A küzdősport önvédelmi szemszögből

A mai bejegyzésben egy sarkított példán keresztül arra próbálok rávilágítani, hogy  a küzdősport miért nem azonos az önvédelemmel, miben különbözik a két szemlélet.  

Nézzétek meg ezt a videót, a továbbiakban erre fogok hivatkozni.

Körülmények:

Jól kivilágított helyen van a meccs.

Ringben, relatíve puha talajon (nem betonon) küzdenek.

A küzdelem menetekre van felosztva, ha megszólal a csengő mindketten leállnak.

A résztvevő személyek egészségesek, felkészültek, bemelegítettek, felvették az ízületvédőket stb.

A küzdőkön nincsenek akadályoztató tárgyak, ruhák (pl. pufikabát, táska stb.)

Egy ellenfél van, aki fair, és betartja a szabályokat. 

Nincsen váratlan esemény (nem érkezik segítség, nem kerül elő egy kés stb.)

Van bíró, aki közbelép, ha gond van.

Van mentő, ha valamilyen baleset, vagy komolyabb sérülés történik.

Esemény:

A két képzett versenyző hosszú percekig nem támadnak, csak nézik egymást és néha-néha rámozdulnak a másikra, de nem komolyan. Kerülgetik egymást hosszú perceken keresztül, minden eredmény nélkül.

Egy idő múlva rájönnek, hogy ez nagyon gáz, még pontozással sem nyerhet egyikük sem, ha nincsen akció, így stratégiát váltanak. Az egyik megpróbálja lerohanni, a másik hanyatt veti magát. Az álló ember rugdossa a fekvő combját, a fekvő fél pedig próbálja nem az oldalát mutatni a támadónak.

Kb. 9 percnyi nyűglődés után az egyik fél győz.

Ilyen, egy önvédelmi szituációban nem megengedhető. Ha valakit megtámadnak nincsen lehetősége arra, hogy perceken át kóstolgassa az ellenfelét, mert közben a támadók száma gyarapodhat, van idő elővenni fegyvert, a támadó felmérheti az áldozat gyengéit stb. Ha egy önvédelmi szituáció odáig fajult, hogy harc nélkül nem megoldható, akkor azt minél rövidebb idő alatt, minél hatékonyabban kell lezárni. 
Arról nem is beszélve, hogy sok önvédelmi helyzet úgy kezdődik, hogy már megtámadták az áldozatot, és az csak akkor kap észbe, amikor már megtörtént a baj... ekkor már nincsen lehetőség küzdőállásba felállni, és kerülgetni az ellenfelet.

A példa sarkított, de jól bemutatja, felnagyítja az önvédelmi rendszerek és küzdősportok közötti különbséget (ezzel kapcsolatos írások: 1, 2).

Ezzel nem azt mondom, hogy a küzdősport haszontalan, az utcán használhatatlan! A küzdősportoknak  más céljai vannak, mint egy önvédelmi irányzatnak, viszont olyan edzésmódszereket tanít, amik az önvédelmi tanulmányoknál igen jól jönnek. Emiatt is tanácsolom, hogy ha valaki megengedheti magának (időben, pénzben stb.), akkor járjon el egy küzdősport edzésre is. A külön edzésen megtanulható, hogy mit jelent a másikat megütni, mit jelentenek és hogyan működnek azok a blokkok, amiket eddig gyakorolt, hogyan is kell elképzelni a valóságban az elmozgást, milyen, amikor egy pofontól megszédül az ember stb. 

Nagyon sokat lehet tanulni egy-egy ilyen edző mérkőzésből, hiszen más mintha valaki  csak gyakorol a partnerével, aki hagyja magát, ott hagyja az ütő kezet stb.

Az ilyen küzdősportos összecsapásokban jobban megmutatkozhat, hogy hol a hiba, mi működik, mi az, ami megy. Egy kesztyűzés alkalmával előjönnek azok a hibák, amik nem derülnek ki egy laza gyakorlásnál.

De ne felejtsük el, hogy ami működik a ringben, az nem feltétlenül működik az utcán (és fordítva)!

Vigyázzatok magatokra!