2011. 02. 24.

Fontos apróságok

A mai bejegyzésben olyan apróságokra szeretném felhívni a figyelmet, amikről sokszor megfeledkeznek az emberek, mégis sokat számítanak egy gázos szituációban.


Leköpték a rendőrt a villamoson

2011. január 20., csütörtök 17:50

Ordítottak, cigiztek, káromkodtak és összeverték a rendőrt, nem kellett volna

A Boráros térnél szállt villamosra az a két férfi, akik közül az egyik a zárkában fejezte be az utat. Az idősebbik cigarettázott, mindketten hangosan szitkozódtak, mire egy civilben, a szintén szakmabeli élettársával utazó rendőrt megkérte őket, hogy fejezzék be.

Csütörtökön számolt be a rendőrség weboldala a még hétfőn történt, véres és fertőzésveszélyes esetről.

A férfiak a csitítás hatására az addigiaknál is agresszívabbá váltak, a rendőrt és élettársát kezdték szidalmazni. Mikor egyikük szájából elhangzott, hogy „miért mi lesz, rendőrt fogsz hívni?”, a főtörzsőrmester közölte, hogy beletrafáltak. A bejelentés a várttal ellentétes hatást ért el, hiszen a fiatalabbik férfi azonnal arcon köpte, lelökte az épp megálló villamosról, majd ütni-verni kezdte.
hirdetés

A rendőr végül felülkerekedett, élettársának pedig sikerült erősítést hívnia, mire az idősebb támadó elmenekült. Később derült ki, hogy az elcsípett agresszor a veszélyes hepatitis C vírussal fertőzött. A vírus csak vér útján terjed, így a rendőr nem kaphatta el a vírust, ami egyébként májzsugort vagy májrákot okozhat.

Az előállított férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást
”.

http://index.hu/bulvar/2011/01/20/hepatitis_c-s_nyallal_kopte_le_a_rendort_a_villamoson/

Ez az eset jól példázza azt, hogy egy ember nem csak akkor jelenthet ránk veszélyt, ha közvetlenül árt nekünk (pl. megüt). Különböző betegségeket kaphatunk el akkor, ha támadónak a nyála, vére ránk fröccsen, vagy nyílt sebbe kerül. Többek között ezért sem ajánlott a fejet ököllel ütni; ha a kezünk felhasad a támadó fogain, és fertőzött nyál kerül a sebbe, akkor előfordulhat, hogy súlyos fertőzést szedünk össze.
Az ilyen esetek elkerülhetőek, ha a megfelelő vitálpontokat támadjuk a megfelelő támadó felülettel (ezt a megfelelő önvédelmi képzéseken sajátíthatjuk el), vagy ha eszközt használunk.


Agyonvertek egy idős férfit Tiszaföldváron
Megjelent:     2011.02.16. 12:20

Saját otthonában gyilkoltak meg egy tiszaföldvári férfit; az elkövetőket néhány óra alatt elfogták.

A 69 esztendős tiszaföldvári férfi holttestére saját háza udvarán talált rá kedd délelőtt egy barátja, aki azonnal értesítette a rendőrséget. -  tájékoztatott Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A kiterjedt nyomozás eredményeként már késő délután a tettesek nyomára bukkantak, és a bejelentés után nyolc órán belül őrizetbe is vették a gyanúsítottakat: egy 38 éves helybéli férfit és 33 esztendős társát, akiknek kezdeményezték az előzetes letartóztatását is.

A kihallgatások során kiderült: az áldozathoz az utóbbi időben többször is betörtek, ezért flóbertpisztolyt vásárolt, hogy távol tartsa az illetéktelen behatolókat. Hétfőn késő éjjel ennek ellenére a két gyanúsított megpróbált bejutni az idős férfi udvarán lévő műhelybe, hogy egy tartályból gázolajat lopjon.

A házigazda észrevette az idegeneket, és többször feléjük lőtt engedéllyel tartott fegyverével, ez azonban ez nem ijesztette el a tetteseket, akik olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. Ezután a két férfi negyven liter gázolajjal elmenekült a helyszínről.

Forrás: MTI


http://www.hir24.hu/baleset-bunugy/216884/agyonvertek-egy-idos-ferfit-tiszafoldvaron.html

Ezzel az esettel pedig arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy csak olyan eszközt vegyünk kézbe, ami megfelel a célra, és biztosan tudjuk használni.
Először a feladathoz válasszunk megfelelő eszközt; gondoljuk végig, hogy milyen szituációban mire van szükségünk.
Győződjünk meg arról, hogy az önvédelmi eszköz jó minőségű, megbízható, és megfelel annak a követelménynek, amit elvárunk tőle.
Tudjuk használni az eszközt! Azzal, hogy megvettük, még nem tudjuk használni. Minden önvédelmi fegyver, bármilyen önvédelemre szánt tárgy nem működik magától; akkor szabad kézbe venni, ha azt magabiztosan tudjuk kezelni (ez a vis major esetekre, váratlan szituációkra nem vonatkozik).
Ha meg van az önvédelmi eszközünk, akkor azzal gyakorolni kell, mert egy gázos szituációban a legjobb formánkat kell hozni.


Vigyázzatok magatokra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése