2016. 08. 09.

Terrortámadások az önvédelem tükrében

A mai bejegyzésnek nem félelem és pánikkeltés a célja, pusztán szeretném felhívni a figyelmet egy lehetséges problémára és annak megelőzésére.


Magyarországon, Budapesten eddig sem volt ismeretlen a késsel és egyéb (hideg)fegyverekkel elkövetett támadások. Ezek rendszerint vagyonszerzés céljából történtek vagy a támadó és az áldozat közötti konfliktus miatt. Időnként halhattunk olyan támadásról is, ami azért következett be, mert a támadó(akár bizonyos szerek hatására, akár azok nélkül) nem volt beszámítható. Ezen támadások valamennyire kiszámíthatóak voltak, valamilyen szinten ezekre fel lehetett készülni. A késsel történő fenyegetéseket meg lehetett előzni a veszélyes környékek elkerülésével, vagy a már kialakult helyzete fel meg lehetett oldani az értékek átadásával. Az elmebetegeken és a szétcsúszott drogosokon általában lehet látni, hogy nem stimmel velük valami, ezért ki lehet őket kerülni.
Most viszont egyre jobban terjed egy másik típusú támadási forma, ami nem látható előre és nem lehet rá előre felkészülni: a névlegesen vallási célból elkövetett terrortámadások.

Miért veszélyesek ezek a támadások?
Sajnos, az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy nem csak robbanószerrel és lőfegyverekkel követnek el terrorcselekményeket, hanem késsel, baltával stb. támadnak az ártatlanokra. Ilyen volt a wurzburgi támadás vagy a londoni metróban történt késelés vagy a Rouenben történt kivégzés is (de a palesztinok is rengeteg késsel törtnő támadást hajtottak végre Izraelben 2015 év végén). Ezeket fegyvereket könnyen be lehet szerezni és borzasztó pusztítást lehet végezni, amíg a rendőrség vagy a katonaság reagál. Vagyis, ha egy terrorista gondol egyet, akkor könnyen, gyorsan megtudja vásárolni azt a fegyvert, amivel később hatékonyan tud gyilkolni.

Ezek a (terror)támadások váratlanul következnek be, olyan forgalmas helyen, ahol az ember biztonságban érzi magát. Fényes nappal, a város egyik legforgalmasabb helyén, ahol annyi szemtanú van, egy átlag bűnöző nem fog fegyverrel támadni, mert nagy a lebukás veszélye. A terroristának viszont pont a tömeg a célpontja, hogy minél több ártatlan embert tudjon megsebesíteni, minél nyilvánosabban és sokkolóbban.

A motivációja sem elégíthető ki sérülés (halál) mentesen, mert a terrorista ölni akar. Őt nem érdekli a pénzed, a telefonod, ő az életedet akarja. Sokkolni és megfélemlíteni akarja a lakosságot, ezt pedig úgy érheti el, ha minél több embert öl meg minél kegyetlenebbül.
A terroristákat általában nem lehet külső jegyek alapján felismerni, csak amikor már késő.


Mit lehet tenni, hogy egy javítsuk a túlélési esélyeinket egy ilyen helyzetben?
Ha robbantanak, akkor a robbanás után orvosi segítséget kell kérni, utána elhúzni a helyről, amilyen gyorsan csak lehet, mert így biztosítjuk a helyet a kiérkező profi segítségnek (mentő, tűzoltó, rendőr stb.). Másrészt azért kell elhagyni a robbantás helyszínét, mert előszokott az fordulni, hogy a második bombát akkor robbantják, amikor az első robbanás helyszínén ott vannak a szakemberek és a bámészkodók.

Ha lőfegyverrel történik a támadás, akkor a legjobb, ha valamilyen biztonságos helyen csöndben meglapulunk. Telefont kikapcsolni és mozdulatlanul várni, hogy ártalmatlanítsák a támadót. Fontos, ha vége van a támadásnak, akkor lassan(!) felemelt kézzel jöjjünk elő. Erre azért van szükség, hogy a területet megtisztító kommandósok ne nézzenek bennünket támadónak.
Mivel nem vagyok terror elhárítási szakértő, ezek a tanácsok általános tanácsok.
A TEK kiadott egy összefoglalót a foci EB-re utazó magyaroknak, abból lehet még tájékozódni: http://www.tek.gov.hu/pdf/A_TEK_ajanlasai_a_labdarugo_EB-re_utazok_szamara.pdf

Hidegfegyveres (kés, balta) támadás esetén csak akkor szálljunk szembe a támadóval, ha szükséges vagy ezzel életeket menthetünk.
Lehetőség szerint mi is használjunk valamilyen eszközt, ami javíthatja az esélyünket. Ez lehet saját önvédelmi eszközünk (pl. vipera) vagy bármilyen nálunk lévő tárgy, pl. hátizsák.
Növeli az esélyünket, ha valamilyen szinten felkészültek vagyunk az eszközös támadások ellen. Ebben nagy segítséget nyújthat a legtöbb önvédelmi képzés (pl. eskrima, krav-maga stb.).


Saját tapasztalat alapján én az ESSC Klub edzéseit ajánlom. Itt az ember az alapoktól tanulja meg az eszközös (bot, kés) és pusztakezes önvédelem alapjait és elveit. Nem vetítenek és nem hitegetnek, itt nem leszel 3 hónap után Rambo (megjegyzem, máshol sem). Életszerű, egyszerű, de működő technikákat tanítanak (a látványos „varázslós” technikákat is el lehet sajátítani, de nem ez a klub fő profilja). Az itt oktatott rendszerek kipróbáltak és beváltak éles helyzetben. Az edzés során nem csak gyakorlati képzésben részesülnek a tanulók, hanem komoly (és fontos) elméleti tudás is kapnak.
Használható és megbízható tudást szorgalomtól és gyakorlástól függően kb. 3 év alatt lehet megszerezni. Ez lehet, hogy elsőre soknak hangzik, de ne felejtsük el, hogy valós és megbízható tudást, rutint nem lehet 1-2 év alatt megszerezni. A bajnokok sem pár év alatt születnek (a szintet persze le lehet vinni, de ez az önvédelem esetében nem szerencsés).

Nem azt mondom, hogy Magyarországon hamarosan lehet számítani a Nyugat-európai városokban történt terrortámadásokra, de látok arra esélyt, hogy a nem túl távoli jövőben fog történni hasonló, ezért javaslom, hogy most kezdjünk el valamilyen önvédelmi edzésre járni. Ennek a tudásnak nem csak a hidegfegyveres terrortámadás esetén látjuk hasznát, hanem bármilyen önvédelmi helyzetben.
Lehet, hogy egész életünkben nem lesz rá szükségünk, csak egyszer, de akkor nagyon.


Vigyázzatok magatokra!



67 megjegyzés:

  1. A Magyar csikósoknál, betyároknál használatos "ruhadarab" volt az úgynevezett tüsző, ami egy duplán vett széles öv. Ezt az ing fölött, főleg a hason a test közepén hordták. A szerepe az apróbb zsebek és szütyő tartása mellett a fizikai munka közben a derék és a lágyrészek mereven tartása volt, emellett volt még egy nagyon hasznos funkciója ami a késes, vagy fokosos támadásoknál, nem engedte átszúrni, áthasítani a hasi részt. Én anno beszereztem egy eredeti régi darabot főleg a szépsége kedvéért, de már nagyon sokszor hordtam is. Baromi masszív darab és tényleg jól tartja a hasi részt. És garantáltan nem tudja átszúrni senki, még lendületből sem! :)... Nem azt mondom, hogy újra divatba kell hozni, de hasonló megoldás jó alternatíva lehet a védekezésnél.

    VálaszTörlés
  2. Kanada, Toronto
    Paranoid schizophrenic mentally ill stabbing random people
    https://youtu.be/wSHrcDbaIpw

    Kés ellen a legjobb védekezés a futás!
    Greatest knife defence ever !!!
    https://youtu.be/HDYYIUV8lz4
    (angol nyelvű)

    Ha nem tudsz elfutni kapjál föl egy botot, követ, széket, védekezz a hátizsákoddal! Valami fegyver mindig van a kezed ügyében, csak észre kell venni! Ahogy harcképtelenné válik a támadó FUSS!

    Fuss, Rejtőzz, Harcolj
    https://youtu.be/XAx_yzCNFWo
    Magyar feliratot be lehet kapcsolni a jobb alsó sarokban

    Ezt kell tenni terrortámadás esetén
    http://tv2.hu/musoraink/aktiv/213964_ezt-kell-tenni-terrortamadas-eseten.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze ezek nagyon jók, de ha annyi egyforintosom lenne ahányszor láttam akkor milliomos lennék. És persze ott van még egy de; mert mivan akkor ha már elkerülhetetlen a szúrás, mert a támadó alattomban és hirtelen támad és pont az volt a célja, hogy megszúrjon? Akkor mit kapsz fel hirtelen? Vagy hogy futsz el. Erre kell felkészülni nem arra, hogy messziről meglátod, hogy elővillantja a pengét!

      Törlés
    2. Ha alattomban történik a támadás, akkor a védekező megszívta, bekapja a szúrást. Jobb esetben csak egyet.
      Váratlan támadásra gyakorlatilag nem tudsz felkészülni (pont ettől váratlan), ha csak nem úgy, hogy ruházat alatt hordasz szúrásálló mellényt.

      Törlés
  3. Buszon raboltak, keresi őket a rendőrség
    https://youtu.be/dJtRRvhRzpc

    KÉSSEL TÁMADTAK A SOFŐRRE
    http://tenyek.hu/tenyek/217058_kessel-tamadtak-a-soforre.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztonsági fülkét kapnak a BKV-sofőrök
      http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-1930-2016-10-04-i-adas/

      41 perc 33-tól

      Az egyik fiú 1 év 6 hónapot, a másik 3 évet kapott

      Törlés
  4. Rendőrkézen a buszon fenyegetőző két férfi
    http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/rendorkezen-a-buszon-fenyegetozo-ket-ferfi

    VálaszTörlés
  5. 4-es metrón balhézó fiatal
    https://youtu.be/3lnO358oSCs

    Vigyázzatok ilyen helyzetekben a hősies segítségnyújtással, nehogy valaki beleszaladjon egy késbe!

    Vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  6. Ne tűrd el, ha zak­lat­nak a bu­szon! Így védd meg magad
    http://ripost.hu/cikk-bkk-tomegkozlekedes-zaklatas-agressziv-vedekezes/

    Idézet a cikkből: "Csak végső esetben zavard meg a sofőrt!"

    Szerintem, ha kell szólj a vezetőnek! Fontos megérteni, ha a vezető nem is csinál semmit, MEGVÁLTOZIK A HELYZET! Nem marad észrevétlen a támadó! De ha tökös vezető van a járművön, tudja hívni a rendőrséget adó-vevőn vagy telefonon.

    Mint mindenben, itt is egyszerűbb, ha megelőzöd a bajt.
    Nézd meg , mire szállsz fel! Ha gyanús vagy erőszakos emberek vannak a járművön, ne szállj fel!
    Ha már fent vagy és akkor szállnak fel menj el minél messzebb, ha kell szállj le!
    Csúcsidőben ez persze könnyebb. Ha óránként jön az éjszakai járat, akkor ezt azért meg kell gondolni!
    Ha a járművön belül kell messzebb menni, ha van rá lehetőség mindig a vezető felé menj, de ez a helyzettől függ.
    Ha az ajtóban állsz meg és felszáll egy részeg, kötözködő csoport, egyből téged találnak meg.

    Vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  7. MEZTELENKEDETT A HÁRMAS METRÓN
    http://tenyek.hu/tenyek/222131_meztelenkedett-a-harmas-metron.html

    Ha az alagútban van a metró és akkor megnyomjátok a vészjelző gombot, ha akkor megállítja a vezető a metrót, az alagútba nem tudnak bejönni a rendőrök (se a mentők, se a tűzoltók, ha ne adj' isten az kell). Inkább tegyétek be a lábatokat az ajtóba, hogy ne tudjon becsukódni, vagy várjátok meg, amíg beér a következő állomásra és integessetek, szóljatok a vezetőnek, hogy hívja rendőrséget.

    Vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  8. Kiraboltak egy Margitszigeten futó fiút
    http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/kiraboltak-egy-margitszigeten-futo-fiut

    A józsefvárosi aluljáróban szúrt meg egy férfit
    http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/a-jozsefvarosi-aluljaroban-szurt-meg-egy-ferfit

    VálaszTörlés
  9. Késsel rabolt az 1-es villamoson
    http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/felhivasok/kessel-rabolt-az-1-es-villamoson

    VálaszTörlés
  10. Sokkolóval próbált meg rabolni
    http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/felhivasok/sokkoloval-probalt-meg-rabolni-videoval

    VálaszTörlés
  11. Megvertek egy villamosvezetőt és két utast a Móricz Zsigmond körtéren
    https://youtu.be/BLJcF_y8QFM

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azonosították az egyik verekedőt a Móricz Zsigmond körtérről
      http://24.hu/belfold/2016/12/17/azonositottak-az-egyik-verekedot-a-moricz-zsigmond-korterrol/

      Törlés
    2. Elfogták a XI. kerületben verekedőket
      http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/elfogtak-a-xi-keruletben-verekedoket

      Törlés
  12. Felvették a kamerák a rablásokat
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/felvettek-a-kamerak-a-rablasokat

    Elfogták az újbudai rablókat
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/elfogtak-az-ujbudai-rablokat

    VálaszTörlés
  13. Gázspray-vel fújta le és megütötte utastársát egy férfi Budapesten, a 7-es buszon
    Feladta magát a garázda – videóval
    http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/feladta-magat-a-garazda-videoval

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utastársát védte a 7-es buszon gázsprayt használó férfi
      http://www.hirado.hu/2016/12/28/utastarsat-vedte-a-7-es-buszon-gazsprayt-hasznalo-ferfi/

      Törlés
  14. 2017 01 03 Migránsok támadtak egy lányra Szabadkán
    https://youtu.be/QpPczUMBzec

    Vigyázzatok ilyen helyzetekben a hősies segítségnyújtással, nehogy valaki beleszaladjon egy késbe!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Késsel felszerelkezett migránsok támadtak egy szabadkai lányra
      http://www.mediaklikk.hu/video/kessel-felszerelkezett-migransok-tamadtak-egy-szabadkai-lanyra

      Törlés
  15. Női önvédelem gázspray
    Dynamisches Pfefferspray Training
    https://www.youtube.com/watch?v=gFhJxFuTAzM

    VálaszTörlés
  16. Csatatérré változott egy svéd város szilveszter éjjelén (videóval)
    http://www.hirado.hu/2017/01/03/csataterre-valtozott-egy-sved-varos-szilveszter-ejjelen-videoval
    Budapesten ugyanez van szilveszterkor migránsok nélkül, a nyakadba dobálják a petárdát (ami 2005 óta tilos)

    VálaszTörlés
  17. Így bunyózik az ellenőr az utassal a Széll Kálmán téren
    http://bkvfigyelo.24.hu/2017/01/06/igy-bunyozik-az-ellenor-az-utassal-a-szell-kalman-teren-video

    Így dulakodik az ellenőr az utassal a Széll Kálmán téren
    http://indavideo.hu/video/Igy_dulakodik_az_ellenor_az_utassal_a_Szell_Kalman_teren

    Ellenőr verés. 2017
    https://www.youtube.com/watch?v=hbyqtd6ntXk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ELFOGTÁK A VEREKEDŐ UTAST
      http://tenyek.hu/belfold/227359_elfogtak-a-verekedo-utast.html

      Törlés
  18. Szidalmazták, majd megütötték
    http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/felhivasok/szidalmaztak-majd-megutottek-videoval

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megverték az utast - keresi őket a rendőrség
      https://www.youtube.com/watch?v=-hz6Tbous2o
      Egy nagyon szakszerű gáncsolást láthatunk.

      Törlés
    2. A 9-es busz és a Combinók a legbalhésabb járatok
      http://budapest.24.hu/2016/07/25/a-9-es-busz-es-a-combinok-a-legbalhesabb-jaratok

      Törlés
    3. Rendőrkézen a garázdák
      http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/rendorkezen-a-garazdak-1

      Törlés
  19. Mechwart liget 2017 01 11
    https://www.youtube.com/watch?v=99YHlCcU_IA

    Aggódtak, hogy megfullad
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/aggodtak-hogy-megfullad

    Verekedés a Jászai Mari téren, 2017.01.15
    https://www.youtube.com/watch?v=3Nf155i5Q18

    Hol van az a videó, hogy mi történt ELŐTTE?

    VálaszTörlés
  20. Egy tanulságos eset, Sydney, Ausztrália
    Socialist tranny violently attacks people with an axe in a 7/11
    https://www.youtube.com/watch?v=DRlcxtF9g-A
    1. Ha valakinél balta (vagy bármilyen fegyver) van, ne menj közel!
    2. Ne fordíts hátat!

    Vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  21. Édesapa! Már egy ideje olvasgatom a blogodat és csak annyi jó tanácsot szeretnék neked adni, hogy keress fel egy jó pszichiátert és kezeltesd a paranoiádat! Szép napot neked!

    VálaszTörlés
  22. Kikapta a sértett kezéből a mobiltelefonját (egy buszon)
    http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/felhivasok/kikapta-a-sertett-kezebol-a-mobiltelefonjat


    Vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  23. Jutalom a lefegyverzőknek
    http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/zsaru-magazin/jutalom-a-lefegyverzoknek

    Vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  24. UNCENSORED: Migrant Gang kicks German Girl down Stairs - Official Berlin Police CCTV Footage
    https://www.youtube.com/watch?v=Zelp2pD3FaE

    VálaszTörlés
  25. Elfogták a buszsofőr támadóját
    http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/elfogtak-a-buszsofor-tamadojat

    Garázdaság miatt keressük – videóval
    http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/felhivasok/garazdasag-miatt-keressuk-videoval-1

    VálaszTörlés
  26. Balhé a Thököly úton
    https://www.youtube.com/watch?v=gu6Z7MTmo0I

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. UTCÁN ŐRJÖNGÖTT ÉS VEREKEDETT A NŐ
      http://tenyek.hu/tenyek/231596_utcan-orjongott-es-verekedett-a-no.html

      Törlés
  27. Gyerekek mellett késelték meg
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/gyerekek-mellett-keseltek-meg

    Hatalmas bunyó egy győri sörözőben
    https://www.youtube.com/watch?v=CXekXJo1nNM

    Balhé : Verekedés Blaha Lujza tér aluljáróban
    https://www.youtube.com/watch?v=UA6tme9pj_w

    VálaszTörlés
  28. Gyilkossággal fenyegetőzött a bliccelő a buszon
    https://www.youtube.com/watch?v=6LxzP3hZQZM

    VálaszTörlés
  29. Felvette a busz kamerája a tolvajt
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/felvette-a-busz-kameraja-a-tolvajt

    Nyaklánckitépőt keresünk
    https://www.youtube.com/watch?v=K1MQhhNm0GA

    EGYETEMI HALLGATÓ TÁMADOTT
    https://tenyek.hu/tenyek/237514_egyetemi-hallgato-tamadott.html

    VálaszTörlés
  30. Az ott lakóknak elegük van a bulinegyedből!
    http://rtl.hu/rtlklub/fokusz/az-ott-lakoknak-eleguk-van-a-bulinegyedbol

    BOTRÁNY A BULINYEGYED MIATT
    https://tenyek.hu/tenyek/239676_botrany-a-bulinyegyed-miatt.html

    SZÍNÉSZ MENTETTE MEG AZ UTASOKAT
    https://tenyek.hu/tenyek/238933_szinesz-mentette-meg-az-utasokat.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ÉLHETETLEN A BULINEGYED
      https://tenyek.hu/belfold/242392_elhetetlen-a-bulinegyed.html

      Vendéglátósok tiltakoztak
      http://rtl.hu/rtlklub/hirek/vendeglatosok-tiltakoztak

      Az V. kerületben volt a legtöbb bűntény (2015-ös adat)
      http://rtl.hu/rtlklub/hirek/az-v-keruletben-volt-a-legtobb-bunteny

      Törlés
  31. Rablási kísérlet a Népliget megállóban
    https://www.youtube.com/watch?v=4yXEU_dS9Ks

    VálaszTörlés
  32. Tanácsok terrortámadás esetére
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/tanacsok-terrortamadas-esetere

    VálaszTörlés
  33. RETTEGÉSBEN TARTJÁK A KÖRNYÉKET
    https://tenyek.hu/tenyek/242058_rettegesben-tartjak-a-kornyeket.html

    900 FORINTÉRT KÉSELT ÉS VEREKEDETT
    https://tenyek.hu/tenyek/242055_900-forintert-keselt-es-verekedett.html
    Kamera rögzítette a támadást
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/kamera-rogzitette-a-tamadast

    SAVBA ÜLT A BKV-BUSZON
    https://tenyek.hu/tenyek/242056_savba-ult-a-bkv-buszon.html

    Brutálisan megverte az eladót
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/brutalisan-megverte-az-eladot

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. SAV VOLT AZ ÜLÉSEN: Még mindig fájdalmas a mozgás
      http://rtl.hu/rtlklub/hirek/sav-volt-az-ulesen-meg-mindig-fajdalmas-a-mozgas

      Sav égette meg az utast a BKV-n?
      http://rtl.hu/rtlklub/hirek/sav-egette-meg-az-utast-a-bkv-n

      Törlés
    2. Palackban vitt savat a buszra
      http://rtl.hu/rtlklub/hirek/palackban-vitt-savat-a-buszra

      Feladta magát a "savas támadó"
      http://rtl.hu/most/hirek/rtl-hirado-esti-kiadas-2017-10-04
      18 perc 42-től

      Törlés
  34. Rendőrök lepték el az 1-es villamos vonalát
    https://mno.hu/belfold/rendorok-leptek-el-az-1-es-villamos-vonalat-2413973

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most van a dzsúdó világbajnokság az Arénában, azért van annyi rendőr. Ha erősítés kell, jönnek a dzsúdósok és ledzsúdóznak mindenkit!

      Törlés
    2. 88 elfogás a Hős utcában
      https://tenyek.hu/tenyek/242484_88-elfogas-a-hos-utcaban.html

      Törlés
  35. Párma, Olaszország
    PARMA, IMMIGRATO FA A BOTTE CON L'AUTISTA DELL 'AUTOBUS !!
    https://www.youtube.com/watch?v=k88L_3fbacE

    Parma-Aggressione autista Tep: la versione dei ragazzi
    https://www.youtube.com/watch?v=X_2nkyT4nKY

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eközben egy másik olasz buszon...
      Muslim kid attacking Italian bus driver. (Press 1 to never forget)
      https://www.youtube.com/watch?v=6MGtr2qilh4

      Törlés
  36. Hatalmas változás Magyarország legdurvább nyomortelepén
    https://www.youtube.com/watch?v=O9XOtJ3hM_4

    Maga sem tudta Márió, mit adott el varázspor néven
    http://index.hu/belfold/2017/09/06/maga_sem_tudta_mario_mit_adott_el_varazspor_neven

    Tűz után vették észre az áramlopást
    https://tenyek.hu/tenyek/243027_tuz-utan-vettek-eszre-az-aramlopast.html

    Eltűntek az egyenruhások, kirajzottak a drogosok a Hős utcából
    https://mno.hu/belfold/eltuntek-az-egyenruhasok-kirajzottak-a-drogosok-a-hos-utcabol-2415717

    A Hős utca "másik oldala"
    https://www.youtube.com/watch?v=XniSaVj1vnw

    Sokkoló: dizájnerdrog hatása alatt voltak a villamosmegállóban a fiatalok
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/sokkolo-dizajnerdrog-hatasa-alatt-voltak-a-villamosmegalloban-a-fiatalok

    Fetrengtek és ordítottak a drogtól
    https://tenyek.hu/tenyek/243771_fetrengtek-es-orditottak-a-drogtol.html

    Földön rángatozó fiatalok az 1-es villamos megállójában (FELKAVARÓ)
    https://www.youtube.com/watch?v=-jQnoRp6XDw

    VálaszTörlés
  37. Savas támadás Londonban
    http://hu.euronews.com/2017/09/24/savas-tamadas-londonban

    Megvakult a savas támadásban
    https://tenyek.hu/kulfold/234233_megvakult-a-savas-tamadasban.html

    Futók kapták el a rablót
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/futok-kaptak-el-a-rablot

    Vigyázzatok ilyen helyzetekben a hősies segítségnyújtással, nehogy valaki beleszaladjon egy késbe!

    Vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  38. Közelről lőtte fejbe sógorát
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/kozelrol-lotte-fejbe-sogorat

    Lelőtte és megverte sógorát
    https://tenyek.hu/tenyek/245949_lelotte-es-megverte-sogorat.html

    Pokoli állapotok uralkodnak az Astoria aluljáróban
    http://index.hu/belfold/budapest/2017/10/06/pokoli_allapotok_uralkodnak_az_astoria_aluljaroban/

    VálaszTörlés
  39. TÁMADÁS A MARGITSZIGETEN: A sötétben úgy tűnt, kard van nála
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/tamadas-a-margitszigeten-a-sotetben-ugy-tunt-kard-van-nala
    Sötétben támadt a futóra
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/sotetben-tamadt-a-futora

    Nem cigizhetett a trolin, ezért rátámadt a sofőrre
    http://www.borsonline.hu/aktualis/nem-cigizhetett-a-trolin-ezert-ratamadt-a-soforre/142709

    VálaszTörlés
  40. Gördeszkával támadt az őrjöngő
    https://tenyek.hu/krimi/249731_gordeszkaval-tamadt-az-orjongo.html

    15 évesek törték el az állkapcsát
    https://tenyek.hu/belfold/252575_15-evesek-tortek-el-az-allkapcsat.html

    Leütötte a rendőrt a részeg turista
    https://tenyek.hu/belfold/253528_leutotte-a-rendort-a-reszeg-turista.html

    Kifosztás a villamosmegállóban
    https://www.youtube.com/watch?v=WjWZkPfmqL0

    Kabátot loptak, felvétel készült róluk
    https://www.youtube.com/watch?v=U-X__S8_ET4

    Telefont lopott, keressük
    https://www.youtube.com/watch?v=4WOJf6Knz2Y

    Pár perc alatt elfogták a kifosztót
    https://www.youtube.com/watch?v=DVyQze8UA68

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cigit és 2000 forintot raboltak
      http://rtl.hu/rtlklub/hirek/cigit-es-2000-forintot-raboltak

      Törlés
  41. Kifosztott egy kilenc éves kisfiút
    https://tenyek.hu/belfold/221295_kifosztott-egy-kilenc-eves-kisfiut.html

    Egyre több a savas támadás Londonban
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/egyre-tobb-a-savas-tamadas-londonban

    VálaszTörlés
  42. Dühöngő utasok terrorizálnak másokat
    https://tenyek.hu/tenyek/254586_duhongo-utasok-terrorizalnak-masokat.html

    16 éves lányra támadt a szatír
    https://tenyek.hu/tenyek/254589_16-eves-lanyra-tamadt-a-szatir.html

    VálaszTörlés
  43. Ismerős mesélte, hogy látott zsebtolvajt az egyik aluljáróban. A lépcsőn felfelé menők mögé lopakodott és belenyúlt a táskájukba.

    Vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  44. A Hős utcai probléma nem szűnt meg, átalakult
    https://www.youtube.com/watch?v=Iq319KCeU0Q
    új helyek: Pillangó park, Kőbánya alsó

    Vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  45. Elkapták a kőbányai szatírt
    http://rtl.hu/rtlklub/hirek/elkaptak-a-kobanyai-szatirt

    Vigyázatok magatokra!

    VálaszTörlés
  46. Tűvel szúrták meg a villamoson
    http://rtl.hu/rtlklub/fokusz/tuvel-szurtak-meg-a-villamoson-retteg-attol-hogy-fertozest-kapott

    https://tenyek.hu/tenyek/269807_tuvel-szurtak-meg-a-villamoson.html

    Halálos is lehet az emberek közönye
    https://tenyek.hu/tenyek/269477_halalos-is-lehet-az-emberek-kozonye.html

    Mielőtt felszálltok a villamosra, nézzétek meg, kik vannak fent. Ha már fent vagytok, nézzétek meg, kik szállnak fel. Ha kábítószeresek szállnak fel, mindig nézzétek meg mi van a kezükben (kés?, tű?). Ha kell tartsátok magatok előtt a táskátokat, hátizsákotokat. Ha baj van, pajzsnak tudjátok használni.

    Hátizsákos önvédelem
    School Bag vs Knife - Self Defense
    https://www.youtube.com/watch?v=3hgE7vcZIzI
    tanulság: FUSS EL, AMÍG TUDSZ! Lehet, hogy később már nem lesz rá alkalom, főleg ha jönnek a társai még hatan!

    Vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  47. RTL Klub Hős utca
    http://rtl.hu/rtlklub/hazonkivul/bejutottunk-a-gettoba-ahol-fillerekert-adjak-veszik-a-varazsdohanyt

    ugyanez a Youtube-on
    https://www.youtube.com/watch?v=QXo1LgO4Yuc

    Hős utca vs.Walking dead (2018.06.13.)
    https://www.youtube.com/watch?v=Ihj6NMlKjBI

    Vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  48. Újabb rablót fogott a BRFK
    https://www.youtube.com/watch?v=wJScJvjeyDM
    A lánynak leesett a táskája. A rabló társa azt addig elvihette volna.
    Vigyázzatok ilyen helyzetekben a hősies segítségnyújtással, nehogy valaki beleszaladjon egy késbe!

    VálaszTörlés