2010. 09. 14.

Metró

A mai bejegyzésben a metrón való utazást fogom boncolgatni. Az aluljárókra nem fogok részletesen kitérni, de a címkék közül nagyon sok leírásban megtalálható az adott területhez tartozó metróaluljáró bemutatása is.

Az aluljárókról általánosságban annyit tudok elmondani, hogy egy balhé esetén jobb, ha nem számítunk a metróbiztonságiak közbelépésre. (Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a biztonságiak egész nap tétlenül üldögélnek, és a seggüket vakargatják.) Előfordulhat, hogy a metrószinten felszerelt kamerák segítségével érzékelik a balhét, de mire odaérnek, már késő. Persze ez nem minden esetben igaz, lehet, hogy még időben odaérnek, és rendet tudnak tenni, de az is előfordulhat, hogy le sem szarják a balhét, de az is lehet, hogy az állomáson nem tartózkodnak biztonságiak. (Pl.: nekem tavaly nyáron két punkkal volt egy kisebb balhém, a kamerától 10-15 méterre, de senki nem jött, hogy rendet tegyen, így magam oldottam meg a helyzetet).
Ilyen gázos szituációban jobb, ha nem arra építünk, hogy majd megmentenek bennünket. A legbiztosabb megoldás, ha magunkra számítunk.

A metrójáratok is olyanok, mint a város: vannak nyugisabb, és gázosabb időszakai, jobb és rosszabb részei. Aki gyakran, és rendszeren utazik metróval, az nagyjából tudja, hogy mikor van a csúcs, mikor utaznak kevesebben, melyik megállónál milyen alakok szállnak fel.

Először nézzük az időszakokat. Reggelente kevés „veszélyes elem” utazik, ekkor ugyanis az emberek nagy része munkába, vagy iskolába megy. Délelőtt és a nap nagy részében előfordulhatnak „kellemetlen alakok”, de igazán csak este fordulnak elő nagyobb számban, az esti csúcsforgalom után. Ez nem azt jelenti, hogy napközben a metrón teljes biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen semmi sem garantálja, hogy délben nem szállnak fel „veszélyes elemek”. Nem szabad elővigyázatlanul közlekedni, mindig be kell tartani az önvédelmi tanácsokat, és a veszélyesebb időszakban (pl.: este) fokozni az éberséget, és jobban figyelni a környezetünkre.
Figyelem! Nem szabad elővigyázatlannak lenni, mert vannak olyan bűnözők, akik a tömegben tudják csak tevékenységüket folytatni, mint például a zsebtolvajok. Az önvédelem nem csak az erőszakos esetek elleni felkészülésről szól, figyeljünk hát az értékeinkre is.


A metróvonalaknak vannak olyan szakaszai, amik arányaiba veszélyesebbek a többinél. Ezt úgy kell érteni, hogy a veszélyes szakaszoknál jobb, ha az ember éberebb, mint a többi résznél, mert előfordulhat, hogy „nem kívánatos elemek” szállnak fel, de ez nem jelenti azt, hogy a többi megállóban felhagyhatunk az elővigyázatossággal.

M1 (kisföldalatti):
Oktogon, Vörösmarty utca, Kodály körönd, Bajza utca, Mexikói út – érhetik meglepetések az embert, jobb odafigyelni

M2 (piros metró):
Deák Ferenctér – mivel csomópont, itt sok ember fordul meg, érdemes odafigyelni
Blaha Lujza tér, Keleti Pályaudvar, Stadionok – a környéken sok a „veszélyes elem”, ezért jobb elővigyázatosabban közlekedni
Örs vezér tere - mivel csomópont, itt is sok ember fordul meg, érdemes odafigyelni

M3 (kék metró):

Újpest Központ, Újpest Városkapu, Gyöngyösi utca - a környéken nagyobb számban fordulnak elő „veszélyes elemek”, ezért jobb elővigyázatosabban közlekedni
Árpád híd – mivel csomópont, itt sok ember fordul meg, érdemes odafigyelni, továbbá itt is gyakoribbak a „veszélyes elemek”
Nyugati Pályaudvar - mivel csomópont, itt sok ember fordul meg, érdemes odafigyelni, továbbá itt is gyakoribbak a „veszélyes elemek” (főleg hétvégén, és este)
Deák Ferenc tér – mivel csomópont, itt sok ember fordul meg, érdemes odafigyelni
Ferenc körút, Klinikák, Nagyvárad tér -  a környéken sok a „veszélyes elem”, ezért jobb elővigyázatosabban közlekedni
Határ út - a környéken sok a „veszélyes elem”, ezért jobb elővigyázatosabban közlekedni
Kőbánya-Kispest - mivel csomópont, itt sok ember fordul meg, érdemes odafigyelni


Még pár szót a metrószerelvényen való utazásról.
Sok esetben kényelmes leülni, és olvasni, vagy zenét hallgatni, de ezen tevékenységek végzése közben is legyünk elővigyázatosak. Ha tudjuk az időszak, vagy a metróvonal adott része nem éppen biztonságos, akkor figyeljünk jobban oda, hogy még időben tudjunk reagálni egy esetleges veszélyes helyzetre. A kérdést nem kell túl misztifikálni, például mielőtt a metró beáll a megállóba, és kinyitja az ajtaját nézzünk fel az olvasnivalóból és figyeljük meg, hogy milyen emberek szállnak fel. Ha nem ítéljük veszélyesnek a felszállók egyikét sem, akkor lehet tovább olvasni.

Szerencsésebbnek tartom, ha az ember nem ül le, hanem állva utazik. (Persze, ha munka, vagy edzés után megy haza az ember, akkor fáradt, és jól esik leülni.) Szerintem az a legjobb, ha beállunk valamelyik ajtó széléhez, azon az oldalon ahol nincsen utasforgalom.
A hármas üléseknél is van egy ajtó, a két padsor közötti részen (ezen keresztül lehetne átmenni a szomszéd szerelvénybe), ide szerintem akkor érdemes állni, ha a padokon már ülnek; ha üresek, és úgy állunk az említett részhez, akkor előfordulhat az a kellemetlen eset, hogy egy „veszélyes elemekből” álló társaság szétszóródik a mellettünk lévő padokon, így szorult helyzetbe kerülhetünk.

A különböző vonalakon máshol nyílnak az ajtók, ezt érdemes figyelembe venni, ha utazik az ember, mert így be tud állni a szemközti oldalra, átlátja a terepet, és nincsen útban a le-és felszállásnál:

M1 (kisföldalatti):
A menetirány szerinti jobb oldalon.

M2 (piros metró):
A menetirány szerinti baloldalon, a végállomáson változhat, de ott már úgy sem érdekes.

M3 (kék metró):
Újpest Központ – Dózsa György út: a menetirány szerinti jobb oldalon
Lehel tér – Nagyvárad tér: a menetirány szerinti bal oldalon
Népliget – Határ út: a menetirány szerinti jobb oldalon
Kőbánya-Kispest: változó, de ott már úgy sem érdekes


A kellemetlen élmények egy részét megelőzhetjük úgy, ha udvariasan (normálisan) viselkedünk az ellenőrökkel, és biztonságiakkal, főleg, ha azok a bérlet, vagy a menetjegy érvényességét ellenőrzik. Természetesen bunkó emberek mindenhol vannak, de szerintem egyszerűbb előre felmutatni a jegyet/bérletet, mint leállni szívózni.

Kényelmesebb és praktikusabb, ha bérletünket egy könnyen elővehető helyen tartjuk, és nem kell emiatt a tárcánkban, táskánkban kotorászni, ha elővesszük a tárcánkat, azt könnyen kikaphatják a kezünkből.


A metrójáratok ellenőrzöttebb területek, mint más járatok, vagy mint az utca, de nem árt itt is résen lenni, főleg a kiemelt szakaszokon, és időszakokban.


Vigyázzatok magatokra!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése