A mai bejegyzésben egy eddig mellőzött témáról fogok írni, a kocsmai önvédelemről.
Elsőként úgy tudunk védekezni a kocsmai atrocitások ellen, ha olyan helyre megyünk, ahol sokkal kisebb az esélye, hogy belénk kötnek. Tehát kerüljük a késdobálókat, a talponállókat, a munkáskocsmákat, az aluljárókban megbúvó zugkocsmákat stb.
Vannak olyanok, akik szerint buli egy ilyen helyen meginni egy felest, vagy egy sört, ezeknek azt ajánlom, hogy a biztonság kedvéért készüljenek fel arra, hogy esetleg kellemetlen élményben lesz részük.
Fontos (nem csak önvédelmi szempontból), hogy legyünk udvariasak. Sok konfliktust a bunkóság eredményez. Legyünk kultúráltak, és az emberi méltóságunkat, és az alapvető kulturális előírásoknak eleget téve szórakozzunk. Figyelem, a portás (kidobó), a pultos, a felszolgáló is ember, kéretik nem berendezési tárgyként kezelni.
Nem kell semmilyen különleges dologra gondolni: elég, ha köszönünk, borravalót adunk (ha megérdemlik), normál hangerővel mulatozunk, nem lopunk, nem bunkózunk, és nem kötözködünk.
Körültekintően kell megválasztani az asztalt (bárszéket, placcot stb.). Én azt szeretem, ha arccal a bejárt felé vagyok, és átlátom a helyet. Általában ezen a feltételeknek leginkább a sarokasztalok felelnek meg.
Ha középre ülünk, akkor egy gázos szituációban nincsen, ami biztosítaná a hátunkat, oldalunkat, így teljesen kiszolgáltatottak leszünk minden irányban.
Az értékeinket elérhető távolságba, és jól látható helyre rakjuk. Pl. a kabátot, táskát, ha tudjuk, a közeli fogasra, a székünk támlájára, vagy egy üres székre tegyük. Fontos, hogy a kabátban ne hagyjunk semmilyen értéket (pl. mobil, pénztárca stb.). Ügyeljünk arra, hogy lehetőség szerint a mi kabátjainkra, táskáinkra ne pakoljanak rá mások, mert egyes szórakozóhelyeken azzal a módszerrel élnek a tolvajok, hogy a saját kabátjukat ráteszik a kiszemelt célpontra (általában ez másik kabát), majd a kettőt összefogva távoznak a helyről.
Ha valami miatt el kell távolodni a cuccainktól (pl.: csocsózni megyünk) valaki mindig maradjon a cuccoknál, akik figyelnek az otthagyott értékekre.
Lehetőség szerint kerüljük azoknak az asztaltársaságát, akik számunkra nem szimpatikusak, vagy valamilyen ok folytán kellemetlenül érezzük magunkat a jelenlétükben; leginkább a „veszélyes elemekre” gondolok. Azoktól, akiket valamilyen okból veszélyesnek tartunk, tartsuk távol magunktól.
A kocsmákban is figyeljünk a környezetünkre! Kísérjük figyelemmel a rajtunk kívül eső történéseket (pl.: kik jöttek be a szórakozóhelyre). Ha olyan társaság jelent meg a színen, akikkel nem szívesen vagyunk egy helységben, inkább távozzunk. Persze, ne feltűnően, rettegő arccal tegyük mindezt. A figyelem felkeltése nélkül lépjünk le, ha úgy ítéljük meg a helyzetet. Egy ilyen távozás alkalmával nézzünk hátra felé is, hogy nem követnek-e bennünket a „veszélyes elemek”.
Ne engedjünk a kötözködésnek, csak a legvégső esetben konfrontálódjunk! Ha gázos szituációba kerültünk, akkor próbáljunk meg nem felhergelni a másik felet (csoportot). Igyekezzünk kultúráltan megoldani a helyzetet, ne egyből az önvédelmi eszközünket használjuk. Fontos, hogy egy szórakozóhelyen se feledkezzünk meg az alapvető önvédelmi szabályokról! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne lazuljunk el a helyen, és ne érezzük jól magunkat, hanem azt, hogy figyeljünk a környezetünkre, és megfelelően reagáljunk a változásokra. Pl.: ha bejön egy helyre két rosszarcú „veszélyes elem”, akkor ne hagyjuk magára a társaság egyedüli lány tagját, vagy tartsuk szemmel az értékeinket és az „elemeket” egyaránt; mindezeket is feltűnésmentesen.
Nem szabad adni az aljaemberek szavára! Ne hagyjuk, hogy kötözködjenek velünk, ne figyeljünk a kötekedő alak szitkozódására, gúnyolódására, piszkálódására. Szép dolog az önérzet, kell is, de olyan emberekre ne figyeljünk oda, akikről tudjuk, hogy csak azért beszélnek rólunk becsmérlően, mert belénk akarnak kötni.
Szavakkal nem tudnak bántani minket, egy sértett önérzet gyorsabban gyógyul, mint egy törött álkapocs…
Egy gázos szituációban, még a legelején biztosítsuk számunkra a minél optimálisabb körülményeket: toljuk hátrább a széket, hogy legyen helyünk felállni, legyen valamilyen eszköz a kezünk ügyében (pl.: sörösüveg, korsó stb.). Figyeljünk arra, hogy a kötözködők (potenciális támadók) hogyan helyezkednek, mozognak, mert ebből lehet következtetni a szándékukra.
Amíg lehet, próbáljunk meg békésen kijönni a dologból, előbb próbáljunk meg beszélni, és legyünk udvariasak. Pl.: ha kiborítod a valakinek a sörét, akkor kérj elnézést, és hívd meg egy másik sörre, és ne kezdj el azon kárálni, hogy csak félig volt a korsója, és különben is, rossz helyre tette.
Ha verekedésre kerül sor, minden eszközt használjunk fel! A hamutál, a pohár, a korsó, az üveg mind hasznosnak bizonyulhatnak, és ráadásul még elől, az asztalon is vannak; az asztal távol tarthatja a támadót; a sört bele lehet löttyinteni a támadó képébe, ezzel is nyerve egy kis időt.
Még részegen se becsüljük le a támadót, de a részeg támadót se. Nagy meglepetés érhet minket, ha túlságosan elbízzuk magunkat, vagy ha rosszul ítéljük meg a másik fél veszélyességét. A hamis önbizalom, vagy önmagunk túlértékelése ránk nézve ártalmas lehet!
Tudom, hogy egyesek már elkönyveltek paranoiásnak. Lelkük rajta.
Ezeket a lépéseket elővigyázatosságból, ösztönösen kell csinálni. Egy idő után rááll az ember arra, hogy ezeket reflexszerűen tegye, kb. úgy, mint amikor beül az autóba, és bekapcsolja a biztonsági övet.
Az elővigyázatosság nem kerül semmibe, és nincsen kedvezőtlen hatással az életünkre, nem leszünk tőle paranoiások, félve rettegők, akik nem mernek kimenni az utcára; viszont segít, hogy nagyobb eséllyel védjük meg testi épségünket, értékeinket.
Vigyázzatok magatokra!
