2010. 09. 21.

Fegyveres rablások


A mai bejegyzésben a fegyveres, főleg a késes fenyegetéses rablásra szeretném felhívni a figyelmet.


"2010.09.20.
Késsel tartotta sakkban, míg kiforgatta zsebeit

Hazafelé, az utcán támadta meg, s fosztotta ki ivócimboráját egy különös visszaeső, többszörösen büntetett előéletű fiatalember Tokodaltárón. A rendőrök rövid idő alatt elfogták a rablót - értesült a HavariaPress. Az eset vasárnap éjszaka történt a Komárom-Esztergom megyei község egyik kocsmájánál. A 31 éves áldozat együtt italozott támadójával, aki hazafelé menet, az utcán kapta elő 15 centis pengéjű kését. A késsel megfenyegette a férfit, közölve, hogy megszúrja, ha megmozdul. A sakkban tartott áldozat zsebeit aztán módszeresen átkutatta a támadó, s a megtalált pénzzel, egy mobiltelefonnal, valamint egy kézi számítógéppel távozott. A megtámadott ember elmondása alapján a rendőrök rövid idő alatt azonosították, s még aznap, éjfél előtt elfogták a rablót. A 27 éves fiatalembert, aki nem volt már ismeretlen a rendőrök előtt, őrizetbe vették. A korábban négy esetben rablás, zsarolás, személyes szabadság megsértése, valamint testi sértés kísérlete miatt elítélt fiatalember előzetes letartóztatását kezdeményezték."


Erre a hírre azért hívom fel a figyelmet, mert jól bemutatja, hogy a rablások egy része hogyan történik. A bűnöző fegyverrel, az esetek legnagyobb részével késsel, megfenyegeti az áldozatot, míg a támadó, vagy egy tettestárs elveszi az értékesebb tárgyakat: elsősorban kézpénzt, mobilt, ékszert, elektronikai eszközöket.

Ilyen helyzetben már késő védekezni, elől van a fegyver, és általában az ember hasának szegeződik, vagy a kés éle ott matat a toroknál. Ha kényszerítve vagyunk, akkor az a legjobb, amit tehet az ember, hogy átadja az értékeit, és ha kellő lélekjelenléte van, akkor megpróbál lefaragni az elszenvedett veszteségekből, pl.: visszakéri a SIM kártyát.

Pár helyen tanítanak olyan technikákat, amik pont az ilyen fenyegető esetekből való szabadulásról szólnak. Nem azt mondom, hogy ezeket hülyeség megtanulni, de nagyon fontos, hogy az ember tudjon mérlegelni, hogy megéri-e kockáztatni; pl.: késsel fenyeget a támadó, ha átadod az értékeidet, buksz (mondjuk) 15 000 forintot, ha ellenállsz, akkor lehet, hogy átszúrja a gyomrodat. Megéri a 15 000 forintot, hogy 3 hétig kórházban legyél, fájdalmaid legyenek, kimaradj a munkából, örök életre magadon viseld a támadás nyomát, és talán maradandó sérülésed is legyen? Arról nem is beszélve, hogy sok esetben az ilyen típusú rablás úgy történik, hogy az egyik támadó fegyverrel fenyeget, és csak erre összpontosít, míg a másik (a támadót segítő társ) átkutatja az áldozatot, és minden értékét elveszi; ilyen esetekben gyakorlatilag esélytelen, hogy egy edzőteremben tanult technikát alkalmazva megússzuk a helyzetet komoly sérülés nélkül. (Az egyik ismerősömet úgy rabolták ki, hogy egy ember kés szorított a torkához, a másik kettő pedig egy-egy oldalról átkutatta; ilyen helyzetben jobb nem izmozni.)

Fontos, hogy ha már fenyegetnek bennünket, működjünk együtt a támadóval (egy bizonyos mértékig), mert nem tudhatni, hogy milyen ideg-, vagy elmeállapotú a bűnöző. Ha drogos, és már kattog az adagja miatt könnyen eljárhat a keze. Kerüljük a hirtelen mozdulatokat (ha csak nem visszatámadunk), mert az ijedség miatt könnyen belénk állhat a kés.
A cél az, hogy minél előbb, minél kevesebb sérüléssel, és veszteséggel szabadulni a helyzetből.

Ezen szituációk egy része elkerülhető, ha az ember figyeli a környezetét, és betartja az alapvető önvédelmi szabályokat. Fontos, hogy ne csak előre figyeljünk, hanem a teljes környezetünket tartsuk szemmel, ne felejtsünk el oldalra (különösen az utcasarkoknál), és hátra nézni. Elemezzük az utcán lévő emberek viselkedését, és vegyük észre az árulójeleket, a testbeszéd, a viselkedés sok mindent elárul. Ha tudjuk, hogy rossz környékre visz az utunk, készüljünk fel: a pénzt több, nem nyilvánvaló helyre rejtsük el, halkítsuk le a telefonunkat (rosszul jöhet, ha alkalmatlan időpontban csörren meg, ezzel ránk terelve a figyelmet), igazítsuk meg ruházatunkat, hogyha futásra kerül a sor, ne akadályozzon bennünket semmi, és készítsük elő önvédelmi eszközünket.


Vigyázzatok magatokra!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése