Közbiztonsági struccpolitika

A mai bejegyzésben egy általános hibára szeretném felhívni a figyelmet, ami miatt sokan válnak áldozatokká, nevezetesen a közbiztonsági struccpolitikára.

Ha valaki burokban éli a világát, annak nehezen lehet elmagyarázni, elhitetni vele, hogy valójában milyen az utca. Ez az ember nem tudja, hogy mit jelent éjjel metrozni, vagy mennyire lehet veszélyes egy éjszakai buszozás.

Nagyon sok ember, nem tudja, hogy mik történnek az utcán, és hitetlenkedve fogadja azokat a történeteket, eseteket, amik nem illenek be az általa elképzelt világképbe. Nem hiszi el, hogy valakit fényes nappal lerángatnak a buszról, és megvernek, vagy hogy délelőtt, a Belvárosban is kirabolhatnak valakit.

Azok az emberek, akik nem fogadják el a tényeket, vagy túlzásnak tartják, azok legtöbbször nem járnak az utcán rendszeresen. Beülnek az autóba, elvezetnek a munkahelyig, majd hazafelé még tesznek egy kitérőt a bolt felé. Este, hétvégén nem nagyon mozdulnak ki, vagy ha mégis, akkor védettebb helyre mennek. Általában a nappali órákban utaznak, egy bejáratott útvonalon, ezért nem csoda, hogy sokkal kevesebbet tapasztalnak, mint azok, akik több helyre is utaznak BKV-vel, a város különböző részeire, különböző időpontokban.

Egy sokat utazó ember tudja, hogy Budapest mely részei veszélyesek, mert tapasztalta, vagy hallgatott a tapasztaltabb ismerőseire, ezáltal már úgy megy egy gázos környékre, hogy figyel a környezetére, mert felkészül egy esetleges támadásra. Azzal, hogy a készültségi szintjét egy fokozattal feljebb állítja, ezáltal nagyobb eséllyel, hamarabb veszi észre, és kerüli el a veszélyt. Egy esetleges támadás, vagy atrocitás nem éri felkészületlenül.

Ha valaki tudja, és elfogadja, hogy rossz a közbiztonság, és készül egy éles szituációra, akkor az sokkal hatékonyabban tudja magát megvédeni, mint az, aki burokban él, és nem fogadja el a tényeket.

Van egy másik típusú ember, aki bár tudja, hogy nem jó a közbiztonság, mégis úgy gondolja, hogy vele nem történhet semmi. Ezek az emberek általában azt hiszik, hogy a rázós esetek mindig „mással történnek meg”, és nem hiszi el, hogy egyszer neki is baja eshet. Valamiért az ilyen emberek meg vannak győződve a sérthetetlenségükről, és a szerencséjükről; ha még is valamilyen negatív élménye lesz, akkor rögtön valaki más lesz a hibás, ahelyett, hogy elgondolkozna azon, hogy az ember csak magára számíthat, és csak maga védheti meg magát.

Az ilyen típusú emberek (akik burokban élnek, és aki nem hiszik el, hogy velük is történhet baj) általában rosszabbul reagálnak, ha valamilyen gázos szituációba kerülnek, mivel soha nem készülnek az ilyen helyzetekre, nincsen semmilyen tapasztalatuk.

A történtek után pedig sokkal nehezebben dolgozzák fel az esetet. Ilyenkor egy világ omlik össze bennük, és nem tudnak mit kezdeni az új realitásokkal. Általában ezek az emberek azok, akik veszettül elkezdenek fegyverkezni, ha már megtörtént a baj.

Fontos, hogy jól mérjük fel a helyzetet, a környezetünket és jó döntést hozzunk. Nem szabad paranoiásnak lenni, de nem szabad félvállról venni a dolgokat. Ha felkészülünk egy esetleges támadásra, de nem rettegésben éljük le életünket, azzal magunknak segítünk.

Végezetül Oliver Cromwell örökzöld tanácsát ajánlanám mindenki figyelmébe: „Bízz Istenben és tartsd szárazon a puskaport!”.

Vigyázzatok magatokra!