2011. 04. 01.

Helyreigazítást kértem

Tegnap belefutottam a Hétköznapi Hősök Ifjúsági Egyesület egy bejegyzésébe, ahol Czakó László, Szaszkó Olivér T.C.Q.C. szemináriumáról írtak egy beharangozó/reklám jellegű bejegyzést, mellyel,- sajnálatosan, a következő problémák adódtak.

Több olvasóm és a magam véleménye szerint is, a bejegyzés szövegében („Február 5-én 10-13 óráig CQC (Krav Maga alapú önvédelem) szeminárium az edzőteremben, azaz Dunaújváros, Esze T. u. 13/D. pincéjében. Szólj a barátaidnak is, hogy sokan legyünk!
Ezzel kapcsolatosan egy érdekes blog: hovane.blog.hu, amely a CQC-ről is ír. A szeminárium díja 5.000 Ft, és a magyarországi vezető tartja.
”) olyan módon jelenik meg az én bejegyzésem mintha az abban említett szeminárium Szaszkó Olivérék programja lenne,- és ez a tájékozatlan olvasók megtévesztését okozta!
A közlés módjával az a probléma, hogy „idegen tollakkal próbálja ékesíteni” Szaszkóékat, így valótlanul növelve a T.C.Q.C népszerűségét és eredményességét!

Nem szándékom feltételezni, hogy szándékosan, a fent leírt célért közölték így (bár több olvasóm meg van erről győződve), éppen ezért egy korrekt tájékoztatást, helyreigazítást kértem aHétköznapi Hősök Ifjúsági Egyesület vezetőségétől.

Az általam írt szemináriumot az ESSC klub szervezte (www.eskrima.hu), - amely klub, hiteles forrásból származó CQC, eskrima technikákat használ, tanít és gyakorol. Sem a szemináriumnak sem az ESSC-nek, - tudomásom szerint- nincs, és soha nem is volt semmilyen köze a Szaszkó Olivér féle T.C.Q.C elnevezésű tanfolyamhoz.

Remélem, hogy a hitelesség megőrzése érdekében, a fenti félreértéseket az oldalukon, egy helyreigazítás formájában mielőbb tisztázzák.

Frissítés:

Már módosították is a cikküket.
Hétköznapi Hősök Ifjúsági Egyesület Szerkesztőségének ezúton is köszönöm a gyors és pontos helyreigazítást!

2 megjegyzés:

  1. Tisztelt Hovane.blogspot és Sztyopa szerkesztő!

    Több olvasója és sajátmaga meggyőződése ellenére a fent említett bejegyzéshez a TCQC szövetségnek semmi köze nincs!
    A beharangozó/reklám jellegű bejegyzéstől a Hétköznapi hősök ifjúsági egyesület weboldalán
    a Tactical Close Quarter Combat teljes mértékig elzárkózik!
    A Tactical Close Quarter Combat az amerikai és Angol CQC vonalat képviseli és mint ahogy önök is állítják,semmi köze nincs az eskrima-hoz!
    Ezeknek a tényeknek a fényében,állításuk ellenére,nem szeretnénk "az eskrima tollaival ékesíteni magunkat"!

    Mivel jelen bejegyzés pedig teljesen félreérthető és úgy értelmezhető,hogy a blog szerkesztője a TCQC szövetségtől
    kért helyreigazítást,szeretnénk közölni,hogy szövetségünkhöz a mai napig semmiféle megkeresés nem érkezett ezügyben!

    Amint a szerkesztő írta már módosították a bejegyzést,amit utólag is köszönünk a Hétköznapi Hősök Ifjúsági Egyesület szerkesztőségének!

    Tisztelettel,
    TCQC Hungary/TCQC HQ

    VálaszTörlés
  2. A belinkelt cikk a Hétköznapi Hősök Ifjúsági Egyesület lapján volt olvasható, így értelemszerűen az adott szerkesztőséghez küldtem a helyreigazítási kérelmet.

    A T.C.Q.C. vezetőségtől nem kértem helyreigazítást, tekintve, hogy nem az ő oldalukon jelent meg a félreérthető cikk.

    A későbbi félreértések elkerülése végett, még jobban nyomatékosítottam a cikk megjelenésének helyét.

    Remélem, így már sikerült tisztázni a kezdeti félreértést, és egy laikus olvasó nem mossa össze a két stílust.

    VálaszTörlés