2010. 02. 11.

Kerülendő vonalak

Végre egy elemzős poszt! A mai bejegyzésben az urbanikum blogon megjelent írást szeretném nektek ajánlani. Grace Park szépen összegyűjtötte, hogy melyek a gázos közlekedési vonalak (amiket ő is rendszeresen igénybe szokott venni) Budapesten.


A poszt eredeti bejegyzését ezen a linken érhetitek el: http://urbanikum.blog.hu/2010/02/05/kerulouton_6

"Pesti gyerekként, ha békésen szeretnék utazni a tömegközlekedési járműveken (micsoda elvárások!), van néhány vonal, amelyet jobb, ha elkerülök. Én elhiszem, hogy vannak/lesznek emberek, akik azt mondják, hogy X éve arra járnak haza, és soha semmi baj nem volt, de ebben az írásban néhány általam kerülendőnek ítélt busz- és villamosjáratot fogok bemutatni.

Hasonlóan a többséghez, én se csak a munkahely/iskola/otthon háromszöget érintem a járművekkel, bármi más dolgom is adódhat a városban, és bizony volt már rá példa, előzetes tapasztalatok alapján, hogy kerülőúton jutottam el a célomhoz, mert rohadtul nem vagyok kiváncsi a jellegzetes roma becserkészésre, amikor furcsán közvetlen, haveri hangon szólítanak meg egy járművön, majd szinte átmenet nélkül ellenséges stílusra váltanak. Egyébként ez nem egy cigányellenes írás, csak hát volt ilyen tapasztalatom is (és ezzel sajnos nem vagyok egyedül, sőt, mindenkinek van egy története). Pedig aztán se pici nem vagyok, se nagy, se punk, se skinhead, sőt, még provokatív se – azt viszont már megtanultam, hogy igaziból a szutyok/szemét emberek teljesen mindegy, kibe kötnek bele. Nem is kell, hogy belémkössenek ahhoz, hogy kerüljek egy járatot egyébként, elég, ha kívülről kell hallgatnom valami Joshi barat szintű családi cirkuszt. Különösen imádom azt is, amikor mulatós zene megy mobilról, és ha nem szólsz rá semmit, akkor abba kötnek bele, ha pedig szólsz, akkor aztán életed végéig viselheted a következményeit.. Miután megvettem azt a csudaolcsó bérletet, ugyan miért vagyok köteles hallgatni, ahogy nem dolgozó, lopkodó emberek játsszák a királyt egyes járműveken? Valami itt nagyon el van torzulva.

Azt sem először veszem észre, hogy a normális (értsd: nem bűnöző, nem inzultáló) emberek annyira bele vannak ebbe fáradva, hogy sokszor kötözködés/baj esetén inkább kifelé bámulnak az ablakon, mint hogy belekeveredjenek. Egészen abszurd jeleneteket tud ereményezni. Egyébként ha lehetne választani, inkább ’szagolnék’ egy alvó hajléktalant, mint hogy végignézzem, hogyan zsebelnek ki karácsony előtt egy nyugdíjast gyerekek, vagy gyereküket figyelemelterelésre felhasználó szülők. Elvileg ki van az is írva, hogy tilos zenelejátszót mások által hallhatóan üzemeltetni, de máris visszaveszek a rószaszín álmaimból, elvégre Budapesten vagyunk.


Villamosvonalak: 3, 21, 24, 28, 37, 52

A 3-mason a ’kedvenc’ szakaszom az Ecseri út és a kőbányai Szent László gimnázium közötti, szinte minden alkalommal, ha arra jártam, vagy szaralakok veszekedtek egymással, vagy 10 éves gyerekek inzultálták az utazóközönséget. Az Örs és Mexikói úti szakasz tapasztalatom szerint valamivel jobb.

A 21-es villamost nem tudom, be kell-e mutatni bárkinek is, a régi 30-as, ha valaki úgy ismeri, Ferenc körút és Pesterzsébet között jár, az iszonyú hírű/állapotú Gubacsi úton (is). Én még nem láttam olyan 21-est, amin ne ülne legalább 3 olyan arc, hogy 200 méteres körzetébe nem szívesen mennék. A legendás Dzsumbuj mellett is elhaladt, és hiába bontották el, a környéken van még pár hasonló ház. Volt már rá példa, hogy a Borárosról kellett volna eljutnom az erzsébeti Szt.Imre Herceg utcába (tudom, 23-mas is jó), de direkt nem ezt a villamost választottam. Nevetséges, hogy a saját városomban kerülök, de hát ki kiváncsi a miagecitnézel-addideamobilod-mészótábetesvéremnek szentháromságra?

A 24-esről csak hasonlóakat tudok mondani, pedig milyen jó lenne néha a Keleti pu. felé utazva használni, metrós kerülőút helyett a külvárosból.

A 28-37 ’gyémántduó’ viszi a pálmát az összes közül – a legdurvább proli részeken halad át, főleg a 37-es, mielőtt kijön az MTK pálya mellől, atombrutál. A szipusok teljesen alap jelenség. A környékről (pl Pongrác út) meg annyit, hogy egyszer egy motoros haveromat le akarták rántani menet közben a motorról. Óriási.

Az 52-essel nem szeretném megsérteni azokat az erzsébetieket, akik szeretik kerületüket, elég baj az nekik, hogy el kell viselni az utazóközönséget, kiváltképp a Nagysándor József utca- Vörösmarty utca sarok utáni/külső szakaszon. Ha már XX. kerület és közbiztonság, nyugodtan említhetném külön a 23, 23E, 35, 66 buszjáratokat, de kb. ugyanez vonatkozik rájuk.


Buszvonalak: 9, 95, 99, 120 + néha 54, 55

A 9-es busz Kőbányáról jár be a Deák térre, t.k. a Kőbányai úton át, érintve a ’görögkolónia’-ként ismert házat is, ami a Hungária-Kőbányai sarkán van.

A 95-ös Lőrinc és a város között közlekedve érinti a Pongrác utat, Hős utcát, a Hős utca Budapest legveszélyesebb helyeinek egyike. Ismerek olyan lőrincit, aki inkább másképp megy a belvárosba, és ez elég szomorú.

A 99-es a délpesti bérletnemvevők/metróutálók körében nagyon népszerű, mert hamar bevisz a Blahára, sajnos a VIII. kerületen keresztül. Itt szeretném megemlíteni, hogy ez nem valami mindenkitlenézős/sznob cikk akar lenni, és egy esetet leszámítva velem sosem volt gáz ezen a vonalon, talán a helyiek megszokták, hogy ’külsősök’ is járnak ezzel a busszal, és remélhetőleg ezért nem (annyira) csesztetik őket. Velem csak annyi történt egyszer, hogy az Ikarus 260-as leghátsó, egyes ülésén ültem, és köztem meg a korlát között volt kb. egy kisgyereknyi hely, ehelyett egy kb. 30-as éveiben járó nagydarab fazon direkt beállt oda, és farkasszemet nézett velem, meg próbált kötözködni, de nem reagáltam.
A buszt dobáló/köpködő gyerekek is teljesen megszokott jelenség errefelé, ügyesen-okosan bólogatok, nem szabad rászólni, kultúrális sajátosság, hadd játsszon a gyerek. Mi a szarért nem lehet békésen utazni? Költői kérdés.

A 120-as ’veszélyes’ szakaszaként főleg az angyalföldi részt tudom említeni. Az 54-55 párosnak pedig nyilván a Boráros tér-Határ út közti szakaszát értem, mert ez is érinti az ex-Dzsumbujt és környékét, valamint az Illatos utat. Egyszer egy népes család Tescós bevásárlása után őrjöngött, meg szétlocsolták a buszon a nemrég vett kólát. Ha az ember rájuk szól, akkor meg előkerülnek olyan kulcsszavak, mint pl. késelés, szegregáció, előítéletek.

