véget beletolja a kötekedő arcába, és még meg is csavarja.”
Láthatjuk, hogy itt indokolatlanul durván lépett fel a védekező. Nem volt szükség ilyen durva fellépésre.


Szórakozó helyen, táncol a lány, majd egy ittas fazon megfogja a karját és elkezdi beráncigálni, hogy menjen vele táncolni. A lány erre belenyúl a fickó szemébe, majd torkon üti, ezek után tökön rúgja, majd a rúgástól összegörnyedt férfit még a tarkóján letaglózza egy kétkezes ütéssel.
Egy ilyen technikai kivitelezést (vagy ehhez hasonlót) több önvédelmi helyen is oktatnak, mert tényleg működik, és hasznos lehet, de meg kell választani, hogy hol alkalmazzák. Jelen szituációban ez is indokolatlanul agresszív támadás volt, hiszen elég lett volna, ha a lány kiszabadítja a karját a szorításból és elküldi a francba az illetőt, közben a biztonságiak után kiált.
Ha éjszaka, a kihalt utcán fogja meg a fickó a lány karját, és egy sötét kapualj felé vonszolja akkor már indokolt az ilyen jellegű technikák végre hajtása.


Éjjelnappali bolt előtt egy gyanúsabb külsejű, láthatóan zavart alak egy arra járónak megragadja a kabátja szegélyét, majd annál fogva rángatja miközben a másik kezével hevesen gesztikulálva, kapkodva pofázni kezd a járókelőnek. Az inzultált ember, egy egyszerű mozdulattal bontja a fogást (nem egy ujjfeszítéses technikát képzeljünk el, hanem egy karból végre hajtott körkörös mozdulatot), majd hátra lép, és tenyérrel a másik felé felteszi a kezét, majd megmondja, hogy hagyja békén. A gyanús külsejű alak nem tágít, újra a másik felé lép és megpróbálja újra megragadni a kabátját; a másik ezt nem hagyja, elvezeti a támadó kezét, majd a tenyerével többször a másik arcába vág, ezután közel lép, megragadja a támadó kabátját és egy gyors mozdulattal leküldi az járdára. Amíg a kötekedő feltápászkodik és kábultan körbenéz, addig a járókelő már régen elszelelt.
Itt a járókelő jó kivitelezést választott. Elsőként békés technikát választott, adott esélyt a másiknak, hogy ne lépjen fel többet támadólag, megpróbálta kidumálni magát. Mivel a másik nem hagyta annyiban a dolgot, továbbra is agresszív és támadó volt, ezért a járókelő jogosan váltott keményebb technikára.



Remélem, hogy a példákon keresztül sikerült szemléltetnem, hogy amíg lehet, addig ne alkalmazzunk indokolatlanul agresszív és támadó jellegű technikát. Nem kell egyből kinyomni a szemét, betörni a torkát, leszakítani a heréjét stb.; ha van arra esély, hogy békésen megoldjuk a szituációt, akkor törekedjünk arra.
DE! Nem szabad csak a békés utat keresni! Van olyan szituáció, amikor nem szabad más megoldást választani, mint a kemény, durva, agresszív védekezést! Az ilyen esetekben egyből agresszíven, lendületesen kell fellépni. Nem szabad időt és alkalmat adni a támadónak arra, hogy árthasson nekünk!
Ha úgy érzed, hogy már nem bírod tovább cérnával, ha a támadó eljutott arra a pontra, hogy eldöntötted, hogy innen már nincsen visszakozz, akkor ess neki! Te vagy a fontos! Belőled csak egy van, épp ezért fel vagy jogosítva arra, hogy megvédd magad, ha rád támadnak! Jogod van magad megvédeni, nem kell áldozatnak lenned!


Vigyázzatok magatokra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése