Önvédelmi magatartás

A mai bejegyzésben az önvédelmi magatartást szeretném bemutatni, ezen belül is a lelki, és mentális részekre térek ki.

Az elsőként azt szeretném kihangsúlyozni, hogy ha valaki tudatosan figyel a környezetére, az nem feltétlenül paranoiás.

Sokszor vádolnak azzal, hogy üldözésmániám van, mert állandóan támadásra számítok, és minden sarokban egy késes rablót vizionálok. Nos, ez nem igaz. Az ilyen véleményt formáló emberek rosszul értékelik a hozzáállásomat.

Fontos, hogy az ember ne rettegjen folyamatosan az utcán. Ez káros, és szükségtelen. Természetes, ha az ember fél, de nem szabad, hogy a rettegés elhatalmasodjon rajta. Ez a veszélyérzet kialakulhat, az ember saját tapasztalata miatt, de más által elmesélt élmény hatására is. Van, hogy ez a félelem irreális, de van, hogy életet ment. Ezt az érzelmet úgy kell kezelni, hogy ne nyomja rá a bélyegét az életünkre, inkább legyen hasznos a számunkra.

Ha olyan helyen járunk, ahol úgy érezzük, hogy veszélyben vagyunk, ne kezdjünk el rettegni. Fontos, hogy ezt az érzést arra fordítsuk, hogy megfigyeljük a környezetünket. Fontos, hogy ne csak a lábunk elé nézzünk, hanem előre, sőt hátra felé is tekintsünk. Mérjük fel azokat a helyeket, ami adott esetben veszélyes lehet, és gyors pillantásokkal figyeljünk azokra az emberekre, akik mellett el fogunk haladni.
Ennek nem csak önvédelmi haszna van, hanem más kellemetlenségektől is megkímélhet bennünket.

Ennek a folyamatnak ösztönösnek kell lennie. Nem kell üldözött vadnak lenni, de tisztában kell lennünk a környeztünkkel. Például, ha megyünk az utcán, és 50 méterrel előrébb észreveszünk egy csoportosulást, akik nem szimpatikusak számunka, akkor még kikerülhetjük őket anélkül, hogy felhívnánk magunkra a figyelmet. Ha 5-10 méteren belül történik mindez, akkor a csoport felfigyelhet ránk, ami nem féltétlenül egészséges.

Gyakorlati példa: egyik este mentem egy utcában, és azt láttam, hogy sötétben, az utcai lámpák fénykörei közötti területen 4-6 fős társaság álldogált, miközben az autók fent parkoltak a járdán. Nagyon nem akaródzott mellettük (közöttük) elsétálni, de olyan szituációban voltam, hogy nem tudtam átmenni az út túl oldalára, és kikerülni is csak úgy lehetett őket, ha hozzájuk közel haladok el. Bele voltam kényszerítve egy szituációba, ami elől nem tudtam kitérni, ezért még idejében előkészítettem az önvédelmi eszközömet, és úgy mentem el a csoport mellett, hogy egy esetleges támadásra, érdemben tudjak reagálni. Amikor ott voltam a csoport mellett, akkor részben figyeltem az emberek magatartását, mozdulatait, és azt is néztem, hogy merre tudok futni, milyen akadályok vannak előttem, és nem megyek-e zsákutcába.

Ha nem figyeltem volna előre, és nem veszem észre a társaságot, akkor bele sétálhattam volna egy olyan csoportba, amit más körülmények között elkerültem volna. Ha hirtelen lefékezek a társaság előtt, akkor felhívhattam a magamra a figyelmet, amit szintén szerettem volna elkerülni. Mivel felismertem a veszélyt, és láttam, hogy nem tudok előre kitérni (fontos, hogy mindig próbáljunk meg kitérni a baj elől), ezért növeltem az esélyeimet, úgy, hogy előkészítettem az önvédelmi eszközömet.

Amikor elsétáltam a csoport mellett felmértem a terepet, hogy merre tudok menekülni, ha gáz lenne, azért ne fordulhasson elő az, hogy értékes másodperceket veszítek azzal, hogy keresem a menekülési utat. Ha olyan akadállyal találkozok, ami lelassíthat, akkor utolérhetnek egy olyan helyzetben, ami nekem nagyon hátrányos, pl.: éppen mászok át egy korláton.

A másik, amit figyeltem, az a társaság magatartása volt. Ha melléjük érek, és hirtelen elhalkulnak, az nem jelent jót. Ha idegesen toporognak, és felém tekergetik a nyakukat, az sem jó ómen.

Amikor egyhelyben állunk, akkor is kell figyelni a környezetünkre, mert az változhat. Ha várunk a buszra, ugyanúgy tartsuk szemben a körülöttünk lévőket, mint ha az utcán mennénk. Abban az esetben, ha látjuk, hogy olyan társaság jön felénk, amitől tartunk, akkor még időben húzódjunk valamilyen védett helyre. Sok esetben segíthet, ha beleolvadunk a tömegbe. Az is jó megoldás, ha nem feltűnően elsétálunk a csoport útvonalból, a látómezején kívülre, persze úgy, hogy ne legyen feltűnő.

Előfordulhat az is, hogy kispéciznek minket. Ha szemmel követjük a tágabb környezetünket, akkor észre vehetjük azokat a jeleket, amik egy bekövetkező kóstolgatásra, támadásra utalhatnak.

Gyakorlati példa: az egyik este, vártam egy buszmegállóban, és figyeltem a körülöttem folyó eseményekre, és akkor láttam, hogy két, tipikus külvárosi suttyó („veszélyes elem”) a szemközti villámos megállóban méregeti mind a két oldali járda részt. Azt vettem észre, hogy azt a buszmegálló részt, ahol én is álltam, hosszabban figyelik, ekkor előkészítettem az önvédelmi eszközt, hogyha át jönnek az utcán, és odaállnak elém, akkor már fel legyek készülve egy esetleges balhéra.

Fontos, hogy amikor veszélyes helyzetbe kerülünk, megőrizzük a higgadtságunkat. A félelem természetes, és szükséges érzés, mert ez kiélesíti az érzékeinket, elűzi a fáradságot, és éberséget ad, ha nem esünk pánikba. A pánikot el kell kerülni, mert ilyenkor az ember nem tud, vagy nagyon nehezen tud tudatosan mozogni. Ekkor jelentkeznek az adrenalin hátrányos hatásai, mint például a csőlátás, a nehéz légzés, a finom motorikus mozgások elvesztése stb.

Ha belekényszerülünk egy veszélyes helyzetbe, próbáljunk meg nyugodtak maradni, igyekezzünk elkerülni a pánik érzést, például légzés technikával. Alkalmazzunk hasi légzést; az orron át vegyünk mély lélegzeteket, majd a szájon át engedjük ki. Persze, ezt ne úgy tegyük, mint egy lokomotív, hanem lazán, természetesen. Próbáljunk meg lazák maradni, ne feszüljünk be.

Fontos, hogy a bejegyzésben taglalt elővigyázatosság, és óvatosság mindig meglegyenek. Sajnos sok olyan környék van, ahol észnél kell lenni, nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezeken a helyeken támadás érhet bennünket. Nem szabad figyelmetlenül közlekedni.

Ha egy kellemes élmény után utazunk hazafelé, könnyen elkalandoznak a gondolataink, és rutinból közlekedünk. Ilyenkor az ember, jól érzi magát, kellemes dolgok jutnak az eszébe, és nem is nagyon figyel a rossz dolgokra, megfeledkezik arról, hogy baj is érheti. Még ilyen állapotban sem szabad meg feledkezni arról, hogy az élet nem csak kellemes jó élményekből áll, ezért emlékeztessük magunkat arra, hogy figyelni kell a környezetünkre, szemmel kell tartani a körülöttünk lévő embereket.

Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy mindig, minden árnyéktól rettegni kell, és mindenkit félve kell kikerülni!

Az a fontos, hogy minden esetben legyünk tisztában a körülöttünk zajló eseményekkel, minél kevesebb meglepetés érjen bennünket, és mindig legyünk óvatosak. Az elővigyázatosság fontos, de nem szabad túlzásba sem vinni.



Vigyázzatok magatokra!