2009. 10. 08.

Elemzés

Ami bejegyzés rendhagyó lesz. Az alábbi cikket szeretném kielemezni, minden előítélet nélkül, a blog szellemiségét figyelembe véve.


http://index.hu/bulvar/2009/10/07/megvertek_egy_foiskolast_mert_a_romak_utcajaba_ment/

Megvertek egy főiskolást, mert a romák utcájába ment

2009. október 7., szerda 20:48

Közösség tagja elleni erőszakkal, vagyis rasszista bűncselekménnyel gyanúsít a rendőrség öt józsefvárosi romát.

Romák vertek meg szeptember 30-án egy főiskolás fiatalembert Budapesten, a VIII. kerületi Tavaszmező utcában, tudta meg az MTV Híradója. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskola hallgatójának többször durván beszóltak, majd amikor el akart menekülni, ütni kezdték. "Hogy mersz bejönni a mi utcánkba?", "Megdöglesz", ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket kiabáltak.
A fiatalember hiába próbált elfutni, tizenöten körbevették, és rátámadtak. Végül a bántalmazottnak sikerült elmenekülnie a támadói elől. A főiskola kollégiumába rohant be, ahová már nem követték támadói.
A rendőrség öt támadót elfogott a térfigyelő kamerák képei alapján. A négy férfit és egy nőt közösség tagja elleni erőszakkal, vagyis rasszista bűncselekménnyel gyanúsítják. A bíróság mind az öt - egyébként büntetett előéletű - gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.
Csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak miatt nyolc év fegyházat is kiszabhat a bíróság. Budapesten tavaly egy nyomozás indult rasszista bűncselekmény kapcsán, idén az év első tíz hónapjában már öt, de ez az első eset, amikor a sértett nem valamelyik kisebbséghez tartozott.


Elsőként azt említeném meg, hogy ez sajnos, mindennapos dolog. Azért, mert nem szerepel a hírekben, nap, mint nap történnek, ilyen, és ehhez hasonló bűncselekmények. Sokszor sokkal szerencsétlenebb, tragikusabb végkifejlettel.
Budapesten is, vidéken is ez mindennapos. Újpesten, a belvárosi részekben (VI., VII., VIII., IX. kerület egyes részein), Kőbányán, Csepelen stb. hasonló történeteket mesélhetnének az ott lakók. Persze nem feltétlenül hasonlítanának a cikkben leírtakra, de egy valami közös bennük: egy bizonyos csoport által terrorban tartott utca/környék/falu stb.
Úgy vélem, hogy az ilyen csoportokat nem kell bemutatni (vagy ha mégis, akkor az illető valószínűleg még életében nem jött le a Rózsadombról… az ilyeneknek jó lenne kiköpni az ezüstkanalat, és kinyitniuk a szemüket).
Ezek a csoportok a külvilággal szemben összetartóak, a végletekig bosszúállóak, és erőszakosak. Sokszor értelmetlenül (ad hoc), vagy szórakozásból kötnek bele az emberbe, de elég gyakori indok a vagyonszerzés (pénz, telefon, ékszer stb.) is.

Az ilyen eseteket nehezen lehet kivédeni. Többek között ezért is indult el a blog: tudd, hogy melyik környéket kerüld, illetve ha oda kell menned, tudd, hogy mire számíthatsz. Persze, ha olvasod a blogot, az nem azt jelenti, hogy megúszod az ilyen szituációkat, de legalább felkészültebb vagy. (A főiskolás srác nagyon jól tette, hogy futott, és nem állt le izmozni tizenöt emberrel szemben.)

A cikk első részét olvasva kitűnik, hogy miért indult el a blog:
-melyik környékeket kerüld el
-hova tudsz menekülni, ha baj van
Erről többet talán nem is írnék.

„…ez az első eset, amikor a sértett nem valamelyik kisebbséghez tartozott.”
Ez hazugság! Ez egy rohadt nagy hazugság! Felháborítónak, és dühítőnek tartom, hogy ezt leírták, és meg is jelenhetett. Mint a bejegyzés elején is írtam, az ilyen, és ehhez hasonló esetek mindennaposak, csak nem foglalkoznak vele.

Kíváncsi vagyok, hogy a kiszabható nyolc évből hányat fognak kapni az elkövetők. Valamint arra is kíváncsi vagyok, ha a tizenöt elkövetőből ötöt le is csuknak, akkor mi lesz a maradék tízzel…

Várom észrevételeiteket és hozzászólásaitokat témával kapcsolatban. Ne szerénykedjetek, írjatok bátran!

Vigyázzatok magatokra!

7 megjegyzés:

  1. Ironikus és szomorú, hogy eljutottunk, oda, hogy cigányokat vádolnak rasszizmussal. Jól mutatja, merre is tartunk. Az Index meg az összes többi médium és a politikusok is szarjanak sünt, amiért ezt így tálalják, kozmetikázva a valóságot. Emberek, ébresztő! A saját gyerekeink jövője kerülhet veszélybe az ilyen söpredék (nem bőrszíntől függően) miatt! Amíg a homokba dugjuk a fejünket és a törvények a bűnösöket védik, semmi nem fog változni!

    VálaszTörlés
  2. A rasszizmus bőrszíntől független; nem csak fehér utálhat egy bizonyos (nép)csoportot.
    "A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi és politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel."

    egyébként igazad van!

    VálaszTörlés
  3. Halihó...Valóban szomorú. De sajnos az is igaz, hogy mindennapos, bár én vidéki vagyok. De azért azt is tisztázzuk, hogy az állati ösztönök bőrszintől függetlenek... Magyar is ver magyart, belém kötött ma a vonaton, hazafelé egy magyar faszi, és mázlim volt, hogy kiállt mellettem egy másik csóka. Szóval, ja rohadjonmegmindenroma, de azért nem csak bennük van a hiba. A másik... Oké, ne dugjuk a homokba a fejünket. Akkor?:) Én például, ha vonaton elkapnak a szadai cigányok, mit csináljak? Fussak, ne dugjam homokba a fejem és kürtöljem szét, hátha elkapnak még egyszer? Oké, szar az egész úgy, ahogy van és nem is azt mondom, hogy mindent el kell türni egymásnak, és azt sem, hogy tanuljunk meg békében élni egymás mellett, mert én is magyar vagyok. Tünjenek a picsába és rugdossuk őket Indiáig, de akkor sem tudunk velük mit tenni. Lázongani, utcán garázdálkodni sem sokkal értelmesebb. Tele vagyunk etnikumokkal, nem tudunk mit tenni. De sokkal jobb nem lesz, ha lázongunk és utcára vonulunk tiltakozni és ok nélkül verjük egymát. Itt jönne az ellenvélemény, hogy de a srác sem provokálta őket. Ez is igaz. De amig jómagyaremberek lövöldöznek cigókra vidéken addig miről beszélünk? Oké, elegünk lett. Igen, ez a módi? Ha valakiből elegem van, menjek és öljem le? Ugyan kérem, nem az őskorban élünk, nem módi. Mindkét félben van hiba, ezt valljuk be. Persze, magyarok vagyunk és ezt mindig fáj beismerni, de én kitartok amellett, amit eddig is hangoztattam. Igen, nekem is hányingerem van a cigányszagtól, nekem is felfordul a gyomrom ha egy csókolózó cigópárt látok és igen, kinyílik a bicska a zsebemben, ha roma gyereket látok. De megpróbálok nem útban lenni és nem is lesz nagy baj. Persze, nem tudod kivédeni, de ma a bőrömön tapasztaltam, hogy nem csak a cigánytól kell félni, a baromság, a kötekedhetnék, az aljasság és a szemétség teljesen bőrszintől független. Persze, BP más, mint B.A.Z. megye(merthogy én ott élek), de hülyék vannak itt is, meg ott is. És mivel expressz nem lehet hazaküldeni a cigányokat Indiába, mert akármennyire fáj beismerni, kb 700 éve itt élnek ők is, próbálkozzunk nem lázadni. Egyik fél sem. Nem kell, hogy a törvény a bünösöket védje. Oké, akkor tessék kedves ötletelő, vonulj be a Parlamentbe, és dobd fel az ötletet. Kis halak vagyunk, és nekem személy szerint elég bajom van anélkül is, hogy stresszeljem magam, hogy mikor fognak belém kötni és uristen és basszamegmitkeresnekitt. ÉS nem tartom magam aljabb magyarnak, mint bárki más, egyszerűen nem értek egyet a fennálló helyzettel, egyik fél részéről sem. De persze úgyis mindenki nekem fog esni, hogy hogy képzelem, de mivel szabad véleménnyilvánítás van… Sajnálom, ha valakit sért, vagy valakit bánt. Tenni nem tudok ellene, de nem is fogok ezen problémázni. Persze, irigylem, akinek nincs más gondja, de valljuk be, bárkivel megtörténhet. Ha például ma egyedül vagyok a kabinban, lehet, hogy most a kórházban pislogok és nem egy cigó vert volna meg, hanem egy magyar. Ismerjük be, mindenkiben van hiba, nem csak ők a hülyék, hiszen minden konfliktushoz két fél kell. Tenni nem tudunk ellene, lázongjunk, mert az jó. Persze én ilyen békeszerető emberke vagyok, ámbár ha valaki BAZ megyében lázong, akkor annak megvan az eredménye… ( Férreértés ne essék, nekem is volt már bajom a cigányokból, kitört az egyik első fogam, kificamodott a vállam és azóta félek a kutyiktól… De nem fogok baltával támadni minden romára….) Pláne a Miskolc-Szerencs vonalon. Na mindegy, lehet utálni, lehet kitiltani, lehet hülyének nézni, de én is magyar vagyok és én is tiszta szívből gyűlölök minden rohadt cigányt, de nem hangoztatom ,nem lázongok és legfőképpen nem azzal telnek a napjaim, hogy uristen, mi lesz. Mert attól nem lesz jobb… Csók mindenkinek!

    VálaszTörlés
  4. Upszi... Bocsánat... Nem csak a mennyiségért, a helyesírási, fogalmazási vagy mondatszerkesztési hibák miatt is!:) Csók!

    VálaszTörlés
  5. Kedves Rauko!

    Nem értem. Miért gondolkoznak az emberek feketén-fehéren? Kimondta, hogy minden cigány rossz, és minden fehér jó?! Hol olvastál ilyet bármelyik bejegyzésben? Ha nem olvastál, miért kell zsigerből ebből kiindulni? Ne adj a számba olyan szavakat, amiket ki sem mondtam.
    Ki mondta, hogy sokkal jobb, ha az utcán lázongunk, garázdálkodunk?
    Nem is értem, hogy honnan jöttek ezek a gondolatok, mert hogy tőlem nem, az is biztos…

    És igen, valóban tele vagyunk etnikumokkal, de érdekes módon, se a ruszinokkal, se a svábokkal, se az örményekkel, se a tótokkal nincs annyi probléma összesen, mint a cigányokkal. Ez egy valós probléma, és az számít struccpolitikának (homokba dugjuk a fejünket), ha ezzel nem foglalkozunk, és a szőnyeg alá söpörjük a témát. Nem roma szépségversennyel, és Kolompár Orbánnal kell megoldani ezt a társadalmi problémát (és itt nem arra gondolok, hogy le kell mészárolni az összeset, mielőtt még valamelyik liberális fajvédő genocídiumot vizionálna). Ezt nem szeretném itt kitárgyalni, mert a blog nem egy politikai oldal.

    Visszatérve:
    „Fussak, ne dugjam homokba a fejem és kürtöljem szét, hátha elkapnak még egyszer?”
    Ha hallgatsz, akkor az biztosíték, hogy nem kapnak el még egyszer?
    Ha elmondod másnak is, talán akkor ő majd jobban fog vigyázni, vagy felkészültebb lesz, nem? :)

    „Itt jönne az ellenvélemény, hogy de a srác sem provokálta őket. Ez is igaz. De amig jómagyaremberek lövöldöznek cigókra vidéken addig miről beszélünk?”
    Ugye ezt nem kérdezted komolyan? Mond, hogy nem.
    Számoljuk már össze, hogy hány olyan esetet tudsz mondani, amikor cigányokra lőttek, és hány olyan esetet tudsz felsorolni, ami hasonlít a cikkben szereplőben? Erről ennyit.
    Azok a cigányok, nem azért kezdtek el így viselkedni, mert rálőttek a cigányokra vidéken. Ráadásul már jóval előbb ráléptek erre az útra, mielőtt még lelőtték volna az első cigányt. Nem ragoznám tovább, gondold végig.

    „Mindkét félben van hiba, ezt valljuk be.”
    Ismét a fekete-fehér gondolkodás mód… Kimondta, hogy nem?

    „Oké, akkor tessék kedves ötletelő, vonulj be a Parlamentbe, és dobd fel az ötletet.”
    Ja, akkor maradjon minden a régiben? Hiszen nehogy már elmondjuk azt, hogy így nem lehet élni… Szerintem ezt is gondold végig (persze nem úgy kell felhívni a figyelmet a problémára, hogy lelövünk valakit).

    „…nekem személy szerint elég bajom van anélkül is, hogy stresszeljem magam, hogy mikor fognak belém kötni és uristen és basszamegmitkeresnekitt.”
    Valóban, nem egészséges, ha valaki paranoid állat. Viszont lehet, hogy nem féltél volna annyira a vonaton, ha van nálad egy (jet fejes) gázspray; ha nagyon eldurvult volna a helyzet, lefújod, és elmenekülsz. Erről is szól a blog: egy kis tudatosságot igyekszem az emberek fejébe verni. Nem az észnélküli fegyverkezést támogatom, hanem a józan, megfontolt magatartást. Pl.: a srác jól tette, hogy elfutott, és nem ált le bunyózni a cigányokkal. Itt még egy gázspray sem segített volna, tényleg a futás volt a legjobb kiút (szerintem).

    „ÉS nem tartom magam aljabb magyarnak, mint bárki más, egyszerűen nem értek egyet a fennálló helyzettel, egyik fél részéről sem.”
    Nagyon jól teszed!
    Én is hasonló állásponton vagyok, de pár (szerintem) lényeges dolgot nem vagyok hajlandó figyelmen kívül hagyni.

    „…nem csak ők a hülyék, hiszen minden konfliktushoz két fél kell.”
    Én a helyedben ezt igen erősen átgondolnám…

    Úgy vettem észre, hogy Neked nagyon tetszik a lázongás szó :)
    Lázongásnak számít, ha valaki elmondja a véleményét? :)
    Szerintem itt senki nem lázong, csak mindenki elkeseredett, dühös, és szomorú. Valaki van olyan primitív, hogy így ad hangot a véleményének. Valahol megértem, bár nem értek vele egyet.

    folyt.köv.

    VálaszTörlés
  6. folytatás:

    Summázva a lényeget:
    Hülyeség azt mondani, hogy a cigányok csak rosszak lehetnek, vagy csak ártatlanok. Ugyan ez vonatkozik a magyarokra is, és mindenki másra.
    A tényeket azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni. És tény, hogy nem egy olyan környék/falu/utca/tér van, ahova jobb, ha nem teszed be a lábad. Ezt szomorúnak, és elkeserítőnek tartom. De még jobban dühít, hogy eddig nyomát sem láttam annak, hogy tenni akarnak ez ellen (a fejesekre gondolok). Utána meg csodálkoznak, ha valakinél kiborul a bili, és megy a vadászpuskáért.

    Azt furcsállom a hozzászólásodban, hogy egyből átmentél védekezésbe, holott senki sem támadott. Ne reagáld túl ennyire a dolgot :)
    Remélem nem volt bántó a hangnem! Ha még is, elnézésedet kérem, nem állt szándékomban megbántani.

    VálaszTörlés
  7. Jahj dehogy volt bántó! Való igaz, lehet, hogy túlreagáltam. Az utcákkal,terekkel kapcsolatban meg annyit, hogy pl itt, nálunk egyenesen kellene egy-két ilyen utca vagy tér, mert akkor legalább tudnánk hogy oda nem lehet menni. A tenni akarásról meg annyit, hogy amikor a köztársasági elnök bejelenti, hogy Magyarország a cigányság mellett áll, akkor szerintem nincs miről beszélni!:) És nem védtem ám én senkit, csak leírtam a véleményem! Ha ez zavaró vagy bármi, akkor persze nem teszem többé! Pussz

    VálaszTörlés