2012. 07. 20.

Improvizatív fegyverek: rövid botszerű tárgyak


A mai bejegyzésben folytatom az improvizatív önvédelmi tárgyak elemzését, most a rövid botszerű tárgyakat mutatom be. 


Szerintem a rövid botszerű tárgyakból áll a legtöbb a rendelkezésünkre; ez lehet, masszívabb toll, fésű, evőeszköz, elemlámpa, vastag filctoll, telefon, korsó, hamutál, újság, könyv, tűzőgép stb. Nagyjából mindegyiket ugyanúgy érdemes használni: az ember marokra fogja, úgy, hogy az ökléből alul, vagy alul-felül kilógjon pár centinyi kemény felület. Van kifejezetten önvédelemre gyártott eszköz is, aminek a magyar neve önvédelmi marokbot, de ismert még a következő neveken is: koga, yawarra, dulo, sds (self defense stick), palmstick. 


Egy önvédelmi helyzetben mitől hasznosak ezek a tárgyak?
Először is, masszívabbá teszi a használójának öklét és az extra súly nagyobb lendületet is ad a kéznek, ha valamiért a kezünket használnánk ütőfelületnek. Sokkal hasznosabb viszont, hogy a használt tárggyal ütünk a pusztakezünk helyett, így kisebb a sérülés veszélye.
Az eszköz ha hegyes, vagy a vége kisebb pontba szűkül össze, jobban átadja  az ütés energiáját, ezáltal hatékonyabb. Így olyan pontokon is lehet fájdalmat vagy roncsolást kivitelezni, amit pusztakézzel nem lehetne vagy igen nehezen lehetne megoldani.
A legtöbb ember magabiztosabbnak érzi magát, ha valamilyen eszközzel védekezhet.
Ezek a rövid tárgyak könnyen hordhatóak, rejthetőek, könnyű őket pótolni. 


Milyen hátrányai vannak?
A használata bizonyos szinten korlátozza az embert, mert ha a kezében van az eszköz, akkor például nem tudja megfogni a támadót. 
Az ilyen rövid eszközzel nem lehet blokkolni és nem lehet vele távol tartani a támadókat. 
A hatékony használatához kellő rutin és technikai ismeret szükséges. 
Önvédelmi helyzetben előfordulhat, hogy az eszköz használat miatt minden figyelem magára az eszközre összpontosul, így adott esetben a védekező nem vesz észre egy sokkal egyszerűbb, gyorsabb megoldást – kvázi mindent az eszközzel akar megoldani (ez főleg, a késharcnál figyelhető meg). 
Nem minden felületen működik hatékonyan, például egy pufikabátban lévő támadón kevesebb támadási felület van, mint egy pólóban lévőn. 
Nem mindenki ellen hatékony; ne gondoljuk azt (hiába próbálják meg elhitetni velünk), hogy egy begőzölt támadót egy filctollal meg lehet állítani. 


Hogyan használjuk?
Jellemzően köríves mozdulatokkal ütünk az eszközzel, gyakorlatilag kalapácsütésekkel. Ha az ököl felső részéből is kilóg valamennyi, akkor szúrhatunk is vele. 
A hatékony használat elsajátítása érdemében érdemes szemináriumra vagy eszközös önvédelemre járni, mert nem annyira ösztönös az alkalmazása és sok gyakorlást követel meg. 

Pár video



Az utolsó videót azért linkeltem be, mert ott jól látható, hogy a hétköznapi tárgyakat (0,5 literes palack, könyv, újság, elemlámpa stb.) hogyan használja önvédelmi eszközként. 


Fontosnak tartom megemlíteni, hogy már itthon is elég elterjedt az önvédelmi marokbot oktatás, aminek ismerete hasznos lehet. Viszont néhol ezt az alkalmazást mindenre jó, „ulti made” eszközként tüntetik fel, pedig (szerintem) nem az. Ha megnézzük a technikákat, láthatjuk, hogy ezeket pusztakézzel is meg tudjuk csinálni, viszont jó pár „haszontalan” az utcán nem, vagy csak nehezen kivitelezhető technikát tanulhatunk egy ilyen szeminárium alatt (pl. a teremben jó ötletnek tűnik kogával fogni, de a való életben egy jó lehetőséget kihagyunk egy kétes kimenetelű technika kedvéért – például ahelyett, hogy arccsonton ütnénk a támadót megpróbáljuk csuklófogással a földre kényszeríteni). Ne dőljünk be a marketingnek, mindig keressük az egyszerű, hatékony megoldásokat (két pont között legrövidebb és a leggyorsabb út az egyenes). 


Vigyázzatok magatokra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése