2010. 12. 25.

Off: Ünnepek

Minden kedves Olvasónak ezúton kívánok boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet!

Az ünnepek között nem lesz új poszt, de januárban folytatom tovább :)

Vigyázzatok magatokra!

Sztyopa

2010. 12. 20.

Lopás a metróban

Az egyik BKV Figyelő Blogon található bejegyzés egy részére szeretném felhívni a figyelmet, ugyanis egy bizonyos lopás típusra hívja fel a figyelmet.
Sajnos, az ilyen esetek miatt kell betartani az utazásra vonatkozó önvédelmi tanácsokat, amikről már korábban is olvashattatok a blogon (pl.: Metró)


"Néhány hónapja azt kértem tőletek, hogy vigyázzatok, ha a 2-es vagy a 3-as metrón utaztok, ugyanis cigány tolvajok az ajtók közelében tartózkodó utasok értékeire (nyaklánc, karkötő, mobiltelefon, MP3 lejátszó, stb.) utaznak. A technikájuk egyébként roppant egyszerű: az ajtózárásig várnak, majd az utolsó utáni pillanatban elveszik ami nekik kell, és kiugranak a kocsiból a záródó ajtók között, hogy az utasnak esélye se legyen utána szaladni. Olvasónkat is így lopták meg szerdán, neki azonban szerencséje volt, vissza tudta szerezni a telefonját. Az egészet az állomáson szobrozó biztonság őrök is végignézték, akik intézkedés helyett egymással beszélgettek, majd hagyták elfutni a tolvajt."

A lényeget emeltem ki, de érdemes elolvasni a teljes írást, a kommentekkel együtt. Nagyon tanulságos...


Vigyázzatok magatokra!

2010. 12. 15.

CQC (Close Quarter Combat)

Két héttel ezelőtt, hétvégén, az ESSC Klub szervezésében, részt vettem egy egyedülálló, Magyarországon  először "debütáló" Hochheim CQC szemináriumon. Nagyon tanulságos volt, nem csak új technikákat tanultam, hanem az eddigi ismereteimet az újfajta megközelítés miatt hatékonyabban tudom alkalmazni. A tapasztalataim alapján nem véletlen, hogy a Hochheim CQC az egyik legismertebb fegyverestestületi képzési rendszer.



Az oktató (baseball sapkában) egy vipera segítségével végrehajtott földre vitelt mutat be.



Az alábbiakban az ESSC Klub beszámolóját olvashatjátok: 


Teleszkópos bot (tactical baton) - Hochheim CQC (Close Quarter Combat) szeminárium Jörg Brandt mesterrel
2010. december 4-5


A Kombatan Hungary és az ESSC (www.eskrima.hu) közös szervezésében, Magyarországon először lehetett megismerkedni a hírhedt „Vipera” (taktikai tükörtartó, teleszkópos bot ) általános és speciális használatával, reális technikáival, támadó és védő stratégiáival, - egy igen tapasztalt és képzett oktató segítségével.

Az oktatónk, Jörg Brandt Németországban dolgozik rendőrként; két évtized magas szintű tudásával és éles szituációkban szerzett tapasztalattal rendelkezik a teleszkópos bot és a közelharc témakörében.
Több harcművészetből van mesterfokozata (eskrima, ju-jitsu, kick-box, stb.) és ő az egyik németországi reprezentánsa a világ egyik legismertebb CQC (Close Quarter Combat) rendszerének, melyet az amerikai háborús veterán és későbbi rendőr, W. Hock Hochheim dolgozott ki.
A Hochheim CQC elsősorban rendőrök és katonák részére lett kidolgozva,- különböző eszközök és fegyverek használatát tanítja, - de bizonyos területei, civilek számára is megismerhetőek.
A szemináriumon Jörg, a Hochheim rendszert tanította de megismerkedhettünk néhány olyan technikával is, mely a saját tapasztalataira épülő Street Combatives elnevezésű program részét képezi. Voltak technikák nyitott és csukott botra, ütések-rúgások ellen, szabadulások, földrevitelek, fojtások és taktikai gyakorlatok pl. az eszköz előrántására.
A kétnapos zártkörű szemináriumon, az ESSC klubtagok mellett biztonsági és rendőrségi szakemberek is részt vettek, hiszen ez volt az első olyan lehetőség hazánkban, ahol olyan CQC és taktikai bot technikákat tanulhattak a résztvevők, melyek már többször bizonyították hasznosságukat.

Toldi Tamás a Kombatan eskrima magyarországi reprezentánsa, instruktori fokozatot kapott taktikai botból és az ESSC végre hivatalosan is bekerült a Street Combatives klubok zártkörű társaságába!

2011-ben ismét szervezünk Jörg mesterrel szemináriumot, mind CQC, mind vipera, kés, stb. témában, - addig is vigyázzatok magatokra!


A technika a földön is folytatódik.


Vigyázzatok magatokra!

2010. 12. 07.

Az önvédelmi eszköz minőségéről

A mai bejegyzésben az önvédelmi eszközök minőségére szeretném felhívni a figyelmet.
Nem célom egyik márkát, gyártót sem reklámozni, pusztán eddigi tapasztalataimat kívánom megosztani.

Általánosságban:
Önvédelmi eszköz vásárlásánál fontos, hogy tisztában legyünk annak használatával, és tudnivalóival. Például: a kés rossz önvédelmi eszköz; a vipera jó önvédelmi eszköz, de hordása illegális; gázfegyverből csak dobtárasat (revolvert) érdemes venni, stb.

Ha megvesszük az eszközt, akkor gyakoroljunk vele, tapasztaljuk ki, mert éles helyzetben hibátlanul kell tudnunk használni. Azzal (is) gyakoroljunk, amit hordani akarunk magunkkal.
Ne felejtsük el, hogy az eszköz használata a hordásnál és elővételnél kezdődik; mindig figyeljünk arra, hogy a „célszerszám” hordása ne legyen feltűnő, az elővétele pedig gyors, határozott legyen.

Mindig elvek szerint gyakoroljunk, mert úgy tudjuk magunkat javítani, és nem kell minden helyzetre külön technika sorozatot megtanulni. Törekedjünk az egyszerű, lényegre törő megoldásokra, amik nélkülözik a bonyolult mozdulatokat, és a hosszú kivitelezést. Sokan stressz helyzetben még a cipőjüket se tudják bekötni, nem csoda, hogy ha egy ujjfeszítés nem (úgy) működik, mint az edzőteremben.

Ha már eljutottunk oda, hogy önvédelmi eszközt hordjunk magunknál, szánjuk rá az odafigyelést, a pénzt, és olyat vegyünk, amire nyugodtan bízhatjuk az életünket. Nem szabad bóvlit venni, mert az akkor hagy cserben, amikor a legkevésbé számítunk rá.
Vásárlás előtt mindig térképezzük fel, hogy milyen lehetőségeink vannak egy adott önvédelmi eszköz vásárlása terén. Olvassunk utána, figyeljünk oda más véleményére, tapasztalatára. Sokat segít, ha már le tudjuk szűkíteni a kört, és határozott elképzeléssel megyünk az eladóhoz. A helyszínen mindig ellenőrizzük le a minőséget. Szenteljünk nagy figyelmet az apró részletekre is, pl.: egy apró sarok, amit nem csiszoltak le rendesen beleakadhat a zsebünkbe, így nem tudjuk gyorsan, gond nélkül elővenni az eszközt.

Általában hihetünk a nagy márkáknak, pl.: ESP viperában még nem csalódtam. Edzéseken, szemináriumokon is ilyet használunk, mert megbízhatóak, bírják a strapát, és aránylag jó áron be is szerezhető. Ha ezzel gyakorolunk, nem kell attól tartanunk, hogy elgörbül az eszköz, vagy használhatatlanná amortizálódik. Szépséghibája akadhat, ha lejön a festék :)
Olcsó, szar viperát nem érdemes venni, bármennyire is csábító a 2 000 forintos ár. Nem egy gagyi viperának az utolsó tagját láttam elrepülni, mikor egy határozott mozdulattal kicsapták (értsd: kinyitották). Ezek a „piaci” viperák az első egy-két ütés után használhatatlanná válnak, mert elgörbülnek, szétesnek.

Gázsprayból két márkát ismerek, amit ajánlani tudok: KO Pfeffer, és a Defenol CS. Személyszerint a Defenollal többet találkoztam. A témával kapcsolatban (hatás, beszerezhetőség, hordás stb.) itt olvashattok bővebben.
Vásárlásnál mindig ellenőrizzük a lejárati időt; ha lejárt a spray, ne vegyük meg, bármit is mondjon az eladó.
A „piaci minőséget” gázsprayből is kerüljük, mert előfordulhat, hogy nem megfelelő hatóanyagút adnak el nekünk. És az elég rossz, ha erre egy önvédelmi helyzetben döbbenünk rá.
Ugyanez vonatkozik a gázfegyverbe való töltényekre is. „Pult alól”, ismerős ismerősétől, piacról stb. ne vásároljunk! Mindig megbízható, leellenőrizhető helyekről vásároljunk, még ha drágább is.

Általánosságban elmondható, hogy ha önvédelmi eszközt vásárolunk, akkor a minőségibbet (sajnos ezáltal drágábbat) válasszuk, mert megbízhatóbb, mint az olcsó, „piaci” gagyik. Ne feledjük el, azért vesszük meg ezeket a „célszerszámokat”, mert az életünket akarjuk megvédeni, ne ezen akarjunk spórolni!


Vigyázzatok magatokra!

2010. 12. 01.

Ajánló - újabb ESSC videó

Egy újabb ESSC-s videót szeretnék ajánlani nektek, amiben gyors, hatékony technikákat láthattok, amit viperával vagy késsel hajtanak végre, mindenféle varázslás és hókusz-pókusz nélkül.

Ez nem (küzdő)sport, ez nem harcművészet, ez harci rendszer.
Ez a videó azt mutatja be, hogy az eszközöket hogyan lehet használni, és hogyan néz ki egy támadás, amikor a támadó tényleg meg akarja sebesíteni az áldozatot.
Ahhoz, hogy hatékonyan tudj védekezni eszköz ellen, ahhoz tudnod kell fegyverrel bánni. Máskülönben olyan látszatmegoldásokat gyakorolsz be.



Akinek tetszettek a videón látottak, látogassanak el az edzésekre, vagy vegyenek részt egy nyílt szemináriumon.
További részletek: www.eskrima.hu


Vigyázzatok magatokra!

2010. 11. 30.

Az otthon védelme példákkal szemléltetve

A mai bejegyzésben ismét az otthon védelmére szeretném felhívni a figyelmet.
Korábban már írtam róla, de most gyakorlati példákkal szeretném hangsúlyozni az alapvető törvények betartásának fontosságát.


"Megkéseltek egy nőt a Fő utcában
MTI
2009. február 9., hétfő 19:07

Hétfő délután megkéseltek egy nőt Budapesten, a Fő utca egyik kapualjában. A nő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Támadója az áldozat táskájával elmenekült."

http://index.hu/bulvar/hirek/2009/02/09/megkeseltek_egy_not_a_fo_utcaban/

Kicsit vonatkoztassunk el attól, hogy egy ilyen eset bárhol megtörténhet; gondoljunk inkább arra, hogy valaki a lépcsőházunk kapujában támad ránk.
Fontos, hogy amíg nem értünk haza, és nem zártuk be az ajtónkat, addig legyen egy alap készültségi szintünk, főleg, ha rossz környéken lakunk. Azért, mert közel van az otthon/lakás, még ne legyünk figyelmetlenek. Ne feledjük el, az utcán vagyunk; az utolsó pillanatban is kialakulhat veszélyes helyzet (pl.: engem is kóstoltak már be a kapunktól 20 méterre…). Bármennyire is megnyugtató az otthon közelsége, nem garantálja a sértetlenségünket!


"Lépcsőházi rablások Győrött
2010-11-25 12:31:00

Két embert is lépcsőházban raboltak ki szerda este Győrben. Egy belvárosi lépcsőházban két álarcos-csuklyás ismeretlen támadt meg egy 42 éves férfit. Egyikük úgy megütötte az áldozatot, hogy annak eltört az orrcsontja. A másik támadó letépte a válláról a táskáját, majd elmenekültek a mintegy ötvenezer forintnyi zsákmánnyal. Ennek töredékét, pár ezer forintot szerzett az a férfi, aki egy 81 éves asszonyt ütött meg egy lépcsőházban, majd a nő karjáról letépte a retiküljét."
(MTI)

http://www.blikk.hu/blikk_rovidhir/lepcsohazi-rablasok-gyorott-2035191

A lépcsőház is veszélyes lehet, főleg a nagy panelházakban, ahol nagyon sok ember jár-kel napközben, és nem nézik, hogy ki ment be. Korábban, amikor nem voltak olyan kapuzárak és biztonsági berendezések, mint most, gyakoribbak voltak a lépcsőházi rablások, de most sem ritkák, pláne a rossz környékeken. Bizonyos esetekben összefuthatunk, drogossal, csövessel, vagy akár rablóval is.
Ha olyan helyen lakunk, ahol rossz a közbiztonság, a lépcsőházat tekintsük az utca meghosszabbításának!


"Álrendőrök raboltak ki egy lakást Budapesten
MTI
2010. november 25., csütörtök 11:29

Segítségkérés álcájával tört be egy lakásba egy nő és négy férfi Budapesten. A lakókat bántalmazták és kirabolták. A nő rendőrnek adta ki magát, és azt mondta, fölösleges értesíteni a hatóságokat, mert úgyis elsimítja az ügyet. Közúti ellenőrzés közben buktak le.
Magukat rendőrnek kiadó rablókat fogtak el szerda éjszaka Budapesten. A XI. kerületi kapitányság járőrei az Edömér utcában állítottak meg ellenőrzésre egy autót, amit az öt utas gyanús viselkedése miatt átvizsgáltak. A kutatás során laptopokat, mobiltelefonokat találtak, melyekről kiderült, hogy egy lakásból lopták őket. A rendőrök megtalálták az áldozatot is, aki megerősítette, hogy a banda rabolta ki.
Mint kiderült, a banda egyik tagja, egy 39 éves nő segítséget kérve csöngetett be hozzá, ám amikor ajtót nyitott, négy férfi is a lakásba rontott. Bántalmazták őt és később hazaérkező lakótársát, mindkettejük értékeit elvették, a lakást feldúlták, majd egy óra múlva távoztak."

http://index.hu/bulvar/2010/11/25/alrendorok_raboltak_ki_egy_lakast_budapesten/

Banális, és unos-untalan szajkózott szabály, de láthatjuk, hogy mennyire fontos betartani: idegeneket nem engedünk be a lakásba, vagy csak szigorú ellenőrzés után!
Sokan úgy jutnak be az otthonunka, hogy szerelőnek, gázóra leolvasónak, bajbajutott anyukának, ügynöknek stb. adják ki magukat. Soha senkit ne engedjünk be a lakásba ellenőrzés nélkül. Mindig használjuk a kukucskálót! Figyeljünk a kinti zajokra; ha több emberre utaló zajt hallunk, de csak egy ember látható a kukucskálón át, akkor gyanakodjunk, mert valószínűsíthető, hogy a verőemberek kicsivel távolabb arra várnak, hogy beronthassanak a lakásunkba, és péppé verjék az otthoniakat, hogy utána zavartalanul kitudják rámolni a lakást.
Tartsuk be az aranyszabályt: soha, senkit nem engedünk be ellenőrzés nélkül!


"Befogadta a hajléktalant, életveszélyes sérüléseket kapott egy 62 éves újpesti nő

2010.05.28. 13:16 - Független Hírügynökség

Életveszélyesen megsérült egy nő Budapesten, akit saját lakásán késelt meg egy hajléktalan férfi péntekre virradóra. A Független Hírügynökség információi szerint az asszony befogadta újpesti lakásába a férfit, aki megkéselte és kirabolta a nőt. A férfit pénteken elfogták a rendőrök, emberölés kísérlete miatt indult ellene eljárás.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügy kapcsán arról tájékoztatott, hogy az újpesti Berzeviczy Gergely utca egyik lakásában megkéseltek egy 62 éves asszonyt hajnalban. A nő életveszélyesen megsérült, a mentők kórházba szállították. Támadója az ékszereivel és pénzével menekült el a lakásból. A BRFK akciósai azonban néhány órán belül, pénteken délelőtt fél 11-kor, a XIII. kerületi Lehel téren elfogták az 51 éves férfit, akit emberölési kísérlettel gyanúsítanak."
(FH)

http://velvet.hu/blogok/helyszinelo/2010/05/28/befogadta_a_hajlektalant_eletveszelyes_seruleseket_kapott_egy_62_eves_ujpesti_no/

Hát erre nagyon nem tudok mit írni…
Kell segíteni a rászorult embereken, de nem így. Nagyon sok hajléktalanban nem bízhatunk meg. Hiába tűnnek kedvesnek, vagy jóembernek, nem tudhatjuk, hogy valójában milyen.
Gondolom, nem nagyon kell hangsúlyoznom, hogy ilyet soha ne tegyünk. Ha nagyon karítatívkodni szeretnénk, adományozzunk a megfelelő szervezeteknek, vagy adjunk ételt a rászorulóknak, de ne engedjünk idegeneket a lakásunkba!


Vigyázzatok magatokra!

2010. 11. 23.

Elsősegély

A mai bejegyzésben az utcán (is) előforduló sérülések ellátását szeretném bemutatni.



Sebzések
Sebzésnek nevezzük a bőr, vagy nyálkahártya, illetve az ezek alatt levő szövetek folytonosságának megszakadását mechanikus, kémiai, hő, sugárzás, illetve elektromos behatásra. A sebek fajtái a következők:
1.    Metszett, vagy vágott seb: éles tárgy okozta, éles, sebszélű, többnyire erősen vérző seb. Fertőzésveszély viszonylag csekély.
2.    Zúzott seb: a leggyakoribb, tompa tárgy okozza. Vérzés kisfokú, de nagy a fertőzés veszélye és a fájdalom. A zúzott seb enyhe formája a horzsolás, amely csak a bőr felületét érinti.
3.    Szúrt seb: lehet be-, vagy áthatoló. A vérzés csekély, de igen nagy a fertőzés veszélye.
4.    Szakított seb: tátongó, nagy sebfelület, erős vérzés, nagy fájdalom.
5.    Harapott seb: lehet emberi vagy állati harapás, nagy a fertőzési lehetőség és a fájdalom.
6.    Lőtt seb: minden lőtt seb eleve fertőzöttnek tekintendő. 

Teendők: elsősegély célja a másodlagos fertőzés megakadályozása és a vérzés csillapítása. A seb környékét meg kell tisztítanunk, biztosan fertőzött sebeknél amennyire lehetséges magát a sebet is. (A tisztítás mindig a sebtől elirányuló mozdulatokkal történjen.) 

Tisztítására legjobb biztos eredetű vizet használni, a sebbe benzint tenni tilos ! A seb környékét le kell jódozni és steril fedőkötést alkalmazni. A sebből könnyen ki nem mosható idegen testet eltávolítani nem szabad. Vattát a sebre tenni vagy sebhintőport a sebbe szórni tilos! Ez utóbbi megakadályozza a sebszélek összetapadását és az elsődleges sebgyógyulást. Kézsérüléseknél célszerű mindig levenni a beteg gyűrűit, vagy karóráját, mert a végtag beduzzadása után ezek már nem távolíthatók el. Amennyiben a seb ellátásához ruhadarab eltávolítása válik szükségessé, úgy a beteget mindig az ép oldal felől kell vetkőztetni. Minden sebzésnél fennáll a belsõ sérülés gyanúja is. 

Vérzések
A sebzések nagy részénél fellép a vérzés is. Ennek fajtái: hajszáleres, visszeres, vivőeres, (vagy ütőeres).

A hajszáleres vérzés többnyire spontán csillapodik, hacsak a beteg nem szenved véralvadási zavarban. Ellátása a fedőkötés. 
 Viszeres vérzés és nyomókötés, amikor a gézlapra helyezett kemény nyomópárnát szoros pólyamenetek rögzítik 



A visszeres (vénás) vérzés esetén sötétvörös színű, nagy mennyiségű vér távozik. Nagy az elvérzés veszélye, vagy ha nagy véna sérül, könnyen bekövetkezhet légembólia is. (Levegő jut az érrendszerbe és elzárhat fontos ereket)
Ellátása: nyomókötés. Ez úgy készül, hogy a sebet steril gézzel fedjük, a géz fölé keményebb vattacsomót vagy összetekert pólyát helyezünk, majd szoros pólyázással biztosítjuk a kellő nyomást. Szorítókötés alkalmazása szigorúan tilos! 


Az ütőeres vérzés csillapítására alkalmas nyomáspontok



Vivőeres (artériás) vérzés esetén a szívműködéssel egyidejűleg lüktető, élénk-piros vért veszít a beteg, mely könnyen okozhat elvérzést, ez azonban függ a sérült artéria nagyságától.
Ellátása: vagy az előbb leírtak szerinti nyomókötés, vagy olyan esetben, ha nyomókötés nem helyezhető fel, (arc, nyak, kulcscsont feletti artéria) ujjal kell a vérző eret az alatta levő csonthoz hozzányomni. Hónaljból, vagy térdhajlatból eredő vérzésnél a hajlatba gézgombócot helyezhetünk és a végtagot arra ráhajlítjuk. Általános szabály, hogy a vérző testrész lehetőleg a test többi részéhez viszonyítva magasabban legyen. Szorítókötés alkalmazása itt is szigorúan tilos!

A legsúlyosabb vérzés, akár pár perc alatt is elvérezhet a sérült, ezért nagyon gyorsan el kell
látni. Az artériában folyó ver oxigénben gazdag, ezáltal élénkpiros, világos színű és az
artériában levő nyomás miatt spriccelve (akar méteres magasságba is!!!), lüktetve (a szív
ritmusának megfelelően) távozik. Hatására gyorsan csökken a vérnyomás és rendkívül sok vér
távozhat kis idő alatt.

Orrvérzés: általában magas vérnyomás vagy az orr nyálkahártyában levő értágulatok megrepedése okozza. Teendők: a beteg a fejét hajtsa előre és két ujjával az orrszárnyakat legalább öt percig szorítsa össze. Amennyiben ez hatástalan, úgy géztampon behelyezése indokolt.

Fülvérzés: többnyire koponyasérülés jele! Tamponálni tilos.

Belső vérzések: testüregbe vagy a szövetek közti résekbe történő vérzés, mely lehet oly nagymennyiségű is, hogy végzetessé válik. Tünetei tompa, erős behatás után sápadtság, szapora, könnyen elnyomható pulzus, hideg veríték, nehézlégzés, a körömágyak és az ajak oxigénhiány miatti kékeslila színe.
Tüdővérzés, mely vérköpéssel jár, vagy gyomorvérzés, mely vérhányással is jár, a belső vérzések csoportjába tartozik. Egyetlen teendő a beteg nyugalomba helyezése és a mentők minél előbbi értesítése.

A test reakciói vérveszteségre:
1/2 liter: - semmilyen  vagy mérsékelt gyengeség, ezt a mennyiséget veszik le véradáskor.
2 liter: - az adrenalin termelődése fokozódik, a pulzus gyorsul, verejtékezés lép fel. A nem létfontosságú helyeken, például a bőrben a kis vérerek lezáródnak, hogy a vér létfontosságú szervekhez jusson. A sokk tünetei megjelennek.
3 liter: - ha a vérveszteség ezt a szintet közelíti (amely az összes vérnek a fele), akkor a vérnyomás lezuhan, csukló-pulzus tapinthatatlanná válik. Az áldozat rendszerint elveszíti az eszméletet és leállhat a légzése és a szívműködés.


Vigyázzatok magatokra!

2010. 11. 17.

Könyvajánló

Sajnos nekem csak most került a kezembe a könyv, így csak most tudok írni róla.
Nagyon informatív, nagyon sok hasznos és működő tanácsot ad, ami adott esetben az életünket mentheti meg.
Őszintén ajánlom mindenkinek!

Miller, Rory: Konfliktus és erőszak - A harcművészetek hatásossága valódi konfliktusokban



Késeléses hétvége

A mai bejegyzésben az alábbi cikket felhasználva szeretném újra felsorolni az alapvető önvédelmi szabályok egy részét.

"Késeléses hétvége volt Budapesten

MTI 2010. november 14., vasárnap 12:02

Három embert késeltek meg Budapesten; az egyik esetben az áldozat meghalt, míg a másik két esetben egy-egy embert életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

Szombaton késő este a IX. kerületi Határ úton, nem messze a metróaluljárótól egy büfé előtt egy társaság sörözött, amikor egy ismeretlen hozzájuk lépett, és eddig tisztázatlan körülmények között egyiküket megszúrta - mondta Papp Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
A megkéselt férfi a helyszínen életét vesztette. Egy szemtanú szerint a mentősök 40 percig próbálták újraéleszteni az 50 év körüli férfit, ám ez nem járt eredménnyel. Az ismeretlen tettes elmenekült, a rendőrség emberölés bűntette miatt keresi.


A Határ úton megszúrt férfit 40 perc után sem sikerült újraéleszteni

További késelések
A sajtóügyeletes elmondta azt is: szombaton elfogtak egy 37 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy előző este a Nyugati pályaudvaron szóváltást követően megszúrt egy 26 éves férfit, aki életveszélyes sérülést szenvedett.
A gyanúsítottat az V. kerületi Deák téren fogták el, majd őrizetbe is vették. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást.

A harmadik eset szombat este nem sokkal nyolc óra előtt a X. kerületi Alkér utca egyik társasházának udvarán történt, ahol egy 42 éves férfi összeszólalkozott három személlyel, egyikük a veszekedés során többször megszúrta. A férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba.
A három támadó elmenekült a helyszínről. A rendőröknek a tanúk meghallgatása során sikerült azonosítaniuk a gyanúsítottakat, akiket rövid időn belül elfogtak a BRFK akcióosztályának a munkatársai. A három embert őrizetbe vették; a rendőrség ellenük életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást."




A történtekről részletes információval nem rendelkezek, ezért az eseteken keresztül csak az alapelveket ismételném át újra.

Tények:
Mind a három esetben kést használtak, és mind a három esetben súlyos sérüléseket okoztak vele (ebből az egyik halálos).
A Nyugati pályaudvari és a Határ úti eset is forgalmas helyen történt {tehát láthatjuk, hogy a tömeg, a forgalmas helyek nem biztosítanak (mindig) megfelelő védelmet.}


Nem hiszem, hogy a Határ úti késelésnél nem volt valami előzmény. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy magányos ember valakit spontán megkéseljen egy italozó társaságból.

A kép a Határ úti helyszínen készült; ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy az áldozat sok vért vesztett. Ekkora vérveszteség esetén az ember hamar elájul, és ha nincsen közel segítség, szépen, csendben elvérzik. Többek között ezért veszélyes, ha egy kihalt környéken támadnak meg: ha nem érkezik meg időben a mentő, akkor az embert már nem lehet megmenteni; nyáron az elvérzés, a sokk stb. miatt, télen még a kihűlés is megölheti az embert.

A cikkből az is kiderül még a Határ úti késelésről, hogy egy ember támadott a társaságra, és a társaság tagjai nem tudták megállítani; gondolom, féltek a késtől. Ebből is látszik, hogy egy fegyver mekkora erőt képvisel.
(Sokad kézből hallottam olyan információt, miszerint a késelést megelőzően már volt konfliktus az italozó társaság és a későbbi késelő között. Akinek megbízható információja, forrása van, ne habozzon komment vagy levél formájában közzé tenni.)


A Nyugati pályaudvarnál történtekkel kapcsolatban egy pozitív dolgot lehet megemlíteni: egy nappal a történtek után, a Deák Ferenc téren már el is kapták az illetőt. Tudom, hogy ez az áldozatnak sovány vigasz.


Kvintesszencia:
Az ember mindig figyeljen a környezetére, hogy még időben ki tudja kerülni a veszélyes helyzeteket.

Kerüljük el a veszélyes környékeket! Ha mindenféleképen arra kell mennünk, készüljünk fel előtte.

Nem szabad hősködni egy késes támadóval szemben. Ne higgyünk a tévének, a filmeknek és a kókler oktatóknak; a kés veszélyes eszköz! Nagyon könnyen lehet vele halálos sérülést okozni, és borzasztó nehezen védhető. A pusztakezes kés elleni önvédelembe csak akkor szabad belemenni, ha már más út nincsen előttünk; amíg lehet nekünk is minden eszközt (táskát, kabátot, széket stb.) fel kell használni a megmenekülésünk érdekében.

Ha önvédelmieszközt használunk, azzal sokat kell gyakorolni. Nem elég az eszköz beszerzése, attól még nem tudjuk megfelelően alkalmazni.

A kés rossz önvédelmieszköz! Ilyen célból ne tartsuk magunknál!

Támadás után mindig készítsünk „leltárt” magunkról, hogy nem sérültünk-e meg komolyabban. Ennek a tanácsnak hasznosságát Ivan Pesice esetével szeretném igazolni, ami Maria Cosma gyilkossági perén hangzott el: „Elmondta a rendőrségen azt is: nem vette észre, hogy őt vesén szúrták, mert fájdalmat egyáltalán nem érzett, csak a keze és a ruhája volt "csupa vér". Ivan Pesicet játékostársa, a szerb Uros Vilovski támogatta be a veszprémi kórházba, ahol azonnali műtéttel eltávolították az egyik veséjét.” (a teljes cikk itt olvasható: http://www.fn.hu/baleset_bunugy/20101025/cozma_ugy_veres_feju/)

A cikkben említett helyeken (Nyugati pályaudvar, Határ úti metrómegálló) jó pár „veszélyes elem” megfordul, ezért mindenkinek javaslom, hogy nyitott szemmel, a környezetére fokozottan figyelve közlekedjen ezeken a helyeken (is).


Vigyázzatok magatokra!

2010. 11. 09.

Példák egy rablássorozatból

Ennek a cikknek az elemzését azért teszem fel, mert jól szemléltethető vele pár olyan jelenség, ami egy rablás során jellemzően megtalálható.

Egy éjszaka háromszor rabolt két fiatalkorú
2010. október 23. 15:46

A 15 és 17 éves fiúk késsel fenyegették áldozataikat, a rendőrök elfogták őket


Egy 15 és egy 17 éves gyáli fiút vett őrizetbe a VIII. kerületi rendőrkapitányság rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szombaton.


A rendőrség tájékoztatása szerint a két fiú pénteken éjjel három rablást is elkövetett. Először egy 15 éves fiút fenyegettek meg késsel, és vették el az értékeit a VI. kerületben, majd két órával később a VII. kerületben szintén kést rántva követettek el rablást. Szombat hajnalban a támadók a VIII. kerületben csaptak le ismét, ahol egy 22 éves férfit raboltak ki.

A rendőrség az áldozatok által adott pontos és részletes személyleírások alapján rövid időn belül a József körúton elfogta rablókat, akiknél megtalálták az ellopott értékeket.


MTI”

http://www.hirado.hu/Hirek/2010/10/23/15/Egy_ejszaka_haromszor_rabolt_ket_fiatalkoru.aspx


Elsőként a rablások helyszíneit emelném ki: VI., VII., VIII. kerület. Korábban már írtam arról, hogy a belső kerületek közbiztonsága nem jó. Ez megmutatkozik ebben az esetben is.
Jól kivehető az is, hogy a bűnözők nem kerületek, hanem terület szerint tevékenykednek. Egy területet és annak vonzáskörzetében (itt érdemes figyelembe venni a tömegközlekedési járatokat) keresik az áldozatukat. Egy bizonyos környéken aktívak; azért, hogy valakiket lehúzzanak, nem mennek át a város túloldalára. (Az ne tévesszen meg bennünket, hogy az elkövetők gyáliak voltak; valószínűsítem, hogy az említett kerületek valamelyikében laknak, vagy nagyon jól ismerik a környéket).

Felhívnám a figyelmet arra is, hogy az elkövetők rabolni akartak, biztosra mentek: ketten voltak és kést használtak. Nem akartak kockáztatni, ezért a túlerő és az eszköz. Ez olyan előnyt jelent, amit az áldozat nem, vagy csak nagyon nehezen tud ledolgozni, ezért is hangsúlyozom a probléma megelőzésének fontosságát, valamint az önvédelmieszköz alkalmazását (ha nincs más módja a menekülésnek).

Fontosnak érzem megemlíteni, hogy a jó személyleírás segítette a rendőrök munkáját. Ha már nem tudjuk megvédeni magunkat, igyekezzünk (feltűnésmentesen) jól megnézni a támadókat, hogy később jó személyleírást tudjunk adni a hatóságoknak.

Végül szeretném kiemelni, hogy az elkövetők 15 és 17 évesek voltak. (Ismét egy példa a fiatalkori bűnözésre.) Ne bízzuk el magunkat! Attól, mert valaki fiatalabb nálunk, még veszélyt jelenthet ránk nézve.

Általánosságban azt javaslom, hogy figyeljünk oda az intő jelekre, így nagyobb eséllyel tudjuk elkerülni a gázos szituációkat.
Pl.: ha egy rosszabb környéken, egy sötét utcában egy kisebb csoport látszólag céltanul ácsorog a sarkon, és amikor a felfigyelnek ránk, akkor szinte parancsszóra mindennel törődnek, csak velünk nem, akkor kezdjünk el gyanakodni. Menjünk át a túloldalra, és figyeljük a reakciójukat: ha követnek, akkor nagy valószínűséggel nem azt szeretnék megkérdezni, hogy hány óra van… Így már előbb kinyilvánítják a szándékukat, ezért előbb (talán jobban) fel tudunk készülni, lesz időnk elővenni az önvédelmieszközünket stb.
Ezért is fontos, hogy kialakuljon bennünk egy önvédelmi magatartás. Nem paranoiásnak kell lenni, hanem körültekintőnek és elővigyázatosnak.


Vigyázzatok magatokra!

2010. 11. 02.

Fegyverek a bíróságon

A mai rövid bejegyzésben egy statisztika segítségével arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a fővárosban mennyire fegyverkeznek fel az emberek.


Három, fővárosi székhelyű bíróságon a 2009-2010-es évi ítélkezési szezonban megőrzésre átvett vagy elkobzott veszélyes tárgyak és rendőri intézkedést kiváltó, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök listája:

    * Bicska, kés 4676 db
    * Gázspray 673 db
    * Ólmosbot (vipera) 37 db
    * Gáz - vagy riasztó fegyver (engedéllyel tartott) 32 db
    * Éles fegyver (engedéllyel tartott) 44 db
    * Egyéb (olló, csavarhúzó, gyúlékony - vagy robbanásveszélyes folyadék, stb.) 3319 db





Ez nem kevés eszköz, főleg, hogy ha azt vesszük figyelembe, hogy ezeket a bíróságon foglalták le. El lehet gondolkozni azon, hogy akkor hány fegyver van még kint az utcán…

A lefoglalt kések száma igen szembeötlő, ez önmagában többet tesz ki, mint az összes többi együtt. Ez az arány az utcán is hasonló. Ennek az a magyarázata, hogy a kést könnyű beszerezni, rejtve hordani, és borzasztó sérülések okozására képes. A használata nem nehéz, egy hozzá nem értő kezében már veszélyes, de ha valaki igazán tudja forgatni (és az illető elszánta magát, hogy valakit megkéseljen), akkor az ellen gyakorlatilag nem lehet védekezni.

A gázspray is gyakori, főleg önvédelmi eszköznek vásárolják, de nem ritka, hogy a bűnözőknél is van. Például a betörők is szokták használni (illetőleg használták), hogy ha „munka közben” lebuknak, akkor lefújják a szemtanút, így időt nyernek a meneküléshez.
A gázspray rövid idő alatt fejti ki hatását, és ha jó anyagot fújnak ki vele, akkor nagyon hatékony. Emiatt azok az „elemek” is szokták használni, akik rövid időn belül, veszély nélkül akarják megtörni az áldozat ellenállását.

A gázfegyver gyakorlatilag megegyezik a gázspray-vel, annyi különbséggel, hogy pisztoly alakú és hangú, emiatt sokkal félelmetesebb, mint egy kicsi aeroszolos palack. Külsőre megtévesztő, ugyanis nagyon hasonlítanak az éles fegyverre.
Ha valaki arra szánja magát, hogy gázfegyvert vesz, ne felejtse el, hogy ezzel az eszközzel is gyakorolni kell, nem elég megvenni az eszközt. Gyakorolni kell a hordást, a fegyverrántást, a célra tartást. Nem a lövés a fontos, hanem az, ami előtte van. Évszaktól függően más és más tokot kell használni, és a legkritikusabb dolog az eszköz elővétele (ami a ruházattól és toktól függően változhat), majd célra tartása.
Később erről is fogok írni. 

A képen láthatjuk, hogy jó pár boxert is lefoglaltak. Ezek a fegyverek nagyon durvák, borzasztó roncsolásra képesek. Ha valaki jól tud bánni az ökleivel, és még egy boxer használatával ezt tetézi is, akkor nagyon durva ellenféllel kerülünk össze. 
A boxer támadó fegyver, nem alkalmas önvédelemre. Avatatlan kézben önveszélyes, csak akkor szabad használni, ha tényleg tudunk bokszolni, máskülönben a használó részéről (sic!) ficam és/vagy csonttörés lesz a vége.

A vipera egy nagyon jó eszköz, nem csak támadásra alkalmas, hanem nagyon hatékony önvédelmi fegyver is, csak helyesen kell használni. Nem úgy működik, hogy "kicsapom, oszt' odabaszok neki egyet", sokkal összetettebb és és átgondoltabb technikai tudást igényel, mint azt sokan sejtik. Igazi előnye és hatékonysága csak avatott kézben mutatkozik meg. Itt látható egy kis ízelítő, hogy hogyan is lehet forgatni (http://www.youtube.com/watch?v=yiCf1fSxD_s).

A statisztikában utolsó (egyéb) tételből a csavarhúzóra és az ollóra hívnám fel a figyelmet. Sok ember a hétköznapi eszközökben nem látja meg a fegyvert, pedig nagyon hatékony lehet a mindennapok tárgyait támadásra használni.
A csavarhúzó például elsőre ártalmatlannak látszik, holott igen csúnya sebet lehet vele ejteni. (A legutóbbi videóban láthattuk, hogy a pulóvert gond nélkül átviszi.)
A körömolló egy nagyon sunyi eszköz. Ha ökölbe vesszük, és úgy fogunk rá, hogy az olló hegye a középső- és gyűrűsujj között kandikál ki, gyakorlatilag egy észrevehetetlen fegyvert kapunk, ami fájdalmas sérüléseket okozhat (főleg arcon). Persze a használatához kell tudni ütni (boksz, vagy bármilyen más ütős irányzatra gondolok). Könnyű beszerezni, ártalmatlannak tűnik, könnyű beszerezni, és mégis veszélyes.

Minden éles helyzetben vigyázzunk, mert sok „veszélyes elemnél” van fegyver, még akkor is ha nem látjuk. Ne mindig a klasszikus fegyverekre (boxer, kés stb.) számítsunk, mert van, hogy olyan alternatív eszközöket használnak, amire nem számítunk, vagy észre sem veszünk. Mindig figyeljük a támadó(k) kezét, ruházatát, és vegyük észre az intő jeleket (pl.: a legtöbben a fegyvert mindig a derék körül helyezik el, így, ha a „gyanús elem” sokat matat a csípője környékén sanszos, hogy a fegyver után nyúlkál.)

A védekező alap esetben akkor használjon fegyvert, ha ért hozzá. Gyakorlatlan kézben egy önvédelmi eszköz önveszélyes lehet!
Természetesen a kényszer nagy úr, ha úgy hozza a helyzet, akkor bármit fel lehet használni a élet és a tulajdon megóvása érdekében.


Vigyázzatok magatokra!

Off: 100.

Ez a századik bejegyzés.
Csak ennyi.
Gondoltam szólok :)

2010. 10. 27.

Késtámadás szimulációk 2

A mai bejegyzésben egy újabb szimulációs videót láthattok.

A tesztekkel azt szeretnénk megmutatni, hogy a különféle eszközök milyen hatékonysággal működnek, valamint arra is ráirányítjuk a figyelmet, hogy a hétköznapi anyagok mennyire ellenállóak ezekkel az eszközökkel szemben. 

A szimuláció során olyan eszközöket használtunk, amik a hétköznapi életben is előfordulnak, illetve könnyű őket beszerezni. A tesztelt felületek pedig a hétköznapi viseletet hivatottak helyettesíteni. Mint a videón is látható, a legtöbb eszköz gond nélkül elérte az emberi húst helyetesítő szivacsot, sőt nem ritkán a műanyag csőig (értsd: csontig) vágott.





Ezzel a videóval arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ne bízzuk az életünket arra a tévhitre, hogy a ruha megvédhet minket. Láthatjuk, hogy egy laza csapás is csontig hatolhat. 
Továbbra is azt tanácsolom mindenkinek, hogy késsel szemben ne álljon le izmozni, csak akkor ha már nincsen más lehetősége. Ha már arra kényszerültünk, hogy szembe kell szállni a késes támadóval, akkor azt minden esetben valamilyen eszköz segítségével tegyük. Pusztakézzel kevés esélyünk van egy kés ellen, ezért amennyire lehetésges kerüljük el azt, hogy kés ellen kelljen védekeznünk. 

Végezetül még arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy kés elleni önvédelmet csak megfelelő edzőktől, megfelelő klubokban szabad tanulni. Ne bízzuk kóklerek tanításaira az életünket. Mindig gondosan, nagy figyelemmel válasszuk ki az oktatónkat, ellenőrizzük le, hogy az edző valóban hiteles személy-e.


Vigyázzatok magatokra!

2010. 10. 24.

Off: példa

Ilyesmire gondoltam, amikor korábban azt említettem, hogy többet kellene foglalkozni az idősek és a fiatalok megfelelő tájékoztatásával.

A Szenior Programok Blogon(www.szeniorinfo.blogspot.com) időseknek ajánlanak különböző programokat (expók, képzések stb.), de nem felejtették el, hogy az idősek sérülékenyebbek, jobban ki vannak téve a veszélynek, ezért ajánlottak nekik egy olyan egyesületet (amiről korábban már itt is olvashattatok), amihez "csatlakozva" nagyobb biztonságban élhetnek.
Ezt jó dolognak tartom. Azért, hogy az ember megvédje magát, elsősorban nem fegyvert, vagy technikát kell a kezébe adni, hanem mentálisan kell felkészíteni, mert ha már tud figyelni és reagálni a veszélyes helyzetekre utaló jelekre, akkor már nem is kell fegyvert használnia, mert kikerüli a bajt.

Nagy szükség lenne az olyan oldalakra és szervezetekre, amik érdemi segítséget nyújtanak, és elősegítik, hogy jobb legyen a közbiztonság illetve, hogy az emberek meg tudják magukat védeni.


Vigyázzatok magatokra!

2010. 10. 19.

Innen-onnan 3

A mai posztban az innen-onnan összeválogatott híreket fogom elemezni.


Kétszer rabolták ki egy éjszaka alatt Ózdon

•Független Hírügynökség
 2010. augusztus 23., hétfő 13:37

A rendőrség elfogta azt a négy fiatalkorú rablót, akik egyetlen éjszaka három rablást követtek el a Borsod megyei Ózdon. Egyben kezdeményezték a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, ellenük csoportos rablás miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság.

Dobi Tamás a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa a Független Hírügynökségnek hétfőn elmondta: a nyomozás két ózdi, illetve két ormosbányai fiatalemberrel szemben folyik. Az eddigi adatok szerint az elkövetők még augusztus 20-án a késő esti órákban rátámadtak egy 16 éves ózdi fiúra. A sértettől az értékeit követelték, majd leverték a szemüvegét, s mikor lehajolt, hogy felvegye, tovább bántalmazták. A tettesek pár száz forinttal és egy szemüveggel távoztak a helyszínről. Körülbelül egy óra múlva - miközben a korábban megtámadott 16 éves fiú hazafelé tartott - újra összetalálkozott a rablócsoporttal, akik ezúttal a pulóverét vették el.

A rendőrségi eljárás folyamán a nyomozók gyanúja 17 éves ózdi fiatalemberre terelődött, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmények elkövetésével. A gyanú később beigazolódott, mi több, a rendőrök kézre kerítették három - 14, 15, illetve 18 éves - társát is, akiket az Ózdi Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vett. Egyben a hatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére.

A nyomozás során fény derült még arra is, hogy a négy rabló augusztus 21-én hajnali egy óra körül négy másik ózdi fiatalembert is bántalmazott, akiknek az értékeit is elvették. Az elkövetők tehát alig három óra alatt három rablást követtek el.”


Sajnos ez nem egyedi eset.
A cikkből kiolvasható, hogy az elkövetők primitívek és agresszívak. Az áldozattól elvett tárgyakból kiderül, hogy a támadókat nem annyira anyagiak mozgatták, mint az agresszió és a dominancia kiélése. Elvettek egy szemüveget, holott azzal nem tudnak mit kezdeni, nem lehet eladni stb.
Az, hogy pár száz forintot „zsákmányoltak” egy 16 éves sráctól, egyszerűen kiábrándító; az viszont elkeserítő, hogy ugyanazt az áldozatot pár órán belül kétszer is betámadták. Másodszorra egy pulóvert vettek el tőle. Szerintem ezt nem azért tették, mert mélyszegénységben élnek, és nem lesz mit felvenniük télen, egyszerűen így élik ki magukat.
Az ilyen támadók veszélyesek, mert többedmagukkal járnak, rámenősek, és az agresszivitásuk miatt könnyen belemennek a fizikai erőszakba; ez jellemző a fiatalkorú és a primitív bűnözőkre.


Fiatalkorú rablóbandát vettek őrizetbe Tatabányán

2010. augusztus 30. 10:40

A fiatalok tavaly ősszel háromszor raboltak ki időseket, a hétvégi kertekbe tartó idős hölgyektől pár ezer forintot vettek el
Négy fiatalkorút vettek őrizetbe Tatabányán, a gyanú szerint 2009 őszétől azonos helyen időseket raboltak ki, majd augusztus elején a korábbiakhoz hasonló bűncselekményt követtek el - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
   
A fiatalok tavaly ősszel háromszor raboltak ki időseket, a hétvégi kertekbe tartó idős hölgyektől pár ezer forintot vettek el. A nyomozás akkor nem vezetett eredményre, de augusztus elején hasonló rablás történt és a régebbi ügyek átvizsgálása után pénteken eljutottak az egyik elkövetőhöz, akinél megtalálták az utolsó sértettől elrabolt mobiltelefont - mondta el a megyei főkapitányság sajtóreferense.
   
A 17 éves tatabányai fiatal részletes beismerő vallomást tett és társait is megnevezte. Az elkövetőket lopással és csoportos rablással gyanúsítják, mely súlyosbító körülményként 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - tette hozzá Léber Gabriella.



ÉS


Órákon belül elkapta a rendőrség a nőket fosztogató párost

2010. október 08. 18:17

Az iratok és a készpénz nagy része is előkerült
Rövid idő alatt három nő kézitáskáját, illetve pénztárcáját rabolta el pénteken reggel Székesfehérváron két férfi. Az első rablástól számított három órán belül elfogta őket a rendőrség.
   
Először egy idős asszony kézitáskáját ragadták el úgy, hogy miután az ellenállt a támadóknak, fellökték. Nem sokkal később egy buszmegállóban várakozó nő ölében lévő táskával oldottak kereket, majd egy büfénél fizető hölgy kezéből ütötték ki, s lopták el a pénztárcát - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.    
A személyleírásokból és a körülményekből a nyomozók arra következtettek, hogy a bűncselekményeket ugyanaz a két férfi követte el. A személyleírások alapján valamennyi szolgálatban levő rendőrjárőr megkezdte a felkutatásukat - tette hozzá R. Szabó Ágnes.
   
Egyiküket, egy 22 éves mezőszilasi férfit Székesfehérváron, egy közlekedési rendőrök kapták el. Igazoltatásra szólították fel, s ruházatának átvizsgálásakor előkerült a kirabolt nő táskájában levő mobiltelefon, valamint több tízezer forint, ami a feltételezések szerint szintén a reggeli bűncselekményekből származott.
   
Az ugyancsak Mezőszilason lakó társát a sárbogárdi rendőrök fogták el, s szállították Székesfehérvárra. A kihallgatások során kiderült, hogy egy hete már követtek el rablást Székesfehérváron, akkor ugyancsak egy nő válláról rángatták le a táskáját.
   
Az eltulajdonított táskáktól igyekezek megszabadulni, de a nyomozók megtalálták azokat, valamint a bennük lévő személyes iratok egy részét. A lefoglalt telefonnal és készpénzzel a sértettek kárának nagy része megtérült. A két férfit őrizetbe vették.


Ezzel a két cikkel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a bűnözőknek az áldozatai leginkább a náluk gyengébbek közül kerülnek ki, vagyis a fiatalokból, és az idősekből. Ezt a két korosztály, és ezen belül is a nők vannak leginkább kitéve a veszélynek. Általában a védtelen, gyenge és főleg a magányos célpontokat választják a „veszélyes elemek”. Nem véletlen, hisz az elkövetők is szeretnek biztosra menni. Csak indokolt esetben mennek bele a rizikós balhékba, ha valakin látják, hogy nem könnyű eset, akkor vagy keresnek másik, veszélytelenebb áldozatot, vagy a kiszemelt célszemélynek nem adnak esélyt (pl. túlerővel mennek hozzá).
A „veszélyes elemek” ritkán mennek bele kétes kimenetelű balhékba, és ezt leginkább akkor teszik, ha valamilyen érzelmi motiváltság áll a háttérben; főleg egy jó kis balhé reményében szemelik ki ilyenkor a célpontokat.

Fontos, hogy a fiatalok, és az idősek (főleg az idősek) tisztában legyenek a sérülékenységükkel, és legyenek nagyon előrelátóak. Mindig körültekintőnek és óvatosnak kell lenniük. A naivitás és a jóhiszeműség is kerülendő, ugyanis a szélhámosok is gyakran használják ki a gyerekek és a nyugdíjasok hiszékenységét.

Az ilyen esetek miatt hiányolom, hogy sem a gyerekeknek, sem az időseknek nem nyújtanak érdemi tanácsot és segítséget a probléma megelőzésére (sok esetben pedig egyáltalán nem segítenek). Sokkal kevesebb erőfeszítésbe, időbe és pénzbe kerülne felkészíteni és elővigyázatossá tenni a veszélyeztetett embereket, mint később foglalkozni a bűncselekménnyel.


(Hamarosan jön az új teszt videó, még dolgozok rajta. Ha ezzel kapcsolatban valakinek ötlete,  tanácsa van, várom levelét a hovane@citromail.hu –ra)


Vigyázzatok magatokra!

2010. 10. 12.

Ajánló - új ESSC videó

Egy új ESSC-s videót szeretnék ajánlani nektek, amiben gyors, hatékony technikákat láthattok, amit viperával vagy késsel hajtanak végre, mindenféle varázslás és hókusz-pókusz nélkül. 





Akinek tetszettek a videón látottak, látogassanak el az edzésekre, vagy vegyenek részt egy nyílt szemináriumon. 
További részletek: www.eskrima.hu



Vigyázzatok magatokra!

2010. 10. 05.

Zsebesek a 4-6 villamoson

Erről a jelenségről már régóta szerettem volna írni, de ez a cikk aktuálissá tette a bejegyzést.


Elfogták a körúti zsebmetszőket

Független Hírügynökség
2010. október 1., péntek 12:46

A Nyugati tér környékén és az ott közlekedő villamoson, buszokon tevékenykedő zsebtolvajbandát lepleztek le csütörtökön éjjel a Budapesti Rendőr-főkapitányság zseblopási nyomozói. A hétfős társaság különböző cseleket bevetve próbálta feltérképezni, melyik utasnál lehet komolyabb érték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint csütörtökön éjjel a zseblopási nyomozók a Nyugati téren figyeltek fel egy társaságra a villamoson. A csoport tagjai folyamatosan fel-alá sétáltak a szerelvényen, figyelték a táskákat, megrázták az alvó utasokat, hogy éberségüket ellenőrizzék - közben folyamatosan tartották a kapcsolatot egymással - és az utasok közelébe férkőzve próbálták a ruhájukat kitapogatni.

A rendőrök figyelni kezdték a csoport tagjait, akik a Nyugati tér és a Blaha Lujza tér közötti útvonalat többször megtették. Többször is körbevettek egy-egy utast, szorosan melléjük léptek, lökdösődni kezdtek, miközben kitapogatták az utas zsebeit.

Egy idő után átszálltak egy buszra, ahol ismét zsebelni próbáltak. Álló vagy ülő utasok mellé telepedtek, és pillanatok alatt felmérték, van-e érték a kabátokban, nadrágzsebekben. Többszöri kísérletük végül sikerrel járt, kis idő elteltével látványosan mutogatni kezdtek egymásnak egy mobiltelefont. A buszról a Népszínház utcánál leszállva újra egy villamosra szálltak, a nyomozók pedig a Teleki térnél csaptak le rájuk.

A csapat egyik tagja - a rendőröket látván - a korábban mutogatott mobiltelefont a villamos egyik ülése mellé rejtette, azt azonban a nyomozók megtalálták, és visszaadták a tulajdonosának. A fiatal utas csak akkor vette észre, hogy meglopták, mikor visszakapta a mobilját.

Az elfogott csapat tagjai meghallgatásukkor többször ellentmondásba keveredtek egymással, mindnyájan másként adták elő meséjüket. Előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A csapat két tagját - egy 21 éves férfit, valamint egyik 16 éves társát - őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat. Két, 18 évnél fiatalabb bandatag és másik három felnőtt társuk szabadlábon védekezhet.

Lopás és kifosztás miatt indult eljárás és vizsgálják, hogy a banda tagjai korábban részt vettek-e hasonló bűncselekményekben.


Mivel a 4-6 villamos Budapest legforgalmasabb villamos vonala, naponta sok ezer ember utazik rajta. A járat olyan környékek határain (is) közlekedik, ahol elég sok „veszélyes elem” él és tevékenykedik. Mindezek azt eredményezik, hogy jó pár zsebes, és kisstílű bűnöző fordul meg a körúti villamosokon. Eleinte minden szerelvényen voltak biztonsági őrök, de csak azért, mert a város vezetősége attól tartott, hogy a nagy ellentéteket kiváltó Combino szerelvényeket politikai állásfoglalás képpen megrongálják. Amióta a Combinok beszerzési ügye elcsendesedett, már nem védik a villamosokat, és az utasaikat sem.

Aki rendszeresen utazik a vonalon, tudja, hogy bizonyos megállókban elég nagy eséllyel szállnak fel „rosszarcú elemek”. Főleg a Blaha Lujza téren, a Nyugati Pályaudvarnál, de nem ritkák a Mester utcánál, vagy akár a Ferenc körútnál sem. Nagyrészt ezek az „elemek” jelentenek veszélyt az utasokra. Főleg estefelé, és hétvégén aktívak. Az erőszakos bűncselekmények ritkábbak, de ha az ember sokat közlekedik a járaton, láthat pár kisebb-nagyobb verekedéseket. A zsebelések viszont nagyobb számban fordulnak elő.

A zsebesek módszeréről már korábban írtam (itt és itt). Van, hogy egyedül dolgoznak, de mint a cikkből is láthatjuk, vannak, akik csoportosan. Leginkább a könnyen pénzzé tehető értékekre utaznak, mint például a mobilra, MP3-lejátszó, és természetesen a készpénzre.

A nagyobb csoportban járó zsebeseket veszélyesebbnek tartom, mint azokat, akik egyedül zsebelnek. Úgy vélem, hogy a csoportban tevékenykedők agresszívabbak lehetnek (csoportban mindig bátrabb az ember), hajlamosabbak az erőszakra. Ha kiszemelnek egy áldozatot, körbeülik/körbeállják, és a célpont ellenáll, akkor könnyen rátámadhatnak, míg a magányos zsebesek kerülik a konfrontáció, és az erőszak minden formáját. Szerintem nem volt ritka, hogy ha nem tudták kizsebelni a célpontjukat, akkor kirabolták.

Érdemes még megemlíteni a másik módszert is, amikor az alvó utasokat fosztják ki. Ilyenkor megközelítik a nagy általánosságban ittasan szunyókáló áldozatot, és a külső zsebekből elemelik az értékeket. Nem ritkán felvágják a nadrág zsebét, és így szerzik meg a pénztárcát, mobilt.

A zsebeléseket nagyobb eséllyel lehet kivédeni, ha az értékeinket jól elrakjuk, a készpénzünket több helyre tesszük, a mobilt, pénztárcát (bármilyen más értéket) nem hordjuk külső zsebekben. Ha utazunk, akkor figyelünk a környezetünkre, és minden lökődés, érintkezés után ellenőrizzük, hogy mindenünk meg van-e. Erről már írtam korábban is (itt és itt).

Fontos, hogy a járművön soha ne aludjunk el! Ha nagyon fáradtak vagyunk, akkor inkább álljuk végig az utat, de nem szabad elaludni a járművön!

Lehetőség szerint kerüljük el, hogy a többi utastól elkülönülve utazzunk, mert ha felszáll egy csoport, akkor könnyen körbevehetnek bennünket, és ilyen esetekben a többi utas még hajlamosabb félrenézni, és úgy tenni, mintha nem történne semmi. Ez a tanács főleg az éjszakai és a rossz környéken való utazásra vonatkozik.

Ha látjuk, hogy gyanús társaság száll fel a járműre, helyezkedjünk úgy, hogy minél kevésbé legyünk akadályoztatva, hogy ne tudjanak minket körbe venni, és készítsük elő az önvédelmi eszközünket (pl.: markoljunk rá a gázspray-re). Ha veszélyes időszakban és környéken utazunk, akkor ne üljünk le, mert ülve sokkal kiszolgáltatottabbak vagyunk.

4-6-os villamoson nem ritkák a részegek, főleg hétvége felé, este. Nem éri meg szóváltásba kerülni a ittas társaságokkal, nem szabad velük leállni vitatkozni. Figyelmen kívül kell hagyni a hülyeségeiket, és meg kell próbálni kitérni a provokáció elől.


Vigyázzatok magatokra!

2010. 09. 27.

Vélemények a lőfegyver tartásról 2

A mai bejegyzésben folytatom a lőfegyvertartással és hordással kapcsolatos (üdítően kulturált) vélemény cserémet Túlélővel.

Az előző bejegyzésemben szerepeltetett érvekre válaszolt (http://tuleloblog.blogspot.com/2010/09/lofegyvertartasrol-hozzaszolas-2.html) és ezeket a válaszokat adta:

"A magyar társadalom alatt nem csak az egyszerű állampolgárokat értettem, hanem a rendőrséget, a bürokratikus jogszolgáltatást, végrehajtást stb. Szerintem amíg dilettáns emberek ülnek bizonyos székekben, addig nem szabad döntéseket hozniuk."
A rendőrség jelenleg a gázpisztolyokat sem tudja helyén kezelni. Rengetegen panaszkodnak rosszul kitöltött engedélyekre és kártyákra. Később belerázódnának a folyamatba. Nem lehet emberek jogait elvenni csak azért, mert a rendőrség vagy valami hivatalnokok nem eléggé felkészültek. A rendőrség elvileg szolgál és véd, nem jogokat von meg. Ez a politikusokra is érvényes kellene hogy legyen.

"Chicago csak egy hasonlat, az 1900-as évek eleji chicagoi állapotokra utaltam.
Véleményem szerint több bűncselekmény történne, ha több lőfegyver lenne az utcán.
"
Az 1900-as évek beli Chicago-ról nem tudok sokat, viszont a jelnlegi városokról annál többet. Ahol fegyvereket tiltottak be, ott nőtt a bűnözés. Betiltották a fegyvereket nagy amerikai városokban, betiltották Angliában, Ausztráliában. Több lett a bűnözés. Meghozták a Brady (fegyvervásárlást korlátozó) törvénycsomagot. Semmi nem változott bűnözést illetően. Hiába lett a sok tiltás, nem javult a közbiztonság. Inkább romlott.

"És szerinted nincsen baj a kiképzés minőségével? :) "
A rendőréség képzésével baj van, de más országban sem működik tökéletesen a rendőrség. Amerikában is vannak hiányosságok. Viszont a rendőrség képzetlensége miatt nem lehet embereket eltiltani az övédelem jogától. Sőt, ha képzetlen a rendőrség, vagy nincs elég rendőr, akkor méginkább csak saját magára számíthat az állampolgár. (Nézd meg az Ohio-ról szóló videót, amit feliratoztam!)

"Nem arra gondoltam, hogy náthásan nem lehetne lőfegyvered :)
Az orvosi vizsgálatot úgy értettem, mint orvosi pszichikai vizsgálatot. Ne egy gyorstalpalón végzett pszichológai asszisztens végezze a vizsgálatot, hanem egy hozzáértő pszichiáter.
"
Ha valaki pszichés zavarokkal küzd, annak már van orvosi/rendőrségi múltja. Így szűrik ki itt is az embereket fegyvervásárlásokkor. Szükségtelen a vizsgálat.

"Azért kötném anyagi feltételhez, hogy valaki ne a fegyver segítségével akarjon pénzt szerezni. Ha már ott van a szekrényében a pisztoly, könnyebben elcsábul, mint ha utána kellene járnia, és meg kellene vennie a fegyvert."
Tehát akkor igazam volt, hogy csak gazdagoknak adnál fegyert. Mi van ha valaki nagyon szegény és egy éven át gyűjt egy kis pisztolyra? Nem vehetne semmit, mert nem gazdag? Én nagyon sokáig gyűjtöttem a puskámra és nem mondhatnám, hogy sok pénzem lenne. Ennyi erővel engem is simán eltilthattak volna a fegyvervásárlástól.

Legális fegyverekkel szinte soha nem követnek el bűncselekményeket. Főleg nem úgy, hogy ott van egy fegyver és majd ő megy és kirabol vele egy bankot. Ilyen nincs. Aki ilyet tervez, az illegális úton veszi meg a fegyvert a bűncselekményhez. Ennyi erővel a kést is gazdagsághoz lehetne kötni, mert most késsel követik el a rengeteg rablást. Legalább is Magyarországon biztosan.

Itt puska és shotgun vásárlásnál adnak az ember kezébe 2 papírt és hazaküldik. Az egyik papíron van pár jogi tudnivaló, a másik papíron pedig biztonsági előírások vannak. (Később majd beszkennelem a papírokat amiket kaptam.)

"Lehet, hogy az 1 év szűk időintervallum.
Viszont logikusnak tartom, hogy megújítsák az engedélyt, mert az ember változhat (változik) fizikailag, szellemileg stb. Nem elég, hogy az illetőnek van fegyvere, azzal tudni kell bánni. Erről tenne vizsgát az, aki hordja az eszközt (hordás, elővétel, szituációs lövészet stb.)
"
Tehát ha valaki öreg, az automatikusan elveszítené a fegyvertartáshoz való jogát? Csak azért, mert nem kapcsol villámgyorsan, vagy le van lassulva, az még nem jelentheti azt, hogy ne védhesse meg saját magát. Ha olvasod a híreket láthatod, hogy leginkább pont az idős emberek a bűnözők célpontjai. Van, hogy naponta ölnek idős embereket. Hányan élték volna túl a támadásokat, ha mondjuk a támadáskor a levegőbe tudtak volna lőni egyet? Ha csak egy ember megmenekül, már az is számít!

Valahogy nem is tudok elképzelni tömegesen 80 éves nyugdíjasokat, ahogy szituációs lövészeteken vesznek részt. És hogy is lenne a dolog? A 40ezer forintos nyugdíjból utazgasson, fizessen engedélyeket, illetékeket? Már az is nagy gond lenne nekik, hogy egy tanyáról eljussanak a legközelebbi nagyvárosba.

"Azért veszel fegyvert, hogy porosodjon? Ugyan, ha azért veszel fegyvert, mert tartasz attól, hogy használnod kell, akkor azzal foglalkozni kell, főleg, ha az utcán akarod hordani. A tartás, mint az otthon védelmi eszköz nyilván más elbírálásban kellene, hogy részesüljön."
A legtöbb ember -ha otthon tartja- nem fogja folyton babusgatni a fegyverét. Beteszi a fiókba és akkor veszi elő, ha hallja, hogy épp kirabolják a házát. Nem fogja naponta pucolgatni, olajozgatni.
"A szülőkre vonatkozó résszel maximálisan egyetértek.
A szúrópróba szerű ellenőrzést szintén az utcán hordott fegyverre értem.
Az otthonban pedig ellenőrizni kellene, hogy van-e fegyverszekrény, az előírtaknak megfelelően van-e kialakítva stb. Én sem szívesen élnék egy olyan országban, amikor a rendőr bármikor betoppanhat.
"
Nem tudom, hogy mit ellenőrizhet a rendőr az utcán, azt tudom, hogy aki rendőrrel találkozik itt, annak kötelessége jeleznie a rendőr felé, hogy van nála legálisan tartott fegyver és engedélye van hozzá. Ezt a rendőr elkönyvelheti, talán mondhatja, hogy amíg tart az igazoltatás, közúti ellenőrzés addig adja át a fegyvert. Ez utóbbit bevallom nem tudom.

A fegyverszekrényt kétélű dolognak tartom. Ha elzárva tartasz mindent, akkor lehet, hogy pont nem jut időd arra, hogy elővedd egy súlyos helyzetben. Persze ez talán nem lenne annyira rossz dolog, főként ha egy személynek több puskája lenne otthon.

"Sarkítok: nem szeretném, ha a szomszédomnak egy 88-as flak figyelne a hálószobájában.
Önvédelemre, az otthon védelmére tartsanak revolvert, de ne egy automata géppisztolyt
."
A 88-as flak az nem pisztoly, revolver, puska vagy shotgun. Az egy ágyú. Itt most nem ezekről van szó. Az automata géppisztolyokkal nem tudom mi a baj, itt tartanak az emberek azt is -$200 adó és sok papírmunka után-, de aki legálisan kitölt egy fél tonnányi nyomtatványt, az biztos, hogy nem fogja rossz dologra használni az így megszerzett fegyverét.

"Szerintem ezen kellene változtatni. Szerinted nem? Úgy vélem, hogy bármilyen erőszakos bűncselekmény esetében szigorú legyen a büntetés, függetlenül attól, hogy volt-e lőfegyver az esetnél, vagy sem."
Ez pontosan így van, de sajnos nem látom reálisnak az elképzelést. Ez megint csak a politikusokon múlik, tőlük viszont jót ne várjon az ember.

"Részben igazad van. Hülye emberek mindenhol vannak, de én úgy gondolom, hogy ezeknek a hülye embereknek kevesebb esélyt kell adni, hogy súlyos hülyeségeket csináljanak."
A cikkből az sem derült ki, hogy hány évesek voltak ezek a fiatalok. Úgy tűnik, hogy még nem voltak 18 évesek, tehát ha mondjuk az amerikai törvényeket nézzük, elvileg hozzá se juthattak volna semmilyen fegyverhez. Hiába a jó törvény, ha van 1-2 ember aki nem tartja be őket. Pár ember miatt viszont nem lehet egy egész országot büntetni.

"Ha valaki meg akar verni, azt könnyebb kivédeni, mint ha le akar lőni."
Ha van nálad fegyver, akkor nem verhetnek meg és nem késelnek meg. Legálisan vásárolt fegyverrel senki nem fog lelőni, mert aki bűnöző, az a törvény szerint nem juthat fegyverhez. Ha a bűnöző tudja, hogy bármelyik járókelőnél lehet önvédelmi fegyver, akkor nem biztos hogy olyan magabiztosan támadnák meg az embereket az utcán. Még ha illegális fegyvere lenne a bűnözőnek még úgy is aggódhatna, mert tudná, hogy a járókelő esetle visszalőhet rá. Most nem kell ilyesmitől tartaniuk.

"Ha minden 18 éven felüli embernek lehetne fegyvere, szerinted a fegyveres rablások száma mennyivel nőne meg? Szerintem sokkal. Aki most késsel fenyegetőzik, az a lazább fegyvertartási törvények miatt lőfegyverrel fenyegetőzne. Szerintem."
Nem minden 18 éven felüliről van szó, hanem minden törvénytisztelő 18 éven felüliről. Aki törvénytisztelő, az pedig nem fog se rabolni, se másokat terrorizálni. Aki nem törvénytisztelő, vagy mentális problémás, azt a NICS vizsgálat szűrné ki.

s itt nem szeretnék Amerikai, vagy Nyugat-Európai példára válaszolni, mivel ott mások a körülmények: a társadalmi berendezkedés, a rendőrség, a törvényhozás és végrehajtás, az emberek mentalitása stb."

Jó, hagyjuk el egy pillanatra a nyugati példákat. Nézzük Oroszországot! Bár az, hogy mi számít fegyvernek nagyjából megegyezik a Magyarországon lévő törvényekkel -csak nem a Szovjetuniótól vette át ezt Magyarország?-, a fegyverhez jutás mégis elérhető a civilek számára is.

Mit ír a Wikipedia?
"According to Russia's gun laws, Russian citizens can buy smoothbore shotguns, such as Saiga 12, gas pistols, or revolvers shooting rubber bullets. Safe use of this arsenal for five years allows purchase of a rifle or carbine.

In Moscow alone, some 400,000 people legally keep 470,000 weapons."
Fordítás: "Az orosz törvények szerint az állampolgárok vehetnek shotgunt, mint például a Saiga 12, gázpisztolyokat, gumilövedékes revolvereket. Ha valaki 5 éven át helyesen használja ezeket, akkro vásárolhat golyós puskát illetve karabélyt.
Csak Moszkvát tekintve 400ezer ember tart legálisan 470ezer fegyvert."

Nem mondható, hogy Oroszországban ne lenne bűnözés, hogy az ottani politikai múlt jobb lenne a magyar múltnál. Inkább rosszabb történelmi helyzete volt az orosz civileknek. Mégis sokkal több joguk van most a fegyvertörvények szempontjából, mint egy átlagos magyar embernek.


Véleményem, válaszom:


A rendőrség jelenleg a gázpisztolyokat sem tudja helyén kezelni. Rengetegen panaszkodnak rosszul kitöltött engedélyekre és kártyákra. Később belerázódnának a folyamatba. Nem lehet emberek jogait elvenni csak azért, mert a rendőrség vagy valami hivatalnokok nem eléggé felkészültek. A rendőrség elvileg szolgál és véd, nem jogokat von meg. Ez a politikusokra is érvényes kellene hogy legyen.
Hát, ha javulna a rendőrség kiképzése, és képzési szintje, nem lenne szükség lőfegyverre az utcán. :)
 De gondolom abban mind ketten egyetértünk, hogy a jelenlegi, bürokratikus, nem minden esetben hozzáértő állomány nem lenne képes kezelni a dolgot, ugye? Ezen változtatni kell.


A rendőréség képzésével baj van, de más országban sem működik tökéletesen a rendőrség. Amerikában is vannak hiányosságok. Viszont a rendőrség képzetlensége miatt nem lehet embereket eltiltani az övédelem jogától. Sőt, ha képzetlen a rendőrség, vagy nincs elég rendőr, akkor méginkább csak saját magára számíthat az állampolgár. (Nézd meg az Ohio-ról szóló videót, amit feliratoztam!)
Jogos, teljesen igazad van. Sok esetben az embernek magának kell megvédenie magát.
Csak nem mindegy, hogy mitől védi meg magát az ember. Én úgy vélem, hogy ahol legálisan kapható lőfegyver, ott könnyebb lőfegyverhez jutnia a bűnözőnek (nem legális úton).


Ha valaki pszichés zavarokkal küzd, annak már van orvosi/rendőrségi múltja. Így szűrik ki itt is az embereket fegyvervásárlásokkor. Szükségtelen a vizsgálat.”
Erről nem vagyok meggyőződve. Az utcán hetente találkozok olyan emberekkel, akiknek nem lenne szabad fegyvert adni a kezébe, még sincsenek felügyelet stb. alatt. Csomó ember, aki nem rendeltetésszerűen használná a lőfegyvert priusz nélküli. Falun, kisvárosban, nagyvárosban, Budapesten szerintem mindenki tudna példát hozni.


Tehát akkor igazam volt, hogy csak gazdagoknak adnál fegyert. Mi van ha valaki nagyon szegény és egy éven át gyűjt egy kis pisztolyra? Nem vehetne semmit, mert nem gazdag? Én nagyon sokáig gyűjtöttem a puskámra és nem mondhatnám, hogy sok pénzem lenne. Ennyi erővel engem is simán eltilthattak volna a fegyvervásárlástól.
 
Legális fegyverekkel szinte soha nem követnek el bűncselekményeket. Főleg nem úgy, hogy ott van egy fegyver és majd ő megy és kirabol vele egy bankot. Ilyen nincs. Aki ilyet tervez, az illegális úton veszi meg a fegyvert a bűncselekményhez. Ennyi erővel a kést is gazdagsághoz lehetne kötni, mert most késsel követik el a rengeteg rablást. Legalább is Magyarországon biztosan.

Itt puska és shotgun vásárlásnál adnak az ember kezébe 2 papírt és hazaküldik. Az egyik papíron van pár jogi tudnivaló, a másik papíron pedig biztonsági előírások vannak. (Később majd beszkennelem a papírokat amiket kaptam.)


Szegény alatt olyan embert értek, aki nem rendelkezik állandó, és rendszeres jövedelemmel, aminek a mértéke azért több mint a minimálbér.
Ne essünk a ló túloldalára. Ököllel is meg lehet ölni egy embert, még sem kell levágni senkinek a kézfejét :)
Én attól tartok, hogy ahol legálisan lehet venni lőfegyvert, ott illegálisan is könnyebb megszerezni, mint egy olyan országban, ahol jobban ellenőrzik a fegyvervásárlást.
Mondok egy példát (mint minden példa, ez is sántítatni fog): 18 éves kor alatt nem lehet alkoholt venni a mai magyar törvények szerint. És számold össze, hogy hány 18 év alatti részeg szombatonként, hiába ellenőrzik, és büntetik az alkohol kiadási törvény betartását. Azonban a fű illegális, és ezáltal nehezebb is hozzájutni, mint a sörhöz.


Tehát ha valaki öreg, az automatikusan elveszítené a fegyvertartáshoz való jogát? Csak azért, mert nem kapcsol villámgyorsan, vagy le van lassulva, az még nem jelentheti azt, hogy ne védhesse meg saját magát. Ha olvasod a híreket láthatod, hogy leginkább pont az idős emberek a bűnözők célpontjai. Van, hogy naponta ölnek idős embereket. Hányan élték volna túl a támadásokat, ha mondjuk a támadáskor a levegőbe tudtak volna lőni egyet? Ha csak egy ember megmenekül, már az is számít!

Valahogy nem is tudok elképzelni tömegesen 80 éves nyugdíjasokat, ahogy szituációs lövészeteken vesznek részt. És hogy is lenne a dolog? A 40ezer forintos nyugdíjból utazgasson, fizessen engedélyeket, illetékeket? Már az is nagy gond lenne nekik, hogy egy tanyáról eljussanak a legközelebbi nagyvárosba
.”
Lehet, hogy ezért sokan megköveznének, de én sok időstől még a jogosítványt is elvenném.
Úgy vélem, hogy egy idős embert nem nehéz meglepni. Mire eljut a lőfegyverig 3x agyonverik szegényt, utána pedig a rabló a pénzzel és a fegyverrel elsétál. Így már odajutottunk, hogy van egy gyilkosságunk, és egy olyan fegyver az utcán, ami nem tudjuk, hogy most kinél van.


A legtöbb ember -ha otthon tartja- nem fogja folyton babusgatni a fegyverét. Beteszi a fiókba és akkor veszi elő, ha hallja, hogy épp kirabolják a házát. Nem fogja naponta pucolgatni, olajozgatni.”
Bár én nem vagyok lőfegyverhez értő ember, úgy tudom, hogy a fegyvert karban kell tartani… Én az eszközeimet (bár nem lőfegyverek) hetente, kéthetente átnézem, és javítom, ha valami baja van.


A 88-as flak az nem pisztoly, revolver, puska vagy shotgun. Az egy ágyú. Itt most nem ezekről van szó. Az automata géppisztolyokkal nem tudom mi a baj, itt tartanak az emberek azt is -$200 adó és sok papírmunka után-, de aki legálisan kitölt egy fél tonnányi nyomtatványt, az biztos, hogy nem fogja rossz dologra használni az így megszerzett fegyverét.
Direkt túloztam a flakkal :)
Már korábban kifejtettem, hogy a fegyvervásárlással kapcsolatban mitől tartok, emiatt nem írnám le újra.


A cikkből az sem derült ki, hogy hány évesek voltak ezek a fiatalok. Úgy tűnik, hogy még nem voltak 18 évesek, tehát ha mondjuk az amerikai törvényeket nézzük, elvileg hozzá se juthattak volna semmilyen fegyverhez. Hiába a jó törvény, ha van 1-2 ember aki nem tartja be őket. Pár ember miatt viszont nem lehet egy egész országot büntetni.”
A képek alapján 20-30 évesek. Ha más nem, nézd meg a kezüket, sokat elárul…


Ha van nálad fegyver, akkor nem verhetnek meg és nem késelnek meg. Legálisan vásárolt fegyverrel senki nem fog lelőni, mert aki bűnöző, az a törvény szerint nem juthat fegyverhez. Ha a bűnöző tudja, hogy bármelyik járókelőnél lehet önvédelmi fegyver, akkor nem biztos hogy olyan magabiztosan támadnák meg az embereket az utcán. Még ha illegális fegyvere lenne a bűnözőnek még úgy is aggódhatna, mert tudná, hogy a járókelő esetleg visszalőhet rá. Most nem kell ilyesmitől tartaniuk.
Ha váratlanul meg akarnak késelni, azt nem tudod kivédeni, még fegyverrel sem, viszont a támadó így könnyebben megszerezheti a lőfegyvert, miután lebökte a fegyverest.
Sok ember nem gyakorolja (még gázfegyvernél sem) a hordást, elővételt, célzást stb. Ilyen körülmények között 2-4 méterig (jó pár esetben 6-8 méterre is kitolható a határ) előnyben van a késes támadó. Itt most nem a beállított szituációra gondolok, amiről van fent videó a fegyver videók portálon.
Csak egy példa: a leendő áldozat, aki fegyverrel rendelkezik, de nem gyakorolja az elővételt stb. megy haza bevásárlásból. A keze tele van zacskóval, fúj a szél ezért fázósan összehúzza magát, elgondolkodik azon, hogy mit főzött az asszony vacsorára, és mi lesz a mai meccs végeredménye, majd ekkor a sarokból/kapualjból ráront valaki. Az áldozat először megijed, ledermed, kapcsol, ledobja a zacskókat, kesztyűs/fázó kézzel nyúl a fegyverért előveszi az lőfegyvert, majd célra tart. Mindezt úgy, baromira fél, vagy megijedt, az adrenalintól a finommotorikus mozgása egyenlő a nullával. Ezek mellett nem hiszem, hogy elő tudja venni a fegyvert, úgy, hogy az nem akad be sehova… Az egyszerű viperát nem tudják elővenni az emberek, pedig az csak egy bot.
Az ilyen teszt videóknak az az egy baja van, hogy az áldozat tudja, hogy mi fog történni, tudja, hogy mikor, és azt is tudja, hogy nem történhet baja, mert csak egy műanyag késsel rohannak felé. Ráadásul a támadó egy jó haverja. Nagyon mások a körülmények. Ezért is más az edzőteremben a haverokkal kesztyűzgetni, meg a késdobáló kiskocsmában megvédeni magad.


Nem minden 18 éven felüliről van szó, hanem minden törvénytisztelő 18 éven felüliről. Aki törvénytisztelő, az pedig nem fog se rabolni, se másokat terrorizálni. Aki nem törvénytisztelő, vagy mentális problémás, azt a NICS vizsgálat szűrné ki.”
Biztos vagy benne, hogy minden 18 év feletti ember, aki fegyvert tudna venni, az törvénytisztelő?
Ezt, a mai magyar körülmények között nehezen tudom elképzelni. Szerintem aki fegyvert tudna venni, annak jó része nem törvénytisztelő.


Nem mondható, hogy Oroszországban ne lenne bűnözés, hogy az ottani politikai múlt jobb lenne a magyar múltnál. Inkább rosszabb történelmi helyzete volt az orosz civileknek. Mégis sokkal több joguk van most a fegyvertörvények szempontjából, mint egy átlagos magyar embernek.
Erre hirtelen az orosz neonáci szervezetek jutottak eszembe, amik nem olyanok, mint a volt Magyar Gárda, hanem olyanok, mint régen volt az SS. Konkrétan edzőtermeik, lőtereik, szituációs lőpályáik, és kiképző táboraik vannak (meg persze rangok, kitüntetések, zászlók stb.). A lényeg itt a fegyveres csoportokon van, akik valamilyen elv szerint tömörülnek.
Nem szeretnék rátérni a politikára, mert semmi közöm hozzá, és amúgy is utálom. Ebből a szövegből nem a Gárdára és a neonáci szervezetekre kell felfigyelni, hanem a lényegre, miszerint a legális fegyvervásárlás hova vezethet.
A másik, ami eszembe jutott: szerinted anno 2006-ban mi történt volna, ha lehetne lőfegyvert venni. Itt szintén nem a politikai vonalra igyekszem terelni a figyelmet, hanem csak a polgárháború kirobbanásának nagyobb esélyére szeretném felhívni a figyelmet.


Mindent összevetve értem, és részben egyetértek az érveléseiddel. Úgy gondolom, hogy egy rendezett, más mentalitású, más lelkivilágú állampolgárokkal rendelkező országban nem probléma, ha a valakinek legálisan van lőfegyvere. Viszont a jelenlegi magyar viszonyok között szerintem nem szerencsés.
Azért gondolom ezt, mert az a tapasztalatom, hogy az emberek jó része visszaél a lehetőségekkel, valaki kifejezetten ezeket az utakat keresi, és a büntetések, a jogszolgáltatás nem következetes, és adott esetben a büntetés nem kellően szigorú.
Én a legmesszemenőbbig nem vagyok idealista, lehet, hogy ezért vannak negatív irányú feltételezéseim.


Vigyázzatok magatokra!