A mai (rövid) bejegyzésben az alábbi két cikkel szeretném bemutatni, hogy ha nem figyelnek oda a fiatalkori bűnözés visszaszorítására, akkor hova fajulhat a dolog. A két eset egymástól független, de szerintem jól példázza az egyed bűnözővé válásának státuszait.
Itt a fiatalkorú bűnöző még tart a rendőrségtől, és úgy próbálja megelőzni a köröztetését, hogy megfenyegeti az áldozatot.
Ebben az esetben még fenyeget, de nem fajul tettlegességig a rablás. Persze idő, és környezet kérdése, hogy mikor lép túl azon, hogy „csak” fenyeget.
"Késsel fenyegetőzött egy 17 éves fiú
2010. május 12. 18:29
A 17 éves támadó kirabolt egy fiatal fiút, majd megfenyegette, hogy ha eljár a szája, akkor megbánja
Késsel fenyegetve rabolta ki áldozatát Kazincbarcikán egy 17 éves fiú, a rudabányai fiatallal szemben felfegyverkezve elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkaptányság helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Dobi Tamás közlése szerint a tettes egy nála pár évvel fiatalabb fiút szólított le az utcán. Először kétszáz forintot kért tőle, majd a sértett pénztárcájába nyúlva elvett még háromszáz forintot. Ezt követően a 17 éves fiatalkorú elvette a megfélemlített fiú mobiltelefonját, majd késsel fenyegette meg: ha eljár a szája, könnyen megjárhatja.
A kazincbarcikai rendőrök az adatgyűjtések és tanúkihallgatások során eljutottak az elkövetőhöz, akit kedden őrizetbe vettek, és indítványozták előzetes letartóztatásának elrendelését - mondta a helyettes szóvivő.
Forrás: hirado.hu/MTI"
A következő esetben már a második banda tettlegességig is elment: ütik az áldozatot. Már bandában járnak, és úgy keresik a célszemélyeket.
Itt már rutinosabbak az elkövetők, nem tartanak attól, hogy feljelentik őket; mondhatni nem félnek a rendőröktől.
A környékükön otthon érzik magukat, több mindent megmernek tenni, mint ismeretlen helyen.
Ha többedmagukkal vannak, akkor szintén felbátorodnak.
"Egy nap két rablóbandát kaptak el Budapesten
2010.05.16.
Egyetlen nap alatt két rablóbandát fogtak el a rendőrök Budapesten; az egyik társaság szinte azonnal lebukott, de egy órán belül a másik rablás gyanúsítottjai is rendőrkézre kerültek - jelenti a HavariaPress. A rendőrségre először szombaton kora délelőtt jelentették be, hogy rablás történt a VIII. kerületi Szerdahelyi utcában: az elkövetők megfenyegettek egy férfit, majd eltulajdonították a pénztárcájában lévő készpénzt. A két tettes nem jutott messzire, mindkettejüket perceken belül elfogták a kerületi rendőrök a közeli Mátyás téren. A 18 és 27 éves budapesti gyanúsítottakat előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ügyükben a további eljárást a BRFK Belvárosi Bűnügyi Régiója folytatja le. Néhány órával később hasonló rablás történt Dél-Budán, a XI. kerületi Bartók Béla út és Hamzsabégi út kereszteződésénél is: ott három támadó kötött bele egy 44 éves férfiba, akit többször megütöttek, majd eltulajdonították a könnyebben megsérült áldozat táskáját. A bűnözők itt sem jutottak messzire: a járőrök alig néhány sarokkal arrébb, a XI. kerületi Vincellér utcában elfogták a feltételezett tetteseket, három 36 és 50 év közti férfit. Az egyenruhások mindhármukat előállították, velük szemben a BRFK Dél-Budai Bűnügyi Régiójánál indult eljárás."
Sajnos azt kell mondanom, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények mindennaposak. Az embernek fel kell készülnie arra, hogy a következő utcasarkon belefuthat olyan „veszélye elemekbe”, akik fényes nappal kirabolják. Ez ellen csak úgy lehet felkészülni, hogy az ember mindig készen áll egy támadásra, és megpróbál felkészülni az ilyen esetekre. Fontos, hogy a környékhez igazodjon a készültségi szintünk, de soha ne legyünk figyelmetlenek, vagy óvatlanok, mert bármikor, a legjobb környéken is bajunk eshet.
Vigyázzatok magatokra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése