2011. 04. 19.

Rendőrörs a Keletinél

A mai bejegyzésben ismét a Keleti pályaudvarra szeretném felhívni a figyelmet.


Már a Keletiben is van rendőrörs

2011. április 14. 13:22

A rendőrség és a MÁV az intézkedéstől azt várja, hogy jelentősen javul a pályaudvar biztonsága.
Rendőrőrs kezdte meg működését a Keleti pályaudvaron a MÁV Zrt., valamint az országos és a fővárosi rendőr-főkapitányság együttműködésével.

A vasúttársaság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság közös közleményében azt írja: a pályaudvar biztonságának javulását várja a lépéstől; emellett még az idén újra kívánják indítani a Nyugati pályaudvar rendőri egységének szolgálatát is.

A MÁV Zrt. a rendőrséggel 2008-ban aláírt megállapodásban vállalta, hogy rendőrőrsöt helyez el a Keleti pályaudvar területén. A most átadott ügyeleti helyiségben követhetők a pályaudvar utasforgalmi és üzemi területét ellenőrző negyven térfigyelő kamera felvételei.

hirado.hu


http://www.hirado.hu/Hirek/2011/04/14/12/Mar_a_Keletiben_is_van_rendorors.aspx

Korábban már egy olvasóval kielemeztük a Keleti pályaudvart és környékét, valamint később egy másik bejegyzéssel is utaltam arra, hogy jobb észnél lenni ezen a környéken.

A cikk alapján nekem az jön le, hogy az illetékesek szerint is már tűrhetetlen állapotok uralkodtak azon a környéken, és ezért hoztak létre egy rendőrörsöt a Keletin. Nekem a környékkel kapcsolatban közvetlenül és közvetetten is volt (elég) negatív tapasztalatom, ezért üdvözölöm az új rendőrörs kialakítását. Továbbá helyesnek tartom, hogy a Nyugatinál ismét megerősítik a rendőri jelenlétet.
Remélem, hogy hamarosan minden rossz környéken több lesz a járőröző rendőr!


Vigyázzatok magatokra!

3 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy rendőrőrs nem volt, de már 10 éve is folyamatosan jártak arrafelé rendőrök. 20 méterre tőlük meg árulták a lopott paprikát és ceruzaelemeket. Bandában álltak a gyanús alakok és mindenkit méregettek. Őket nem igazoltatták, viszont engem igen. Gondolom a bandázással nincs probléma, viszont aki az édesanyjával jár a Keleti környékén, azt muszáj igazoltatni, mert az gyanús.

    VálaszTörlés
  2. Túlélő:
    Üdv újra a blogon! Már akartam írni neked, mert egy bejegyzéssel kapcsolatban szeretném kikérni a véleményedet.


    Szerintem a Keleti nem valami jó környék, de az ott lakóknak más a véleményük.
    Az ott bandázó csoportokat én sem nézem jó szemmel...

    VálaszTörlés
  3. Sztyopa,

    Kérdezz nyugodtan, ha tudok, válaszolok.

    A keletiben már 12 éve is bandáztak gyanús elemek. Elég érdekes, hogy a rendőrség azóta se tett ellenük semmit. 12 év csak elég lett volna rá, normál esetben.

    VálaszTörlés