2010. 07. 30.

Késtámadások sebei (18+)

A mai bejegyezésben sokkoló képek láthatóak. A gyenge idegzetűek ne olvassák, ha nem bírják a vágott, szúrt sebek látványát.



Ismét visszatérek a késtámadás hatásaira. A múltkori demonstáricós videóban jól látható, hogy milyen sérüléseket okoznak a különböző támadások.
A mai bejegyzéssel azt szeretném megmutatni, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha valaki akkor is leáll izmozni egy késes támadóval szemben, amikor még lehetősége van más megoldás mellett dönteni.
Ezzel a poszttal szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a késes szituáció nem játék, komoly, maradandó, adott esetben halálos sérüléseket szerezhet a védekező.


Az első sérülés típus (jelen elemzési módszer alapján), az úgy nevezett védekező sebek. Ezeket akkor szerzi az ember, amikor a kést megpróbálja távol tartani magától. Ha valaki megpróbál a kés felé nyúlkálni, vagy csak elütögeti a kést, akkor az ilyen sérüléseket szerezhet.
A végtagok, főleg a kéz képzi az első védelmi vonalat, ezért elengedhetetlen, hogy megfelelően tartsuk a karunkat, mert könnyen maradandó sebeket kaphatunk be.
Fontos, hogy ilyen helyzetekben a kar belső oldalát védjük, mert ott fontos (vitális) pontok találhatóak, mint pl. a csuklón az ütőér. Az alkar külső része nem olyan sérülékeny, mint a belső rész, és nincsenek olyan fontosságú vitálpontok, mint a belső oldalon.
Nem szerencsés védekezés, amikor egyesek úgy teszik fel a kezüket, hogy az alkarjuk függőlegesen van, a tenyerük a támadó fele néz, mert ilyenkor az alkar belső oldalán jobban kinyúlnak az izmok, mint elfordítás nélkül.

Az első képen azt láthatjuk, hogy milyen, ha a védekező tenyere/ujjai és a késpenge találkozik. Ezért sem szabad a kés után kapkodni. Durva sérüléseket lehet szerezni, ha az ember ráfog a pengére.





Ez a kép jól szemlélteti, hogy miért nem jó, ha az alkar belső oldalával próbálunk védekezni. A csuklón található ütőér sérülékeny, mert csak egy vékony bőrréteg védi, továbbá a csuklónál rengeteg ín is fut, amik szintén könnyen roncsolódhatnak.




A második sérülés típus (jelen elemzési módszer alapján) azok a sebek, amik a torzón, leginkább gyomor tájékon ejt a támadó. Ez akkor történik, ha a kés átjut az első védelmi vonalon (kezek). Legtöbbször itt a lágy részeket támadják (has), ágyék.
Az ilyen jellegű sérülések azért veszélyesek, mert itt nagyon sok életfontosságú szerv található, mint pl. máj, hátul a vese, az ágyék egész területe stb. Fontos, hogy védjük a torzót, a nyakat, és a fejet.
 
Az első kép egy szúrás utáni állapotot mutat, amikor a belek a belső nyomás miatt kitüremkednek a szúrt seben keresztül.




Ez a kép egy váll/mell sérülésről készült. A hónaljat azért kell védeni, mert ott is fut egy ütőér, amit ha átvágnak, az ember hamar elájul a vérveszteségtől, és nem valószínű, hogy a támadó kihívja a mentőt, miután megkéselt minket…





Az utolsó sérülés típus (jelen elemzési módszer alapján), amit még szeretnék megemlíteni, azok a fejsérülések.
A fejen is nagyon sok vitálpont található, ezért ez is egy nagyon kényes terület. A szemek, a nyelv, a halánték, a nyak érzékeny terület. Ezért is van az, hogy védekezésnél ne toljuk előre a fejünket, arcunkat, inkább a homlokunkat, leszegett állal (ez nem a lehajtott fejet jelenti).
Fontos, hogy a nyakat, és a torkot védjük, mert az itt ejtett sérülések könnyen lehetnek halálosak.

Ezek a képek (is) magukért beszélnek, ezért nem is írnék róla bővebben.







Kvintesszencia: nem szabad izmozni egy késes támadóval szemben, csak akkor, ha már nincsen más megoldás.
Ne felejtsük el, hogy az van előnyben, akinél az eszköz van, és ha tudja is használni a kést, akkor jelentősen csökken az esélyünk, hogy egyben megússzuk a helyzetet.
Nem szabad hősködni! Az élet sokkal profánabb, mint amit a filmek, és a bemutatók sugallnak. Ezért is fontos, hogy reális, és működő önvédelmi oktatásra járjunk (ajánlott klub: ESSC Klub - www.eskrima.hu) És nagyban növeli az esélyeinket, ha mi is eszközt használunk a támadóval szemben.


Vigyázzatok magatokra!

1 megjegyzés: