2009. 05. 27.

Lehel tér

A bejegyzésben leírtak már nem valósak, egy korábbi állapotot mutatnak be. Az idő elteltével már változott a környék, a különböző intézkedések hatására változott a hely közbiztonsága is.

Az aktuális állapotokról például ezen az oldalon tudsz informálódni: http://otthonterkep.hu/?s=elado&o=osszbun&lat=47.454094290400015&lng=19.388809204101562&z=11


Lehel tér és környéke

Sokak úgy vélekednek, hogy a Lehel tér, és környéke nyugis hely. Régen talán így is volt, de az utóbbi években nagyot esett a környék közbiztonságának színvonala.
Az aluljáróban (mind a két szinten) érdemes odafigyelni. Eseti jelleggel előfordulnak seftes, lehúzós „elemek”.
Ha a 14-es villamos végállomása felé megyünk, akkor nagy eséllyel futhatunk csövesekbe, akik a telefonfülkéknél csöveznek. Mocskosak, büdösek, ez alap, de nem ritkán erőszakosan tarhálnak (főleg a „könnyebb” áldozatoktól, pl.: nők, idősek stb.) Érdemes őket kerülni, vagy lepattintani.
A csövesekkel még közel sem merült ki a veszélyek forrása: nagyon sok „gyanús elem” szokott lebzselni az aluljáró felső szintjén (a metro feletti szinten), a kijáratnál. Van olyan, hogy csempész cigiket árusítanak, „Cigi! Cigi! Cigi!” kiáltással. Soha ne álljunk le velük üzletelni, mert nagy eséllyel átbasznak. Vagy azt mondják, hogy add át a pénzt, mert mindjárt hozzák a cigit, de a pénzeddel megpattannak. Vagy ha meg is kapod a karton cigit, nem biztos, hogy az van benne, amire számítasz: kitömik a dobozt mindenféle papírral, így súlyra, állagra stimmel, de csak akkor derül ki az átbaszás, amikor kibontod a kartont. Vagy az is lehet, hogy nem kérik előre a pénzt, csak megkérnek, hogy kísérd el őket egy helyre, ahol kifizeted, majd átveheted a cigit, de amikor odaérsz, kipakoltatnak (fizikai kényszer hatására minden értékedet át kell adnod).
Az aluljáró másik vége sem egy jó hely, de itt kisebb a veszélyforrás, mint nincs olyan körülmény, ami miatt megérné a „gyanús elemeknek” bandázni (a Lehel piac bejáratán kívül nincs olyan tényező, ahol potenciális áldozatokat találnának; nem úgy, mint a másik oldalon: pl. a villamos végállomása)
A következő hely, amire érdemes odafigyelni, az a 14-es villamos végállomása. Itt sok minden történik, lehúzások, lopások, verekedések/verések stb.
A 14-es villamossal jönnek be a „gyanús elemek” Angyalföldről, és itt bandáznak, csencselnek karöltve a többi külteleki suttyóval. Ha felszállunk a villamosra, próbáljunk meg úgy helyezkedni, hogy szemmel tarthassuk az ajtókat. Ha lehet, ne hallgassunk (itt se) zenét a járművön (mert így kevesebb forrásból értesülhetünk, ha veszélybe kerülünk/kerülhetünk, illetve láthatóvá teszünk egy olyan tárgyat, amit szívesen vennének el tőlünk).
Napközben nem vagyunk akkora veszélynek kitéve, mert ilyenkor relatíve nagy tömeg fordul meg a környéken, de este már megnő az esélye annak, hogy lehúznak, belénk kötnek stb.

Vigyázzatok magatokra!

2009. 05. 25.

Árpád-híd

A bejegyzésben leírtak már nem valósak, egy korábbi állapotot mutatnak be. Az idő elteltével már változott a környék, a különböző intézkedések hatására változott a hely közbiztonsága is.

Az aktuális állapotokról például ezen az oldalon tudsz informálódni: http://otthonterkep.hu/?s=elado&o=osszbun&lat=47.454094290400015&lng=19.388809204101562&z=11


Árpád-híd és környéke

Ez a terület egy forgalmas csomópont, és itt is ajánlatos figyelmesebben vizslatni a környezetünket. Itt verődik össze, Angyalföld, Újpest, és Békásmegyer „színe-java”.
A metro aluljáróról röviden: sokszor látni „gyanús elemeket”. Jobbik esetben virágot, zoknit, övet, egyéb biz-bazt árulnak, de nagyon sokszor összeverődnek a „nemkívánatos elemek” is. Estefelé láthatják őket a metro szinten, az aluljáróban grasszálni őket. A szutykos, kéregetős undormány is, és a lehúzós-keménykedős helyibaszszájba is megtalálható a metro szint (mindkét) aluljárójában. Ha elhagyták az aluljárót, utána sem szabad lazítani, mert a felszínen is vannak veszélyes zónák (erről később).
Sok veszélyes elemet vonz még az Árpád-hídnál található Volánbusz végállomás is. A végállomás be/kijáratánál érdemes figyelni a csomagokra, tárcákra, telefonokra (stb.) és egymásra is.
Ha már az utcán tartózkodnak, akkor se lazítsunk. A József Attila színház mögötti területen, a panelházak között elég sok olyan elem fordul meg (vagy éppen ott lakik) akik adott esetben veszélyesek lehetnek az átlagemberre, ha nem feltétlenül szükséges, ne sétafikáljank arra.
Az Árpád-híd, pesti hídfőjének északi oldalán, a panelházsor peremén látható játszóterek szintén kerülendő zónák. Általában suli után (helyett) itt gyűlnek össze, a sokszor agresszív fiatalok (sokuk még nincsenek büntethető korban…). Esténként pedig itt szoktak piálni, szivornyázni (szívni), ebből kifolyólag veszélyesebbek, mint alapból. Ha nem szükséges, itt se grasszáljanak.
A környék kis utcái szintén nem olyan biztonságosak, a panelházakban sok olyan család él, amelyek tagjai veszélyesek a társadalomra.
A buszmegállókban sem lehet lazítani, mert itt is előfordulnak a „nemkívánatos elemek”, számítsunk arra, hogy valamelyik buszmegálló szélfogójában egy ilyen társulat vert tanyát.
Az 1-es villamoson elég nagy gyakorisággal történik lehúzás (rablás). Ha ezen a villamoson utaznak, lehetőség szerint halkítsák le a mobilt (vagy legalábbis ne „villogjanak” vele), én azt tanácsolom, hogy még a fülhallgatót is vegyék ki a fülükből (nem csak akkor, ha az 1-es villamoson utaznak, hanem általában), ha esetleg van valamilyen önvédelmi eszközünk, akkor azt ellenőrizzük. A villamoson mindig többedmagukkal szállnak rá az emberre.
Ha elhagyták az Árpád-híd környékét, még mindig nem szabad fellélegezni, mert vonzáskörzetében is sok kellemetlenség érhet minket: pl. a Béke térnél hasonló a helyzet.

Külön bejegyzésben nem szándékoztam kitérni a Gyöngyösi útra (metromegálló), ezért ezt most jellemezném:
A Gyöngyösi út szintén nem olyan nagyon nyugis hely, a Duna Pláza sok olyan elemet vonz, akik nem tudják hogyan eltölteni az idejüket, míg más iskolában, vagy dolgozni van. A kórháztól befelé (keletre, a Dunával ellentétes irányban), ahol a paneles lakóházak vannak, szintén figyeljenek oda.


Cikk:

http://hvg.hu/itthon/20090420_keseles_a_buszon.aspx


Késelés egy buszon Angyalföldön

2009. április 20. 22:08 Utolsó módosítás:2009. április 20. 22:10

Besétált egy közeli kórházba az a fiatalember, akit egy autóbuszon szúrtak meg Angyalföldön, a Gyöngyösi utcai megállóban - mondta el Sagyibó Melinda, a BRFK sajtóügyeletese hétfőn az MTI-nek.

Egy háromtagú társaság és egy fiatal férfi közötti szóváltásához riasztották a rendőröket, de az erőszakig fajult vita egyetlen résztvevőjét sem találták a helyszínen. A késsel megszúrt sértett súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel jelentkezett az egyik közeli kórházban. Pár órával később pedig három tizenéves fiút állítottak elő a rendőrök; már megkezdődött kihallgatásuk, amelynek célja, hogy tisztázzák szerepüket a szurkálásban - mondta a sajtóügyeletes.

MTI



Vigyázzatok magatokra!

2009. 05. 21.

Újpest Központ, Újpest Városkapu

A bejegyzésben leírtak már nem valósak, egy korábbi állapotot mutatnak be. Az idő elteltével már változott a környék, a különböző intézkedések hatására változott a hely közbiztonsága is. 

Az aktuális állapotokról például ezen az oldalon tudsz informálódni: http://otthonterkep.hu/?s=elado&o=osszbun&lat=47.454094290400015&lng=19.388809204101562&z=11


Újpest Központ és Újpest Városkapu

Nem mindig látszik erről a két helyről, hogy veszélyes lenne. Van olyan, hogy úgy tudunk elsétálni, hogy egy gyanús elemet is látnánk. Viszont van olyan, hogy úgy jövünk fel az aluljáróból, vagy úgy szálunk fel a buszra-villamosra, hogy sűrűn tekingetünk a hátunk mögé.
Ami általánosságban elmondható, hogy mind a két hely sok veszélyt rejt magában.
Az újpest központi aluljáróban elég sokszor bandáznak gyanús elemek. Általában a telefonfülkékhez szoktak behúzódni, de van, hogy az aluljáró közepén bandáznak, hangoskodnak (néha látni rendőröket is, de nem jellemző). Ha átmegyünk az aluljárón, először mindképpen nézzünk körbe, és próbáljuk kikerülni vagy elkerülni a veszélyesebb zónákat.
Az utca szinten a következő helyeken kell figyelni: Burger King előtti, és a szent istván téri buszmegállók. A Szent István téren csövesekbe is belefuthatunk (vagy ők futnak belénk…). Általában csendesen kunyerálnak, de van egy-kettő agresszív típus is. Általában a mindenes bódé melletti buszmegállóban csöveznek (régi 147-es, mostani 30-as busz megállója), vagy tér felőli oldalon (ahol van a városháza is) üldögélnek, szintén a megállóban (régebben voltak kihelyezve kerti padok is, de azokat elvitték, mert állandóan összehugyozták azokat).
A tarka banda sajnos, szinte mindenhol megtalálható az utca szinten (is). Itt ajánlatos hallgatózni is, nem csak figyelni a környezetünket.
A hamburgeres előtt is körültekintően viselkedjünk, mert néha itt esznek (zabálnak) a nem kívánatos személyek, illetve a lejjebb (a metro felé) lévő bódénál vesznek cigit, piát stb.

Újpest Városkapunál hasonló a szituáció, annyi különbséggel, hogy az aluljáróban, nincs semmi extra, ami miatt bandáznának (a már említett) gyanús elemek. Ez viszont nem mondható el metro aluljáró kijáratóról: az északi végén van egy abc, ahol rendszerint vásárolnak, illetve egy kisebb bokros placc. Itt is óvatosan kell közlekedni, itt könnyen sarokba szoríthatnak, illetve van egy csomó olyan hely, ahol simán lehúzhatnak, anélkül, hogy bár ki is meglátná őket (és hívná a rendőrséget – jobb esetben).
A déli kijáratnál egyből van egy kocsma (talponálló, ivó), ahol a részeg munkástól, a csövesen át, a lehúzós „gyanús elemig” minden megtalálható. A buszvégállomás környékén (match előtt, fent a fülkéknél) is megfigyelhető olyan csoportosulás, ami az épségünket veszélyeztetheti. Néha mindenféle hülyeséget árulnak (öv, zokni stb.) Itt is fokozottan figyeljünk oda, ha feljövünk az aluljáróból.

Például:

http://index.hu/bulvar/2009/03/16/embert_olt_majd_eletet_adott/

Embert ölt, majd életet adott
· Független Hírügynökség

2009. március 16., hétfő 17:49 Frissítve: 2009. március 16.

Kilenc hónapos terhesen késelt halálra egy nőt 2007 nyarán egy fiatalasszony, akit a helyszínen hagyott iratai buktattak le. A kisgyerekes anyukát 12 év börtönre ítélték.


A Fővárosi Bíróság 12 év börtönre ítélte hétfőn emberölésért és más bűncselekményekért azt a 25 éves nőt, aki a gyilkosság elkövetésekor kilenc hónapos terhes volt. Az ítélet jogerős.
A büntetlen előéletű, közvetlenül a szülés előtt álló nő 2007. július 25-én Újpesten, az utcán megszólított egy középkorú, 55 éves asszonyt, cigarettát kért tőle. A nő hiába utasította el, a fiatalasszony követte őt, és másodszor is cigarettát kért tőle. Az asszony ingerülten utasította el a zaklatót, aki erre a nála levő késsel kétszer úgy hátba szúrta - súlyos tüdő- és szívsérüléseket okozva- , hogy az áldozat perceken belül meghalt.
A büntetlen előéletű fiatal nő ezután elvette a halott táskáját a benne levő értékekkel együtt, és elmenekült, de a helyszínen felejtette a saját táskáját, az irataival együtt, így hamarosan rendőrkézre került. A fiatal nő az emberölést követő napon megszülte gyermekét.”

Vagy:

http://www.mno.hu/portal/353694

„Mellbe szúrtak egy férfit a metrón: megvan a késelő2006. május 11. 11:53

MNO

Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a tizenévest, aki a gyanú szerint csaknem halálra késelt egy középkorú férfit az Újpest-Városkapu metróállomáson - értesült a HavariaPress.

Az 52 éves férfi szerdán késő délután keveredett szóváltásba egy fiatalemberrel az állomás peronján. A vita odáig fajult, hogy a fiú kést ragadott és mellbe szúrta a férfit, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A nyomozók a személyleírás alapján késő estére azonosították a feltételezett tettest, egy 14 éves budapesti fiút, akit háromnegyed tizenegy körül, az állomás területén el is fogtak. Az elkövető a kihallgatásán elismerte tettét. A rendőrség őrizetbe vette és büntetőeljárást indított ellene.”

Nem ígérem, hogy mindegyik helyszín leíráshoz fogok cikket mellékelni. Ami eszembe jut (mint pl. ezek; vagy a Blaha Lujza téri késelés „Maugli” által) azokra rákeresek. Úgy vélem, hogyha jobban megkotorjuk az internetet, akkor sok (túl sok) ilyen jellegű cikket találhatunk.

Vigyázzatok magatokra!

2009. 05. 18.

Az első bejegyzésben felületesen felsoroljuk azokat a helyeket (a teljesség igénye nélkül), amik közismerten veszélyesek.

- Újpest Központ, és Újpest Városkapu
- Árpád híd
- Lehel tér
- Nyugati Pályaudvar
- Ferenc körút
- Klinikák
- Határ út
- Kőbánya-Kispest
- Moszkva tér
- Blaha Lujza tér
- Keleti Pályaudvar
- Örs Vezér tér
- Mester utca
- Baross utca
- Rákóczi tér
- Oktogon

Ezek a helyek metrovonalon (M3, M2) vagy villamosvonalon (4-6) helyezkednek el. Ezeken a helyeken fokozottabban figyeljünk oda a környezetünkre. Azt mondhatjuk, hogy a felsorolt környékeken leginkább este van veszélnyek kitéve az ember, de nem ritka, hogy nappal is történik atrocitás. Általában itt többedmagukkal, bandába verődve grasszálnak a veszélyes elemek (nem fogom leírni, hogy kikre kell gondolni ilyenkor). Ilyenkor ajánlatos a mobilt eltenni, nem villogni vele, kerülni a tekintetüket, de határozottan viselkedni (ne lássák rajtad, hogy félsz), előre megtervezni az esetleges menekülési útvonalat, előkészülni egy esetleges atrocitásra. Ha nagyobb csoportosulást látunk, és veszélyesnek ítéljük a helyzetet, ne szégyeljünk útvonalat módosítani (pl. kikerüljük az aluljárót). Sokszor a rend éber őreire (értsd: zsaruk) jelenlétére sem szabad számolni.

Hamarosan végigvesszük egyesével a helyszíneket. Ha jönnek olvasói levelek, akkor azok is felkerülnek.

2009. 05. 14.

Köszöntőként: azért indul el a blog, mert mostanság egyre jobban elszaporodtak az erőszakos bűncselekmények. Általában ezek áldozatai védtelen, kevésbé (vagy egyáltalán nem) felkészült emberek voltak. Az önvédelem legelső és talán legfontosabb lépése az az, hogy megpróbáljuk elkerülni a veszélyes helyeket, helyzeteket. Azok számára indult a blog, akik tájékozódni szeretnének arról, hogy hova ne menjenek, milyen területeket kerüljenek ki.
Igyekszem majd nem csak a veszélyes környékek meghatározására szorítkozni, hanem hasznos tanácsokat is próbálok adni.
Amit érdemes elolvasni: www.onvedelem.blog.hu Itt nagyon sok hasznos tanácsot találtok, amit érdemes megfogadni, és magadévá tenni.
Ha érdemi tanácsot, vagy tájékoztatást tudsz adni, akkor küld el levélben a hovane@citromail.hu e-mail címre. Kérlek csak hasznos, és valós történeket, információkat adjatok!

Hamarosan elkészül az első bejegyzés. Addig is vigyázzatok magatokra, és járjatok nyitott szemmel!

ui.: még valami: botrányos a helyesírásom, és a "nyelvtanom", kérlek kíméljetek meg az ezekre vonatkozó hozzászólásoktól. Köszi! :)