2009. 12. 02.

Zsebesek

Az ünnepek közeledtével megszaporodik a zsebtolvajlások száma. Ez az az időszak, amikor az emberek nagyobb összeget hordanak a táskájukban, zsebükben, több helyen megfordulnak, és a szokásosnál nagyobb a tömeg.

Zsebesekkel leginkább a tömegközlekedés főbb vonalain, és a forgalmas helyeken találkozhatunk. Boltok, plázák, pályaudvarok, forgalmasabb csomópontok a zsebtolvajok vadászterülete. Minél nagyobb a tömeg, és a forgalom, annál ideálisabb a körülmény egy ilyen bűncselekményhez.

Vannak olyan zsebesek, akik csoportban dolgoznak. Ezek általában úgy fosztanak ki valakit, hogy valamivel elterelik az emberek figyelmét, és amíg rájuk figyelnek, addig a csoport csendes tagja kizsebeli a bámulókat.
Az is előfordulhat, hogy verekedést imitálnak, generálnak, ott még kevésbé tűnik fel, ha valaki neki lökődik az áldozatnak. Ilyen esetben lehet terelni a csoport csendes tagja felé az áldozatot.
Mivel csoportosan dolgoznak, jelentős lehet az erőfölény az áldozat és a zsebesek között. Tettenéréskor gyakran viselkednek agresszíven. Legyünk nagyon körültekintőek, mert nem tudni, hogy kitartozik a zsebes bandába.

A másik fajta, aki egyedül dolgozik. Gyakran improvizálnak, megpróbálják kihasználni a környezet nyújtotta lehetőségeket.
Őket nehezebb kiszúrni, mert általában ügyesebbek, mint akik bandában fosztogatják az embereket, emiatt nehezebb is ellenük védekezni. Ritkán agresszívek, de tetten éréskor tudnak meglepetéseket okozni.

Leggyakrabban a külső zsebekből, táskából emelik el az értéktárgyakat (mobil, tárca stb.), de van olyan, hogy kivágják (pl.: PVC vágóval) a táska/zseb alját. Előfordul az is, hogy a női táskák vállpántját elvágva elfutnak a táskával a kezükben.
Ha bárhol levesszük a táskánkat, kabátunkat, mindig tartsuk szem előtt (pl.: soha ne terítsük a szék háttámlájára, ha gyorsétteremben vagyunk).
Csak azokba a zsebekbe tegyünk értékes dolgokat, amik közvetlenül vannak rajtunk, és rálátunk (tehát a kabátzsebbe ne tegyünk telefont, a farzsebbe pedig ne rakjuk a tárcánkat). A táskákkal ugyan ez a helyzet: váll-, hátizsákba ne tegyünk apró, értékes tárgyakat.
Ajánlatos elosztani az értékeket a zsebek között: ha készpénz van nálunk, akkor több helyre tegyük el, így nem vész el az egész egy zsebelés alkalmával.
Segíthet az is, ha felülre papírzsebkendőt teszünk, így nehezebben tudja kitapintani, megfogni a tárcát, mobilt stb.
Ha valami szokatlan dolgot tapasztalunk (veszekedés, verekedés stb.), jobban figyeljünk a környezetünkre. Ha meglöknek, azonnal ellenőrizzük, hogy nem lettünk-e könnyebbek egy mobillal, vagy más hasonló értékes dologgal.

A forgalmas vonalakon (pl.: 1-es, 2-es, 4-es, 6-os, 61-es villamos, 7-es busz, metrók), a forgalmasabb aluljárókban (pl.: Deák, Keleti, Nyugati), valamint a plázákban, csarnokokban különösen figyeljünk oda.


Vigyázzatok magatokra!

3 megjegyzés:

  1. Szerintem a legalkalmasabb zseb az összezárt (gombolt vagy zippzárazott) kabát belső zsebe. Erre még ráfogni is rá lehet ha elöl összezárjuk a karjainkat.
    Egy kérdés: érdemes pl tárcát láncra csatolva farzsebben hordani? Sokaknál láttam. Igaz, hogy elvinni talán nehezebb, de felkelti a figyelmet.

    VálaszTörlés
  2. A láncra csatolt pénztárcáról megoszlanaka a vélemények.

    Az mindenesetre biztos, hogy nem, vagy nehezebben tudják elvinni a zsebedből a pénztárcát, hiszen a láncot nem tudja átvágni (az övbújtatót igen, de az rizikós).
    Sokan csinálják, hogy elviszik a tárcát, és később kiveszik belőle a pénzt, és a többit eldobják. A lánc viselésével ezt el tudod kerülni. Ha valaki matat a farzsebed körül, és érzed, hogy megrántja a láncot, akkor talán még időben tetten érheted a zsebtolvajt.
    Sőt, ha van láncod, akkor azt is elkerülheted, hogy a tárca kilógó csücskére ráfogva, kirántsa a zsebedből a bukszát, és elrohanjon vele.

    VálaszTörlés
  3. Pici:

    Hello!
    A lánc szerintem nagyon hasznos a pénztárcán. Magam is így hordom, csak nem a farzsebben, hanem az elülsőben. A farzsbbel nekem aggályaim vannak. Mondhatni a hátad mögött tárolod a pénzed, esetlegesen az irataidat. Szerintem jobb ha elöl hordja az ember, mert akkor még is csak szem elött van, és a lánc hossza is meghatározza, hogy hol kényelmesebb. Amire kiszeretnék térni, az az, hogy ha a lánc bastagsága és hossza engedi, akkor az hogy hova rögzítjük, az is fontos. szerintem a legjobb ha az öved köré fűzöd. Lehet az övbujtatóra is kapcsolni, de az egy kissebb rántásra kiszakadhat. az öv (már ha hord az ember) akkor az egy jó megoldás. Amit még meg szeretnék osztani, hogy ne mutasd, hogy hol van a tárcád. ha a farzsebedben hordod, akkor azt látják a lánc miatt. Én még a láncot is belecsúsztatom a zsebbe, ezzel sem adok infót, hogy hol van a pénzem.
    Üdv!

    VálaszTörlés