Ha idióta sznob lennék, említettem volna a 85-öst, vagy a 196-ost, esetleg a 20E/30 Reitter Ferenc utcai részét, vagy a 14-es villamost (késő este Frangepán-Fiastyúk-Rokolya!!!), mert külső szemmel elvileg gázos járatnak tűnhetnek, elvégre Kőbányáról, Újpestről, Újpalotáról és Angyalföldről van szó, mégis azt mondom, ezek teljesen elviselhetőek és használhatóak, ezzel is bizonyítva, hogy nem az alapján válogattam össze a ’kerülendő vonalakat’, hogy melyiken láttam már EGY DARAB rosszarcú embert. Itt a szempont inkább az volt, hogy melyik vonalak azok, amiken tényleg RENDSZERES és mindennapos az ilyen jellegű probléma. A 28-37 villamosduóról pedig a BKV Figyelőn is mindenkinek szokott lenni egy ’szép’ története (kedvencem az ülésre szaró hajléktalan).


Ilyenkor gondolom azt, hogy ha Budapest nem lenne olyan elcseszett hely, mint amilyen, akkor bármerre lehetne békésen utazni, és az nagyon jó lenne. A kamerák bevezetésével a buszokon/villamosokon nagyon egyetértek, és alig várom, hogy sor kerüljön rá (ha sor kerül rá). A kamerákat ellenző adatvédelmi biztos gyanítom, hogy nem utazott még a 28-as vilin, a másik pedig, hogy nem értem, miért a bűnözőket/támadókat kell védeni
."


A bejegyzéshez csak annyit fűznék hozzá , hogy én rendszeresen járok Újpesten, és az Angyalföld bizonyos részein, és nem az alapján bélyegzem gázos helyeknek, hogy ezeken a helyeken láttam már EGY rosszarcú embert…
A kedvencem az volt, amikor Angyalföldön, és Újpesten pár nap különbséggel leszúrtak egy srácot, és hátba lőttek egy másik embert (http://www.mno.hu/portal/671722 / http://index.hu/bulvar/hirek/2009/10/29/hatba_lottek_egy_ferfit_ujpesten/).



Vigyázzatok magatokra!

5 megjegyzés:

  1. Kamerák. És mit ér a kamera, ha megrugdosnak a buszon? 3 nap múlva elkapják a tetteseket, de kihallgatás után szabadon védekezhetnek, mert a rendőrség elengedi őket. (Mert mindig elengedik az ilyeneket!) Aztán ennyit ér a kamera.
    Kamerák helyett mi lenne ha törvénymódosításokat alkalmaza az ország és a bűnözőket nem csak kihallgatnák, hanem le is csuknák. Akkor is ha 10 éves.

    VálaszTörlés
  2. Pont ez a lényeg. Ha a kamera segítségével egyszer elkapták az elkövetőt, akkor utána ne engedjék el, és a felvételeket használják fel, mint bizonyítékot.

    VálaszTörlés
  3. A válasszol inkább engem igazoltál. Tehát a lényeg az, hogy lecsukják a támadót. De ha kamera, ha nem kamera, a rendőrség ez nem teszi meg. Ehhez úgy rendőrség kéne, új törvényekkel. Gondolj arra, amelyik boxolni járt és a társaival megölt egy fiatalt a múltkor. Bizonyíték volt rá, tudták ki követte el, mégis szabadlábon van és éli világát. Cosmát hányan ölték meg? És hányan vannak börtönben? Pedig felvétel van arról, hogy vagy 15 ember követtel el a bűncseleményt, videókamera volt a helyszínen. Hányan fognak elítélni? Kettőt?
    A kamera semmit nem ér így. És mi volt 90 előtt? Nem voltak kamerák, de mindig tudta a rendőrség, hogy hol kell keresni az elkövetőt és meg is lett a bűnös. Kamera nélkül.

    VálaszTörlés
  4. Pontosan. A kamera egy eszköz, amit jól lehet(ne) használni, megkönnyítené a rendőrség munkáját.

    Igen, a törvényi szabályozásnak, és a szervezetek rendbetételének is nagy szükség van.

    VálaszTörlés
  5. 95-sel mentem este, nem para.

    VálaszTörlés